Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-133

138. •magos aiés 189«. Jaiunr iá én, péntektn 343 függ a nép jóléte. És nagyon keveset íog törődni ez az ország és annak többsége azzal, hogy a ín agyar katonai akadémia 3 vagy 4 év múlva fog-e életbelépni. (Nagy mozgás. Élénk ellenmondások a bal- és szélsőbalon.) Nagyon keveset fog ezzel törődni, de minden nap fog panaszkodni az iránt, hogy az ő ügyes-bajos közigazgatási dolga nem a kellő elbánásban részesíttetik. (Zajos helyeslés jobb felöl.) Épen azért, csakis ellenzéki viszketeg állíthatja fel a sorrendre nézve azt a non possumust. (Helyeslés, a jobboldalon. Mozgás a baloldalon.) Madarász József: Maguknak viszket, nem nekünk! Miklós Gyula: Mindaddig, mig a közigazgatás nem lesz Magyarországon szervezve és nem lesz biztosítva a jó és gyors közigazgatás, addig

f megelégedés sem lesz ebben az országban. És mivel nekem ez a kívánságom ós ez a vágyam, arra kérem a t. ellenzéket, ne méltóztassanak minden pillanatban elkezdve a kardbojtoktól a jelzőzászlóig, nemzeti kívánalmakkal előállani és itt közjogi sérelmek felett heves, elkeseredett vitákat vívatni. (Helyeslés jobb felől. Nyugtalanság bal felől.) Mindennek el fog jönni a maga ideje. Ma az idő itt Magyarországon érett két kérdésre: érett a közigazgatásnak a javítására és érett politikailag az egyházpolitikai kérdéseknek a megoldására. (Élénk helyeslés jobb felöl. Felkiáltások a baloldalon: Arra már nem, érett!) Mi e két kérdésnek a megoldására vállalkozunk és mert ezt óhajtom, elfogadom a belügy ministeriuui költségvetését. (Hosszas élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Horváth Gryula képviselő úr személyes megtámadtatás czímén kíván szólani. Horváth Gyula : T. ház! Személyes megtámadtatás czímén egyfelől, másfelől félremagya rázott szavaim értelmének helyreigazítása czímén kérek szót. (Halljuk!) Mindenekelőtt hivatkozom a t. házra, hogy akármikor bármit mondottam és azt nem egyszer, hanem a hányszor épen kívánták, annyiszor mondottam el, soha sem módosítottam rajta. A t. kép>iselő úr igen helytelenül idézi az én szavaimat, ha az én szavaim között »konezot« idéz. Hivatkozom a gyorsírói jegyzetekre, olvassa el és az én beszédemből ugyan >konczot« kiolvasni nem fog. Én ugyanazt mondottam akkor, a mit mondok ma is. Különböző cotteriák, különböző vidékek, különböző egyének, különböző befolyásokat gyakorolnak és ezeknek a befolyásoknak a megtartása a főbb fontosságú dolog és a ki ezeket a köröket érinti, az a pártot felbomlással fenyegeti. Erről beszéltem. (Úgy van! a baloldalon.) Ezt meglehet czáfolni, de ebből azt kimagyarázni, a mit a képviselő úr mondott, nem lehet (Úgy van! a baloldalon.) Én nem szoktam insinualni; ha valakit megvá dolok, megvádolom szemben, nem sejtetek a mondásom alatt egyebet, mint a mit tisztán megmondok. A másik, a mit a t. képviselő úr mondott az, hogy tőlem tanulja azokat, mert én tudom azokat, s azelőtt ott tapasztaltam és ő maga nem tapasztalta. Én, t. képviselő úr, azt, a mit itt mondok, mondottam ott is. Itt van a teremben a volt ministerel nők Tisza Kálmán képviselő úr, ráhívatkozom, hogy azokat a dolgokat, a melyeket itt hibáztatok, azokat a dolgokat nem teljes őszinteséggel elmondottam-e ? És nem teljes bizalommal mondottam-e el azokat a kifogásokat. j a melyeket most itt megteszek? Csak a felfoj gásban van köztünk különbség, én nem osten| tatioval szavaztam. Miklós Gyula: Hát ez nem insinuatio? Nem szoktam ostentatioval szavazni! Horváth Gyula: A mit mondok méltóztassék meghallgatni oly nyugodtan, mint a hogy én meghallgattam a mit ön mondott. Ostentatioval nem szavaztam mondom, hanem hogyha egy-egy oly kérdésben, mely bizalmi természetű, | a párt ellen szavazok, akkor kimegyek a párt| ból, ha pedig nem oly természetű, megmondom j annak, a kit erre illetékesnek tartok, a mint megj mondottam Tisza Kálmán ministerelnök urnak, j a kit akkor épen úgy tiszteltem, mint ma, mint j ellenfelet. (Éljenzés a jobboldalon.) Megmondot; tani világosan azokat, a miket kifogásoltam, ha nem fogadta el, a míg nem jött ok arra, hogy kilépjek, nem demonstráltam ellene; szavaztam vele; de megmondtam a pártban, megmondtam neki magánlakásán, mily kifogásom van. Ez az én felfogásom, ha hibás felfogás, Ítéljen el a képvbelő úr, de én nyugodt vagyok az iránt, hogy úgy is mint parlamentaris ember, úgy is mint hazafi, úgy is mint magyar ember megtettem kötelességemet. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Annak a mérlegelésébe sem bocsátkozom, képviselő úr, hogy vájjon azokért a dolgokért, melyek a múltban történtek, vájjon miért nem kéri azoktól az uraktól számon és miért kérdi tőlem, kinek intézkedési joga nem volt és a kire úgy hivatkozott, hogy nem volt befolyásom? Igaz, nem volt befolyásom, nem is kívántam természetellenes befolyást gyakorolni, erre is classicus tanuúl hívom fel Tisza Kálmán képviselő urat. Mondja meg, igyekeztem-e valaha bármiféle befolyást gyakorolni reá, vagy bármiféle ministerre? Nem igyekeztem; de abban sincs igaza a képviselő úrnak — és ha valamit ezáfol, járjon is a végére, — mikor azt mondja, hogy az erdélyi sérelmeket, melyeket itt felpanaszoltam, miért nem panaszoltam ott. Nemcsak, hogy felpanaszoltam, hanem azok, kik