Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-134

Üt. •máfH tlés IÜÍ. j»«Bár 14-ün, gmtnfcatan, |gg B. Fejérváry Géza honvédelmi miniser: Majd beszélünk erről! Gr. Bethlen Gábor: De, t. ház, mondok egy esetet, a mely Budapesten történt, Igen természetes, ágy volt behozva, hogy a szolgabíró a hivatalos jegyzőkönyvet az állam nyelvén vegye fel; nem is lehetett máskép. Most a tavaszszal történt, hogy felérkezett egy csomó tigyirnt egy szakministeriumhoz német nyelvű szolgabírói jegyzőkönyvvel. Az a becsületes fogalmazó megfogalmazta a végzést Horánszky Nándor: Németül? Gr. Bethlen Gábor: Miután ez már a. ministeriumbnn történt, történetesen magyarul lett fogalmazva. Fogalmazványában átírt a belügy ministeriumhoz. a melyben azt kérte tőle, hogy írja meg neki, vájjon történt-e újabb rendelkezés, a mely megengedi, hogy a vármegyékben a szolgabírói tárgyalásoknál a német nyelv basználtassék ? Conceptusát bevitte felebbvalójának a ministeri tanácsosnak. Az, a mikor az iratot elolvasta, ránézett a fogalmazóra, megcsóválta a fejét és azt mondta: »Igaz, hogy régebbi időben így pertraetáltuk ezt a dolgot, most azonban sajnos más szelek fújnak. Referálja csak el ezt az ügyet érdemlegesen«. Á fogalmazó visszavitte az iratokat és maradt minden a régiben. S most a ministeriumban oly anyagot dolgoznak fel, a mely nem az állam nyelvén lett írva, mert hiszen azt mondta az a becsületes ministeri tanácsos, a kinek van egy kis érzéke a magyar állameszme iránt: »Most más szelek fájnak!« (Mozgás a bal- és szélső baloldalon. Egy hang: Fejérváry tninister szele!) Azt hiszem, több concrét esetet erre nézve nem kell felhoznom. De .áttérek most Szeben vármegyére. (Halljuk! Halljuk!) Szeben vármegye főispánja nem régen még a merev szász nemze tiségi pártnak volt egyik vezetője, lehet, hogy egyik faiseurja volt a kormánynyal való kiegyezésnek is. Ez administrálja Szebenmegyét úgy, a hogy, és hallom, hogy alatta a germanisatio a legnagyobb mértékben folyik. De szomorú, hogy a megye főjegyzője egy oláh agitátor hírében álló ember. Midőn ez év nyarán nagyszabású oláh mozgalmak voltak s Abrudbánya vidékén a magyar birtokosság már félni kezdett, hogy a felizgatott oláhok majd bántalmazni fogják: ott látták az oláhok sorában a főjegyzőt is. Természetesen kaputos ember létére nem volt oly bolond, hogy in fiagranti megfogassa magát; nem is fogták meg és ma is főjegyző. Ez, ha nem igaz, szívesen visszavonom, de azt hiszem, hogy igaz, mert illetékes helyről tudom. Mily kormány lehet az, mely egy meg bízhatatlan főispán mellett egy még megbízhatatlanabb embert tart, mint a vármegye egyik legelső tisztviselőjét? Hiszen nem kívánom én a ministerektől, hogy a kinevezések alkalmával csalhatatlanok legyenek; hisz ők sem Lavaterek, hogy mindjárt meglássák, ki az arra való ember, de mily tanácsadók azok, a kik aztán nem referálnak az ily kinevezések káros hatásáról, hogy aztán az ország egy részében control nélkül űzhetik a nemzetiségi agitatiot! Ez a hiba és nem az, a mit tegnap Miklós Gyula képviselő úr mondott. Én legalább, ha nem lakhatom égés? romlatlan Magyarországon, nem bánom, ha akár Amerikában vagy Uj-Zeelandban lakom, (Éljenzés bal felől.) Tovább megyek. Méltóztatik tudni, mily nagy port vert fel annak idején az oláh memorandum szétküldése. Negyvenezer példányban küldték ki csak Németországba, Mikor a küldeI ménvt fel akarták adni Szebenben a vasútra, Baross becsületes, jámbor vasutasai, kiknek még nem volt tudomásuk az új aeráiól, azt mondták: ők nem expediálják, ha külön rendeletet nem kapnak. Levették a yaggonról és kérdést intéztek a főispánhoz, expediálható-e? Ez azt mondta, azonnal expediálják, mert nálunk szabad sajtó van és bármely bolond sajtó terméket ki lehet küldeni. Már most kérdem, hogy egy önérzetes kormány, melyet figyelmeztettek ama kártékony hatásra, melyet e nyomtatványok elő fognak idézni, hogy adhassa meg az engedélyt arra, hogy ily hazugsággal saturált ellenséges indulatú ponyva-füzetek kiküldessenek az országbób a melyeknek megezáfolása nekünk több pénzünkbe kerül, mint azon oláh rágalmaknak a megezáfolása. De történt az i«, a miért nem állok jót, azért személyeket nem is nevezek meg, mert csak subrosa hallottam a dolgot, hogy egy királyi ügyész, a kiben szintén fölébredt a magyar érzés, daczára a kor szellemének, fölterjesztést tett a belügyministerhez, hogy jó volna az agitátorok közül valamelyiket elcsípni, de természetes, hogy erre valami bizonyíték is kell, a melyeket itt-ott olcsó pénzért meg lehetne szerezni. E fölterjesztésnek az lett a következménye, a mint mondom, hogy 600 frtot helyeztek kilátásba nagy nehezen, a melyen egy geheim-polizeit, illetőleg államrendőrséget lehetne felállítani Erdélyben. (Derültség bal felől.) Ez valóban nevetséges dolog és csodálatos, hogy ennyi jóindulatot is fel lehet tenni a kormánytól, ámbár nehezen ment a dolog, nem is a politikai hatóság kérelmére, hanem a királyi ügyész kérelmére volt hajlandó a bizonyítékok megszerzésének ezen módját megadni. Ezek azon mozzanatok, melyek bennünket elválasztanak. Mert ezt a politikát önök két éven át keresztül megtapsolták, annak hossannát zengtek és kijelentették, hogy ahhoz ragaszkodnak. És ez a túloldal bűne, nem az, hogy szabadelvű phrasisokat hangoztat, kilátásba helyez mindunta-