Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-137

) 4U IM. országos Ués 1898. jfcunár 1?.«*. k«itt«n. két hely a közigazgatási bizottságban Széll Ákos és b. Jósika Sámuel megszűnvén képviselő lenni, a holnapután, csütörtökön tartandó ülés­ben ezen két bizottság tagjainak megválasztása fbganatosíttassék; azután méltóztassék hozzá­járulni, hogy a főszámszéki elnöki állásra a kijelölést a ház ugyanezen ülésben eszközöl­hesse. (Helyeslés.) így tehát méltóztatik hozzá­járulni a holnapi napirend megállapításához, valamint ahhoz, hogy a holnaputáni ülés első tárgyai a választások legyeuek, első sorban a bizottságoknál ürsedésben lévő helyekre, másod­sorban a főszámszéki elnök kijelölésére. A kereskedelmi minister úr kíván szólani! (Halljuk/ Halljuk!) Lukács Béla kereskedelmi minister: T. ház! Van szerencsém egy törvényjavaslatot benyújtani a Svéd- és Norvégországokkal fenn­álló kereskedelmi és hajózási szerződés egy § ának módosításáról. Kérem azt a közgazdasági bizottsághoz utasítani. Elnök : Méltóztatik hozzájárulni ? (Helyes­lés.) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A holnapi ülés napirendje meg lévén álla­pítva, az ülést bezárom. (Az ülés véggödik d. u. 1 óra 50\ptrc$hor * . _ r 137. ORSZÁGOS ULES 1893- évi január hó 18-án, szerdán Bokross Elek, később B. Bánffy Dezső elnöklete alatt. Tárgyai Jegyzőkönyv hitelesítése. — Indítvány- és interpellatios könyv felolvasása. — Az állami költség­vetés részletes tárgyalásának folytatása (belügyi tárcaa). — Napirend. — Boda Vilmos inter­pellatioja a szegszárdi fogyasztási és italadó bérbeadása tárgyában a'pénzügyministerhez. — Vörös János interpellatioja a belügyministeri levéltár nyilvánossá és hozzáférhetővé tétele tárgyában a belügyministerhez. — Horváth Ádám interpellatioja: a tiszti kinevezéseknél állítólag a Kossuth-nófca éneklése miatt mellőzött önkéntesek ügyében a honvédelmi miaisterhez. A kormány résééről jelen vannak: Hieronymi Kárdy, Lukács Béla és Szilágyi Dezső. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyökef elfoglalni. Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét gr. Esterházy Kálmán jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat Perczel Béni, az azok ellen jelentkezőket Horváth Ádám jegyző urak fogják jegyezni. Olvastatik az utóbbi ülés jegyzőkönyve. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a január hó 17-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e meg­jegyzés a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs, akkor az ezennel hitelesítve van. Az elnökség részéről bejelentés nincs. Fel fognak olvastatni a házszabályok értel­mében az indítvány- és interpellatios könyvek. Perczel Béni jegyző: Jelentem a t. ház­nak, hogy az indítvány könyvben újabb bejegy­zés nem foglaltatik; ellenben az interpellatios könyvben a következő bejegyzések vannak: 1,893. január 13-án Boda Vilmos: a szegszárdi fogyasztási és italadó bérbeadása tárgyában a ministerelnök úrhoz, mint pénzíigyministerhez. 1893. január 17-én, Vörös János: a belügy­ministeri levéltár nyilvánossá és hozzáférhetővé tétele tárgyában a bel ügy mi mater úrhoz. 1893, január 18-án. Horváth Ádám: a tiszti kinevezéseknél állítólag a Kossuth-nóta éneklése miatt mellőzött Önkéntesek ügyében a honvédelmi minister úrhoz. Elnök: A felolvasott interpellatiok annak idején elő fognak adatni. Következik a belügyminifíteri tárcza költség­vetésének folytatólagos tárgyalása. Perczel Béni jegyző: Sporzon Ernő ! Sporzon Ernő: T. ház! Tnkij donképen a részleteknél akartam felszólalni, mert felszóla­lásom a budgetnek csak egy tételére vonatkozik, t. i. a betegápolás tételére; de miután a köz­egészségügy már bővebben tárgyaltatott és ez a kérdés ezzel szoros kapcsolatban áll, azt hiszem, megengedi a t. ház, hogy most elmondjam meg­jegyzéseimet. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Régi gravamene az már számos vármegyének, hogy betegápolási költsége évről-évre fokozódik,..sőt

Next

/
Thumbnails
Contents