Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-134
354 1^4. orsíéfcs fllís 18S3. jMüTtfre U-én, »iwwbs1o«. reeusent.« (Élénk tetszés a jobboldalon.) Önök pedig t. képviselő urak, egy másik szintén igen szép közmondásnak hódolnak: >In rebus maguis et voluisse Síit est.« (Derültség és tetszés a jobboldalon.) A t. szélsőbal pedig: »Laesa sperare liut, imo bonum est « (Élénk derültség és tetszés a jobboldalon-.) Ez köztünk a különbség. Egyet akarunk s azon buzgólkodunk mindnyájan. Hogy sikerülni fog-e vagy sem, az attól függ, menynyire leszünk képesek a nép kívánalmának megfelelni, ezt az országot fejleszteni, nagygyá és erőssé, az ország lakosságát meg elégedetté tenni és mennyire leszünk képesek ezt elérni a nélkül, hogy paragraphusokba iktassuk, a mit őszintén, szívből óhajtunk mindnyájan : az ország jólétét, önállóságát, függetlenségét. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Bocsánatot kérek t. képviselő urak, igen röviden fogok szólani a tárgyhoz. (Halljuk! Halljuk!) Sok oldalról hallottam megtámadni a magyar tisztviselői kart. Megengedem, hogy lehetnek oly tisztviselők, a kik megérdemlik a gáncsot. De a tisztviselők nagy része, méltóztassanak megengedni, nemcsak a közigazgatási, hanem kivált a pénzügyi téren nagyon megérdemli a köztiszteletet. Ok-e az okai annak, hogy nem képesek eleget tenni azon kívánalmaknak, melyeknek teljesítését a közönség tőlük jogosan várja? Nem ők ennek az okai, hanem ennek a rendszer az oka. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Méltóztassék akárkinek fel állani e házban, a ki képes volna nekem megmondani, hogy hány 100.000 §-al kormányozzák az országot. (Zajos tetszés a baloldalon.) Van-e, a ki ezeket tudja? Mem találkozunk-e oly szabályrendeletek!;el, a melyek alkotásánál . . . (Egy hang balról: Sok papirost és tintát. fogyasztanak !) . . . találkozunk oly szabályrendeletekkel, melyek alkotásánál — mert én is megyei bizottsági tag voltam és helyeslem t. barátom mondását — bizony igen sok papirost és tintát fogyasztanak. De igen kevés látszatja van a dolognak; nem is lehet látszatja, mikor egy alispánnak 50 — 60 000 száma van. (Egy hang a szélsőbalon: Csinálják!) Ha nem csinálnák, nem volna! (Nagy derültség.) Egy szolgabírónak, a kit személyesen ismerek és a ki reggeli 6 órától esti ÍO óráig a oureauban van, (Egy hang a szélsőhalon: Olyan szolgabíró nincs!) 36 főkönyvet kell vezetni, ezt is csinálja s azonkívül 40.000 száma van, mert az ország határszélén van, hol több a dolog. Lehetetlen azt megkövetelni egy embertől, hogy ennek képes legyen megfelelni, mert ez nem lehetséges R én egy kéréssel járulok a t. belügyminister úrhoz, legyen oly szíves ministe ráírnának meghagyni, hogy újabb szabályrendeleteket ne csináljon. (Nagy derültség bal felől.) Másodszor pedig igen kérem a t. miníster urat s bízom benne, mert tapasztaltam, hogy ő oly úri ember, a ki magyarul tud gondolkodni, (Tetszés és éljenzés a baloldalon.) a magyar ember gondolkodásmódjára csináljon nekünk egy közigazgatási törvényt, de olyat, melyet minden ember megértsen (Helyeslés a baloldalon.) s akkor, ha a szakaszoknak ez özöne elmúlik ez országról s e bureaucratia, a mely képes volna egy római birodalmat tönkretenni, megszűnik, nem lesz okunk panaszra. Miért? Azért, mert akkor az az ellenőrzés, mely most absolute lehetetlen, lehetséges lesz. Én tehát bízom a t. miníster úrban s tudom, hogy ő egészen át van hatva e nézetek helyességétől: elvárom tőle az új törvényt, addig pedig új §-okat ne csináljon. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Bernáth Dezső jegyző: Kemény Pál! Kemény Pál: T. 'ház! (Halljuk!) Én is, miként Ernuszt Kelemen tisztelt képviselőtársam, azzal kezdem felszólalásomat, hogy közigazgatásunk miseriái annyira ismeretesek előttünk és a t. ház minden tagja előtt, hogy ezekről bővebb vitát kezdeni s ezeket minden oldalról megvilágítani a valóságos helyzethez képest talán majdnem felesleges. Épen azért, mert én erről meg vagyok győződve és óhajtom azt, hogy az igen t. kormány minél előbb abban a helyzetben legyen, hogy ezen nyomorúságos állapoton segítsen, nem fogok hosszú beszédet tartani, hanem egy rövid megjegyzésre fogok szorítkozni. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban őszinte örömmel hallom a t. túloldal részéről Prileszky Tádé képviselőtársamnak azon elvi jelentőségű és nagyfontosságú enuntiatioját, a mely a történelmi igazsággal teljesen megegyező, hogy a 67-es kiegyezést Deák Ferencz útnak és módnak találta ki és nem örökké í'enmaradó intézménynek, (Ügy van! a szélsőbalon.) a mint azt alig pár hónapja a túloldalról hangoztatták és feltüntették; nem oly intézménynek, mint a minőnek azt a t. ministerelnök úr jelentette ki, hogy azt sem bővíteni, sem szűkíteni nem hagyja, hanem oly intézményt teremtett, a melyben a fokozatos fejlődés nemzetünk boldogságához, végre a mint t. képviselőtársam kifejezte, nemzetünk függetlenségének kivívásához is el kell jutnunk, (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ezen kifejtés után, megvallom, zavarban vagyok; ha ezen érzelmek dominálnak ott a túlsó oldalon, nagyon csodálom, hogy miért nem jönnek át, vagy ezen oldal miért nincsen ott ... . Prileszky Tádé: Csak maradjanak ott! (Derültség jobb felöl.) Kemény Pál: . . . hogy Deák Ferencz szelleméhez, a Düak Ferencz által hangoztatott
