Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-135

384 í36. ország rtJés IS'^.jttäaái

1 16 án, hétféin -zónok beszédében a viszonyok és körülmények a lehetőségek és az elért eredmények szigorú, de igazságos bírálása helyett csakis pártállása merevségéből érthető reeriminatiok túlhajtása (Élénk ellenmondások a baloldalon. Úgy van! a jobboldalon.) vagy teljesen más keretbe tartozó dolgoknak előhozása domborul ki és lép előtérbe. (Úgy van! a jobbóldalon.) Felszólalok továbbá azért, hogy mint a közigazgatásnak hosszabb időn át bár szerény állásban működött tisztviselője, a gyakorlati szükség megfigyelése mellett szerzett tapasztalatiamnak egy kis részét elmondjam (Helyeslés a jobboldalon) és végűi azért, hogy részben a nemzetiségi mozgalmakra vonatkozólag tett felszólalásokra igénytelen megjegyzéseimet megtehessem azzal a szerénységgel, mely a jóakaratig méltányláson kívül egyebet soha sem igényelt és ma sem igényel. (Halljuk! Halljuk! a jobbóldalon.) Kétségtelen, hogy erős reeriminatiok és kifakadások tétettek a parlamentnek ezen része és a kormány ellen. Miután kijelentettem, hogy érzem gyengeségemet, nem a legerősebb, hanem a legszelídebb recriminatiokkal fogok foglalkozni és ebből a czélból megjegyzéseket kívánok tenni Holló Lajos t. képviselőtársamnak a vita folyamán tett egy kijelentésére, (Halljuk! Halljuk í) a ki a következőket mondta: »Igaz, t. ház, hogy nagy előny volna az országra nézve, ha mi most időnket anyagi megerősödésünkre és öszszes viszonyainknak consoiidálására fordíthatnók.« Nem hiszem, t. ház, hogy akadna e háznak egyetlen egy tagja is, vagy az országban egyetlen egy őszintén gondolkozó becsületes ember, a ki Holló Lajos t, barátomnak igazat ne adna és vele együtt őszintén ne óhajtaná azt a nagy előnyt az országra nézve, hogy most már minden időnket anyagi megerősödésünkre és összes viszonyainknak consoiidálására fordítsuk; de én abban a vélekedésben vagyok, hogy ennek az előnynek megvalósítása leginkább függ a parlamenttől, a parlament viselkedésétől. (Úgy van! a jobboldalon.) Hogyha a mélyen t. ellenzék közjogi irányának és magatartásának megjelölésére megelégednék egyes vezérszónokainak felszólalásával és arra a térre lépne, hogy velünk együtt közös erővel fordítaná minden idejét az ország anyagi felvirágozására és viszonyainak consoiidálására: akkor ez a czél az ország javára és boldogságára sokkal hamarább volna elérhető, mintsem ha folytonos reeriminatiok és közjogi gravamenek ismétlésével ott és az ezen gravamenek elleni védekezéssel itt elpazaroljuk az időt. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Hogyha mi anyagilag megerősödünk és az időnek észszerű és ezélszerű felhasználása mellett országunk viszonyait consolidáljuk, anyagi erőnknek és consolidationknak hatalma hatályosabban fog befolyni arra is, hogy vélt és létező közjogi és egyéb sérelmeinket sikeresen orvosolhassuk. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Igazat adok Holló Lajos t. képviselötársaainak abban is, a mit beszéde folyamán tovább mondott a következőkben: »De hogy ez nem így van, az nem a mai ellenzék hibája, hanem hibája azon viszonyoknak, melyek ma is minden téren rendezetlenségre mutatnak.« Ebben — mondom — bizonyos tekintetben igazat addk neki és beszédem további folyamán reá fogok térni ezen viszonyok felemlítésére. He midőn azt mondja, hogy: >hibája annak a 25 évnek, mely a békés időszak munkáját fel nem használta*, ebben nem adok neki igazat, mert azt hiszem, senki sem fogja tagadhatni azt, hogy hazánknak érdekei századokon át el voltak hanyagolva. Sohasem néztük ezt jobban, mint midőn saját sorsunknak intézése saját kezeinkbe adatott. (Halljuk! Halljuk!) A magyar nemzet, hogy az elmúlt századoknak önhibáján kívüli ' mulasztásait jóvátegye, erejét csaknem felülmúló óriási erőfeszítésekkel volt kénytelen a civilisatio eszközeit megteremteni s kénytelen ma is, talán még fokozottabb mérvben, hogy elfoglalhassa helyét Európa népei között. (Úgy van! a jobboldalon.) Ezek óriási áldozatba kerültek és a miért más nemzetek századokon keresztül békés és normális viszonyok közt, a rend és béke megzavarása nélkül, tehát fokozatosan küzdöttek, azt nekünk rohamosan és óriási erőfeszítésekkel egy negyed század alatt kellett megtenui. (Úgy van! jobb felöl.) És ha ezen meghozott áldozatkészség daczára is azt látjuk, hogy a mit az emberek még kevésbbé hittek, még pénzügyi viszonyaink is, tehát az anyagi megerősödés feltételei javultak és megerősödtek, akkor haszontalanul nem múlt el ez a 25 év és a kormány és a parlament ez idő alatt a békés munka időszakát élte (Helyeslés jobb felöl.) Recriminatiokba nem bocsátkozom; engem kielégítenek a 25 év eredményei és munkássága. Tehettünk volna talán többet és okosabbat: ezt megengedem. Nem tartozom azok közé, a kik azt állítják, hogy ennek a közjogi dolgok örökös és folytonos felemlítése ég a sok beszéd volt az oka. Engem más egyéb szomorít el, a legközelebbi és ez a parlamenti tanácskozásoknak csaknem subjectiv elfoglalása, melynek megbírálására magamat competensnek nem érzem, de a melynek jellemzésére Magyarország két nagy s történetének mindig dicső nevű államférfia: Deák Ferencz és Kossuth Lajos szavait fogom félolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Deák Ferencz 1848. augustue hó í2-éa a következőket mondta: •Én nem a sok beszédben tartom a sze-