Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-135

ygg 135. országos Blés 18fl érdekéhen tartanak orvost, bábát, állatorvost. Szóval meg van bennük ;i kellő intelligentia és a községi életben nincs egy számadás, egy költségvetés előterjesztése, melyben részt ne vennének ; okosan, becsületesen és híven ellenőrzik a község vagyonát ép úgy, mint a sajátjukat. Pedig a községben nem is volt a jegyző a szószoros értelmében jogképzett. Ha aztán más községbe megyünk, melynek sokkal több és jobb földje s sokkal képzettebb jegyzője van, mindennek ellenkezőjét látjuk. Azt tapasztaljuk, hogy ha egy éjjel három embert agyonszúrnak, agyonlőnek, az emberek ezt ép oly közömbösen veszik, mint ha azt hallanák, hogy három ember részeg volt. Ilyen községbe egy csendőr-parancsnokot tehetnek bírónak, jegyzőnek pedig bármely közigazgatási capacitast: ott mindaddig nem lesz változás, míg a nép érzülete meg nem változik. (Úgy van! jobb felöl.) Elmondom, bár hosszadalmas nem kívánok lenni, hogy viszonyaink miért ilyenek. (Halljuk!) Mi magunkról nem szeretjük valami nagyon megvallani az igazat. De én azt tapasztaltam, hogy minden téren, az állami, a törvényhatósági, a községi administratioban ,nagy hatása volna ránk a Bach-rendszernek. Nagy bajunk volt, hogy akkor az ország jóravalóbb embereinek kiváló része vagy semmittevéssel vagy a haza sorsán való elbúsulással foglalkozott, vagy mint Széchenyi mondta, a mohácsi gyászdalt fütyörészve várta a jobb időket. Nem akarom ezzel senkinek érzületét sérteni. Tudom, hogy az a nagy fájdalom sokakat képtelenekké tett arra, hogy szolgálatot teljesítsenek. De a ki 17 éven át nem igyekszik magát képezni, nem tart lépést a kor haladó szekerével: ezt a gyors szekeret, legyen bármily capacitas,

5 még sem fogja utóiérni. (Tetszés jobb felöl.) Megéreztük mi ezt akkor, midőn az alkotmányos élet beköszönt és igen sok oly embert, ki nagyon jó hazafi volt, de 17 évig semmit sem tett, egyszerre igen magas előkelő állásba helyeztek. Pedig azok az állapotok, melyeket átvettünk — legalább abban a vármegyében, a melyben én valék — nem voltak épen a legdícséretesebbek. Teinesmegyéről akarok szólani. (Halljuk! Halljuk!) Annak oka, hogy miért ítélik el oly gyakran azt a közigazgatást, az, hogy gyakran 30— 40 évre visszamenő dolgokkellemetlenségeiért a felelősséget a mostani tisztikarnak és közönségnek kell elviselnie. (Úgy van! jobb felől.) Csak az árvaszéket hozom fel. (Halljuk! Halljuk!) A Ri^yiesky Pál-féle ingatlanokra nagy kölcsön vau bekebelezve, mely még a császári időkben adatott s a melynél 1 iO.000 íorinttal károsíttatott az árvapénztár. (Mozgás bal felöl.) Báró Hessensteinnál 30—40 ezer forintra menő összeg veszett el, továbbá Marinkovics, ki császári királyi járásbirósági írnok volt, 48 (. Január 16-aui, hétfős.. ezer forintot sikkasztätott el äz árvaszéknél. Mindezeknek a dolgoknak kellemetlenségei és utóhatásai megvann ik a vármegyében, pedig méltóztatnak tudni, hogy a 48 ki korban is nem épen a rend szellemének megfelelőleg lettek ezek átadva ; mert a földesúri jogviszony megszűnvén, a földesurak azon nagyon is izgalmas napokban az általuk — tisztelet a kivételnek —- nagyon felületesen vezetett árvaügyeket, sok helyt felüle tesen adták át a vármegyéknek. 1861-ig kezelte az absolut kormány és azon 10 hónapós aerara per Bausch und Bogén adatott át az egész, a mit élő emberekkel és jegyzőkönyvekkel lehet bizonyítani. Midőn 1867 ben mint jegyző kiküldve voltam Potyondy alispánnal arra nézve, hogy rendezzük az árvaügyeket, érdeklődtem ezen dolgok iránt s forgalomból kiment 600 frtnyi összeget találtam meg az acták között, melyet az alispán nagy kérelmére a nemzeti bank beváltott. Én elhiszem, hogy ezek nem épen kellemes, nem épen épületes dolgok, de ha igazságosak akarunk lenni, ezeket is tekintetbe kell vennünk. Mindezeknek kellemetlenségei most vannak meg. Hátha még felemlíteni azt, hogy az 1859., 1863. évi kölcsönökért most exequalják az embereket. Igaz, jobb lett volna a kiegyezés alkalmával computisalni ezeket is, mert azt tapasztaljuk, hogy az a paraszt az ő egyszerű eszével nem az akkori hatóság mulasztását ítéli el, hanem azt a közeget, mely most rajta azt végrehajtja. (Igaz! Úgy van! jobb felöl. Mozgás a szélső baloldalon.) Én nem kelek olyanoknak védelmére, kik azt meg nem érdemlik, hanem azt mondhatom, hogy nagyon gyakori és méltatlan kifakadás és méltatlan megtámadás illeti azokat, kik hivatásuknak becsülettel megfelelnek és akármilyen kicsinylőleg beszéljenek önök a községi jegyzőkről, bár van közöttük elég elmenesztetni érdemes egyéniség, de azt is állítom, hogy vannak közöttük olyan tisztességes emberek, kik azon a vidéken az exponált magyarságnak, higyjék el, jobb őrei, mint rzok, a kik nagy szavakkal declamalnak. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) A közegészségügyek tekintetében, megvallom örömömre szolgáltak Horváth Gyula t. képviselőtársamnak nemcsak lapjában,'hanem itteni beszédében is felhozott adatai. Említettem beszédemben, hogy ezeknek javulására igen kevés reményem van. Hiszen a magyar embereket józan, felvilágosodott embereknek tartjuk és mégis, hogy a gyakorlati életből beszéljek, ha a hó elolvad, a csizma a mestergerenda szegérekerííl és a gyermekek tavasztól őszig, tavaszszal harmatban, őszszel dérben csinálják a Kneip féle curát. (Derültség jobb felöl.) Hogy ennek igen sok gyermek lesz az áldozata, az igen természeten, de a melyik megmarad, az biztos, hogy kitartó, erős ember lesz. Hanem