Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-133

Ilt. oriKáf ot 114c 1S8I ben és hogy ha az erdélyieknek voltak olyan egyéni sajátságaik, a miket a kormány nem ismert, a képviselő úr mindig felvilágosítással szolgálhatott volna a kormánynak. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Az azonban, hogy diphteritisben 30.000 gyermek -pusztult el, csakugyan nagyon komoly része az ő felszólalásának, a melyhez én is hozzá kívánok szólani, mert ismerem a belügyminister urnak e tekintetbeni nézetét. (Halljuk! Halljuk í) Tény az, hogy a diphteritis 20 év óta uralkodik az országban; tény az is, hogy mikor 1876-ban a közegészségügyi törvényt meghozták, az volt e parlament véleménye, hogy az a legjobb törvény, a milyet az akkori törvényhozások ez ügyben egész Európában hoztak; de elfelejtettek egyet, azt, hogy pénz nélkül a világon sehol sem lehet jó közigazgatást csinálni. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Szervezték a járási, a körorvosi intézményt, szervezték az egész közigazgatási vonalon minden közigazgatási kérdést, de nem szervezték a végrehajtás biztosítását a községekben (Igaz! Úgy van/) s nem gondoskodtak a körorvosok részére a megélhetés lehetőségé röl. Hiszen tény az — statisztikával tudnék előáílani — a közigazgatási törvény életbeléptetése után mindjárt az első alkalommal sokkal több orvos pályázott a járási és körorvosi állásokra, mint a mennyi ma pályázik. Ennek az volt az oka, mert akkor még azon reményben éltek a pályázók, a miben aztán nagyon keservesen csalódtak, hogy az olyan állás lesz, a miből tisztességesen megélhetnek; de mikor később belátták, hogy a községi és körorvosok fizetése soha sem volt behajtható másként, mint utólag és a legnagyobb erőszakoskodással, lehet-e ott egy embertől megvárni azt, hogy hivatását eré lyesen és sikeresen töltse be, a hol neki a saját fizetését mindig végrehajtás útján kell, annak beszednie, a kinek atyai tanácsát kell hogy elfogadja a közönség. Rosszak voltak tehát a közegek s nem lehetett végrehajtani a közegészségügyi törvényt egyszerűen azért, mert egyfelől nem volt rá pénz, másrészt pedig nem élt a közigazgatási tisztviselőkben az az erős öntudat, hogy nincs fontosabb ága a közigazgatás nak, mint a közegészségügyi. Mert hiába, minden más ága lehet a legkitűnőbb, de ha nincs kiket igazgatni, akkor megszűnik maga a közigazgatás és az állam is. Valóban elszomorító az, t. ház, hogy hazánkban — különösen a magyarlakta vidékeken — oly óriási nagy perczent a gyermekhalandóság. Én ez iránt kérdést intéztem és a belügyminister úr fog is nyilatkozni. Azt, a mit ő nekem mondott, nem vagyok hívatva itt ismételni, de a legnagyobb megnyugvással vettem tudomásul, hogy hajlandó, sőt erősen el van határozva a Január Ü-ái, ytnttkuu 34,5 legszigorúbb intézkedéseket életbe léptetni, hogy a közegészségügyi viszonyok Magyarországon tovább el ne fajuljanak s hogy az úgynevezett járványos betegségek, a mennyire lehet, a legszűkebb korlátok közé szoríttassanak, hogy azoknak terjedése minden lehető eszközzel meggátoltassék. Hanem itt most felmerül az a másik nehézség, hogy a szegény községeket s a községek szegény lakóit nem lehet arra kényszeríteni, hogy gyermekeiket elkülönítsék, mert nem lehet minden községben külön járványkórházat felállítani s nem lehet minden egyes községi lakost arra kényszeríteni, hogy gyermekeit idegeneknek átadja. Hogy ez mennyire ellentmond a magyar természetnek és a magyar köznép érzésének, semmi sem igazolja fényesebben, mint az az adat, hogy a hol ilyen járványkórházuk ágyakra fel vannak állítva, pl. Hódmező-Vásárhelyen, soha egyetlen egy ilyen járványkórházban létező ágy igénybe nem vétetett. Nem adják oda gyermekeiket. Itt nem elég csak az, hogy a közigazgatás pontosan végezze hivatását, hanem szükséges a népet arra nevelni, — s ez iránt a t. képviselő uraknak is nagy alkalmuk nyílik a népet felvilágosítani — b°gy a m

i bizonyos pillanatban fáj is a szívének, az a legnagyobb csapástól és veszedelemtől fogja őket megóvni, hogy tehát a legszigorúbban engedelmeskedjenek is annak a közigazgatási intézménynek. (Helyeslés jobb felöl) A másik, a mit én is szóba óhajtottam hozni, az, hogy a közegészségügynek nagy hátrányára van az egész világon mindenütt, de különösen Magyarországon, hogy az orvosoknak intézkedési joguk nincs. A legerélyesebb, leghivatottabb, kötelességét legkomolyabban átérző orvos sem képes a kellő eredményt biztosítani, mert nincs meg neki az intézkedési joga, bár hol taálkozik egy bajjal, melynek szigorú ellenőrzése és elfojtása a törvény értelmében az ő feladatát képezi, ő nem teheti meg magától a kellő óvintézkedéseket. Neki csak consultativ hatalma és befolyása lévén, jelentést tesz az illető közegeknél. Már most ezek a közegek a legkevesebb és legkisebb esetekben bírnak kellő érzékkel az iránt, hogy kötelességüket minden tekintetben pontosan és híven teljesítsék. Ha a járványorvos valamit tapasztal, jelentést tesz a főszolgabírónak, az a legjobb esetben kiadja a községi elöljáróságnak, ott megakad minden és nem lesz végrehajtva semm'. Hát az is elégszer megtörténik, magam is tudok eseteket, hogy a főszolgabírói irodában reked meg a jelentés és nem történik semmi. Épen ezért a belügyminister úr szíves is volt megígérni, hogy még a reform életbelépte előtt különösen fog intézkedni e szempontból, hogy a közegészségügyre kár