Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-135

185. országos ülés 1898. Január 16-án, hétfőn. 385 rencsétlenséget, hanem mindinkább sajnálkozásra bír az országgyűlésnek azon typusa, hogy az emberek örülnek, ha a másiknak vethetnek valamit szemére joggal vagy jogtalanul, alaposan vagy alaptalanul, szükséges vagy nem szükséges a közdolgok viteléhez, nyer vele a haza, vagy nem nyer, tisztább lesz általa a tárgy vitatása vagy nem, nekik az mindegy, de örülnek rajta, ha vethetnek valamit szemére. Ez bizonyosan nem a testvéri szeretet, nem a szabadság, nem az egyenlőség alapjáni tanácskozás, jellemezni nem akarom, bélyegezze magának kiki a hogy tetszik.* Ezen szavak, t. ház, a mai parlamenti tanácskozások menetére nagyon is ráillenek, (ügy van! a jobboldalon.) mikor örökös személyeskedésekkel, egymás sértegetésével és gyakran a kedélyek felizgatásával forgácsolják el a drága időt. (Úgy van! jobb felöl. 3íozgás a baloldalon.) Madarász József: Ne tegyetek rosszat! (Halljuk! Halljuk!) Bessenyey Ferencz: Kossuth Lajos pedig, kinek szavait ide alkalmazhatónak vélem, az 1848. augusztus 21-iki ülésen a következőket mondta: »Nekünk egy kimondhatatlan nagy bajunk van — kimondom őszintén — a múlt századok kormányainak bűnei éretlenné tették ezen nemzetet annyira, hogy hallgatni nem tud, midőn hallgatással megmenthetné a hazát; beszél, midőn tennie kellene s ha beszél, nem válogatja raeg jól a szavakat.« Aranyszavak ezek; vajha megtartanák és követnők e szavakat. Sohasem volt erre inkább szükség, mint ma, midőn ínég saját sorsunk intézése kezünkben van, mert — bár a ház legigénytelenebb tagjának tartom magam - — egyénileg érzem, hogy egyenetlenkedésünk, pártoskodásunk, parlamenti életünk megzsibbadása s a reactiot már most is kétszeres erőre ösztönzi. (Úgy van! a jobboldalon.) Én már is érezni vélem azt a fagyos leheletet, melynek dermesztő hatalma megsemmisítéssel fenyegeti alkotmányos szabadságunkat. (Nagy zaj és ellenmondások a bal- és szélsőbalon.) Adja Istn, hogy ne így legyen. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondottam, hogy a reeriminatioba és a politikai pártoknak vitatásába nem bocsátkozom, mert én azzal az alkotmányos érzülettel jöttem ebbe a házba, hogy becsülöm a magam és tisztelem a mások politikai meggyőződését. (Helyeslés jobb felöl.) Ezen érzületből kifolyólag nincs tehát okom és jogom a többi politikai pártok elveinek és végezel jainak tisztaságában kételkedni ; (Helyeslés a baloldalon.) de ezt magamra és e pártra nézve szintén jogosan megkívánom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Horváth Gyula: Mi az érzete? (Zaj.) Bessenyey Ferencz: Én nagyon szívesen KÉPVH. NAPLÓ 1892 — 97. VIT. KÖTET. elfogadom a jó tanácsot, de a t. képviselő úr közbeszólása eszembe juttat egy nagyon megfelelő adomát. (Halljuk! Halljuk!) Egyszer, a midőn véletlenül egy zsidónak a háza égett, az kiszaladt az utczára és kiabálta: »Feier! Feier!« Erre épen arra ment a rabbi s odaintette őt magához: »Kommen Sie her!« és azután azt mondta neki: »Man sagt nicht Feier, sondern Feuer!« (Élénk derültség.) Méltóztassék megengedni, hogy ezek után áttérhessek a közigazgatásra. (Halljuk! Halljuk!) Nem titkolom, sőt kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy még ezelőtt nem sok idővel is azokhoz tartoztam, a kik a municipalis rendszernek hívei; de miután meggyőződtem arról, hogy azon tényezők, melyek egy modern közigazgatásnak iütensiv ellenőrzésére hivatva lennének, egyáltalában nincsenek meg: elismerem magam is a reformnak és közigazgatás államosításának szükségét, (Helyeslés jobbról.) Hogy mik e tekintetben nézeteim.- el fogom mondani, ha az isteni gondviselés megengedi, hogy az a törvényjavaslat a ház elébe kerülhessen és hogy én akkor még képviselő lehessek. Konstatálom, t. ház, hogy véghetetlenül sok, nagy és veszélyes bajok vannak e közigazgatásban és hogy az itt hallott felszólalások is csak arról győztek meg engem, hogy bizony proximes ardet Ucalegon s hogy itt volna, már ideje a javításnak. (Helyeslés jobb felöl.) Kijelentem, t. ház — bárha ez a kijelentés nem valami tetszető-, de annál őszintébb — hogy alkottassák bár meg a világnak legeslegjobb közigazgatása, állíttassanak bár Bluntschli és Stein-féle capacitasok körjegyzőknek, hozassanak bái minő áldozatok is a közigazgatás érdekében s annak gyors és általános javulása érdekében, a melyet tőle várnak, ez oly kevéssé fog bekövetkezni, mintha Virchowot, Billroth-ot vagy Koránvit község-i vaffv körorvosoknak neveznék ki és contagiosus, vagy epidemicus kórházakat állítanának fel az egyes községekben és ettől várnák a közegészségügy javulását, meri mind addig, a míg a magasabb fokú műveltség, a törvény iránti tiszteletet, a rend iránti érzéket, a társadalmi vagyon és az egymásnak becstílésre irányuló képességet ki nem fejtik: addig a jó közigazgatás csak ábránd marad. (Úgy van! jobb felöl.) Én a gyakorlati életből fogok erre nézve példákat mondani. (Halljuk! Halljuk!) Voltak az én járásomban olyan községek, a melyeknek intelligens lakossága volt, képességeik biztosították a jó közigazgatást, az illetők házaikat okosan, rendesen, az egészségügyi viszonyoknak megfelelőieg építik, szellős folyosókkal, megfelelő ablakokkal látják el, a köznevelés érdekeit felkarolják, tanítóikat megbecsülik, gyermekeik nevelésére mindent áldoznak, a közegészségügy 49