Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-136

136. orsságas Slés 1898. Jannár Í7-«n, keddein 4.15 kapnak, sőt miután az orvos azt] mondja, hogy én elvállalom ott az ilető körorvosi állást, de csak úgy, ha megengedik, hogy ne 'lakjam az illető körben, hanem bennlakhassam az egy vagy két órányira eso városban. A legtöbb megyében, mivel azt tartják, hogy semminél többet ér a valami, beleegyeznek ebbe, az illető alispánok erre engedélyt adnak s így azután a legtöbbször ugyanegy ember két körorvosi állást is elfoglal, sőt ezenkívül járásorvos is lehet, mint megyei járásorvos, egyúttal körorvos is; sőt némelykor két körorvosi állást is betölt. így azután van annak a körnek orvosa, igaz, a papíroson, csakhogy ugyanaz az ember, egyúttal járásorvos, sőt más körnek az orvosa is és egy-két órányira lakik a körtől messzeső mezővárosban. -— Ez mindenesetre olyan dolog, a melyen nézetem szerint minél előbb javítani kell. Mert hogy a szegény nép oly kevéssé veszi igénybe az orvosi segélyt, ennek oka az, hogy a körorvos messzelakik és a szegény beteg embernek nincsen két-három forintja, hogy két-három órányira kocsin menjen az orvoshoz, inert gyalog nem mehet, saját kocsija pedig nincsen és a fuvart nem fizetheti. Igen gyakran, mikor meg is van a két három forintja, még akkor sem mehet az orvoshoz, ha saját kocsija nincsen, mert a kis faluban nem kap kocsit; az illető fuvaros ember nem hagyja abba a szántást vagy forgatást hogy elmenjen orvost hozni, vagy esetleg bevigye a beteget az orvoshoz. Igen SZŰKséges volna tehát, hogy a nép szegényebb osz tályainak a hozzáférbetés lehető nagyobb mértékben megkönnyítessék. Ezt elérni csak akkor lehetne, ha az említett visszásságokat megsemmisítenénk, mindenik körorvos bennlaknék saj it körében és nem engedtetnék meg ugyanegy embernek két-három körorvosi állást viselni. Azt mondta a t belügyminister úr valamelyik beszédében, hogy közegészségi állapotaink javítása mellett legelsőbben is meg kell törni a köznép közönyét. Ebben tökéletesen igaza van a t. belügyminister úrnak. Bizonyos közöny tényleg van; ezt a közönyt azonban legfőképen az okozza, hogy a nép legtöbbször nem rendelkezik azokkal az anyagi eszközökkel, a melyek az orvosi segély igénybe vételére szükségesek. Hogy a dolgot egészen gyakorlati világításba helyezzem, pl. midőn egy faluban, mondjuk egy gyermek megbetegszik, legyen az a legragályosabb betegség, legyen az a diphteritis, a melynek pusztításáról mindannyian, akik a statisztikai adatokat hallottuk, megdöbbenéssel értesültünk, legyen az bármely más betegség, először köteles volna az illető szülő gyógyíttatni, az esetet rögtön bejelenteni, sokszor nem rendelkezik költségekkel és inkább elhagyja az egészet. Egészségügyi törvényeink szerint rögtön jelentést kellene teani a falusi bírónak, csakhogy azok, mint a minister úr tegnapi beszédében igen helyesen mondta, községeik annyira tál lévén terhelve már most mindenféle kiadásokkal, nem teszik meg a jelentést arról, hogy ragályos betegség ütött, ki, mert tudják, hog3^ az költséget fog okozni és ezért inkább hallgatnak róla a legbölcsebben. Nemcsak hogy nem tesznek je'entést, hanem még ha a szolgabíró vagy körorvos keresztül megy a falun, megáll a bírónál és tudakozódik nincs-e ott valami járvány, határozottan állítja az egész falu s maga a, bíró, hogy — bár 20—30 gyermek meg is halt már diphteritisben és himlőben — »kérem, nálunk semmiféle megbetegedés hetek óta nem fordult előc Alig* várják, hogy az orvost a nyakukról lerázhassák, nehogy valami túlköltekezés terhelje a községet. Ha pedig akad egy bíró, a ki bejelenti az eseteket és ezzel a községnek egy csomó költséget esinál, azt az embert többé bírónak meg nem választják. Ezek olyan rendkívül szomorú viszonyok, melyek iránt a közönyt ilyen alakban semmiféle agitatioval, semmiféle szép dictiókkal megtörni soha nem fogjuk. Csak egyetlen módja lenne ennek, az, hogy az ingyenes orvoslás mellett vétessék még fel a gyógyszerek ingyenes kiszolgálása, úgy, hogy a gyermekek gyógyítása az illető szülőknek és községeknek ne kerüljön egy krajezárjába sem s akkor az a nép ha látja, hogy a gyógykezelt gyermek meggyógyul, a másik nem gyógyul meg, ha ez a kísérlet megtétetik s >ad oeu!os« denmnstráltatik, a nélkül hogy költségükbe kerülne a községeknek, lassankint hozzányúlnának az orvosi kezeléshez és kősőbb nem idegenkednének a költségektől sem s ha valamire, úgy saját gyermekük egészségére meghoznának bárminemű' áldozatot, ha látják, hogy sikerre vezet s gyógyíttatnák azokat még kölcsönkért pénzen is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Körülbelül ezek voltak azok, t. ház, melyeket közegészségügyi viszonyainkról nagyjában elmondani akartam, hogy felhívjam ezekre a t. belügyminister úr figyelmét. Igen nagy örömmel és megnyugvással tipasztaltam e három nap alatt mondott beszédében, hogy e kérdésnek rendkívül nagy fontosságot tulajdonít és én hiszem is, ha most nem is állanak rendelkezésére azon eszközök és módok, melyek e tekintetben szükségesek, mégis meg fog kísérleni mindent, hogy ha a baj nem is orvosolható gyökeresen, legalább annak enyhítésére minden lehetőt megfog tenni. (Helyeslés.) Ha azonban már felszólaltam, engedje rae<i' a i ház, hogy egy más kérdésről is nyilatkoz hassam. Annyival bátrabban merem ezt tenni, mert körülbelül másfél év óta úgy sem vettem