Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-136

416 18*. emiágos fllés 18ü3. január Í7«éu, k«d<teji. igénybe a t. ház türelmét (Halljuk! Halljuk!) Tiszteit ház ! Bármennyire is elcsépelt legyen is a thema és bármennyire állítsák is némely lapok, hogy a század végén valóságos sporttá vált már a főispánokat ütni és üldözni: engedjék meg, hogy én is néhány szót szólhassak a főispánokról. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Ez ;i furcsa állás, a mely nem hivatal még és nem méltóság már, (Derültség a bal-és szélső baloldalon.) az én gyarló nézetem szerint, a melyről azonban azt hiszem, hogy az ellenzéken levő t. barátaim köztíl igen sokan velem egy véleményen vannak, — (Felkiáltások a szélső baloldalon: Mind!) egyike admirdstiatiónk legsötétebb pontjainak. (Igaz! Úgy tani a bal- és szélső balolda ion) Ila én remélhetném azt, hogy az állami administratio, ha nem is egy-két év múlva, de legalább 4 — 5 év leforgása alatt megvalósítható lesz — a mihez, bevallom, naponkint kevesebb a reményem, sőt néhány nap óta határozottan kezdem már hinni és kisebb összegbe fogadni is mernék, hogy egy megyei restauratio okvetlenül lesz még Magyarországon — mondom, ha én remélhetnék, hogy a kormány minden jóakarata mellett 4—5 év leforgása alatt létesítheti közigazgatásunknak gyökeres reformálását: akkor, őszintén bevallom, egyetlenegy szót sem vesztegetnék erre a tárgyra, gondolván magamban : ha eddig n egélhettflnk ezekkel az urakkal, 3—4 évig még elszívelhetjük őket, azután már úgy is megszabadulunk tőlük. De ismétlem, hogy én a kormány programmja, összes kijelentései daczára, hogy programmjához milyen komolyan ragaszkodik, ezzel a programmal áll és bukik, mint azt a t. ministerelnök úr újévi beszédében minden provocálás nélkül mondotta s hogy a minister urak ezeknek a kérdéseknek a megoldásához kötik állásaikat, politikai reputatiojukat stb. stb. — mondom — mindezek daczára nem vagyok képes elhinni, hogy Hieronymi Károly még mint belügyininister Magyarországon az állami közigazgatást megcsinálhassa, de tartok tőle, hogy még addig sem jutunk, hogy az ígért garantialis törvények megvalósuljanak. Miután én ezen a nézeten vagyok és mivel nem óhajtanám, hogy azon 4—5 év alatt, a miből könnyen még tíz is lehet, a mi közigazgatásunk reformja csakugyan végrehaj thatl a n legyen és a jelenlegi tarthatatlan állapotok megmaradjanak: bátor vagyok egyet mást erről a kérdésről elmondani s azokat a t. ministerelnök úr figyelmébe ajánlani. (Hattjukl) T. ház! Én Magyarország főispáni karát leszólni egyáltalában nem akarom. Készséggel elismerem, hogy vannak közöttük igen kiváló, derék, szorgalmas, szakképzett egyének, a kik | teljesen helyükön vannak a legnagyobb vagy | legkiválóbb vármegye élén is. Azonban nem hinném, hogy ezek képezik a többséget. Azt hiszem, hogy a 63-ból alig lehet ilyen több, mint 15, legfeljebb 20. Ellenben a többiek egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy az állami administrationak propagandát csináljanak. Mert a közönség, mely ilyen kinevezett tisztviselőket lát és azt látja, hogy azok a kinevezett tisztviselők így administrálnak, attól tartok, hogy 3—4 év múlva úgy meg fog fázni a kinevezési rendszertől, hogy azok is, a kik ma már hajlandók szakítani a megyei önkormányzattal, visszatérnek a régi zászlóhoz. Ha tehát a, t. minister úr — a miben, ismerve az ő kiváló képességeit, egyáltalában nem kételkedem — komolyan akarja reformálni közigazgatásunkat, akkor jó lesz először e méltóságos urakat megreformálni (Úgy van! a szélső báloldalon.) és pedig minél előbb és minél alaposabban. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Természetes, hogy a t. minister úr azokat, a miket mondtam, nem igen fogja concedálni, mert hisz ha ő abüól a székből elismerné, hogy 30-40 gyönge főispánja van az országnak: ebből okvetlenül következnék, hogy azokat néhány hét alatt állásuktól tisztelettel föl is kellene mentenie. És különben is elég levén a baj, azt hiszem, hogy e kormány nem akar még ily újabb kellemetlenségbe belevágni. Minthogy azouban én nem vagyok hasonló helyzetben, a menynyiben az én nyilatkozataim nem kerülnek egyetlen főispánnak sem állásába; egészen szabadon, minden géné nélkül nyilatkozhatom e kérdésről. (Halljuk !) A bevált, jó főispánokat leszámítva, én, ha úgy nagyban és egészben akarom őket osztályozni, háromféle főispánt ismerek. Vannak először nagyúri főispánok, kiknek egy része nem akar, más része ha akarna, sem tudna dolgozni és az administiatio terén hasznos szolgálatot felmutatni. Hanem vannak, daczára annak, hogy ily ember áll az élén, jól administrált megyék is. A dolog megfejtése nagyon egyszerű: jó főispáni titkár van a főispán mellett. Hol ily nagy-úr-főispán mellett a belügyminister jól eltalálta és kiváló főispáni titkárt tett melléje, ott az administratio — taliter, qualiter — meglehetősen folyik, de hoJ a belügymiuister nem találta el a dolgot és gyenge főispán mellé gyenge főispáni titkárt tett, ott azután tarthatatlan állapot van. Orvosszer gyanánt mindenesetre ajánlanám, hogy méltóztassék rendkívül ügyesen és körültekintően járni el a főispáni titkárok alkalmazásánál. Méltóztassék az ügyetlen főispánok mellé ügyes főispáni titkárokat tenni, az ügyes főispánoktól pedig az ügyes titkárokat elvenni; tessék ezeknek rossz titka-