Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-132

302 Itt. oriságos ftlés 18«É. JMH&r la-in, erttSrtSlsftn. megállapodás a két kormány között a kezelésre nézve, ennélfogva itt nem jogok feladásáról van szó. (Közbekiáltások a baloldalon: De szabályozásá­tól!) Nem mondhatok mást; hiszen a differentia közöttünk az, hogy a kérdést addig odázzuk-e el, míg a képviselő urak megnézik, hogy van-e bennük olyan, a mi a törvényhozás elé terjesz­tendő. Tovább nem mehetek annál, hogy leteszem az iratokat a ház irodájába. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Nézzék meg a képviselő urak, bárki indítványt tehet, ha olyannak fogja találni, én nem fogok elzárkózni az elől, hogy az itt forma­szerint tárgyal tassék. (Helyeslés.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni? Horánszky Nándor: T. ház! Csak pár szóra kérek a t. háztól engedelmet, mert nem is vagyok abban a helyzetben, hogy hosszasabban szólhassak. Előttem a kérdés akkép áll, hogy a t. ház a mai napon a közös vagyonuknak jogi természete és rendezése tekintetében határozatot hozni nem ;ikar. Fel vettetett a kérdés egyszerűen azért, hogy ezzel ig valahára tisztába kell jönni; ezen kérdést meg kell oldani és a ház felvilá­gosítást kíván arra nézve, hogy a dolgok miben állanak. A t. ministerel nők úr szíves volt kijelen­teni, hogy az erre vonatkozó és a jelenlegi helyzetet feltüntető ;tctáka( kész a ház irodájába letenni, hogy azokból a képviselők magukat informálhassák és ezáltal mód és alkalom szol­gáltassák, hogy e ház minden tagja élhessen kezdeményezési jogával. Miután a t. minister­elnök úr ezt szíves volt kijelenteni, azt hiszem, elvileg semmi különbség sincs abban, ha azok kinyomatnak és a képviselők közt szétosztatnak. Én egyénileg megelégszem azzal, ha azok a ház irodájában letétetnek és ezáltal mód és alkalom nyujtatik arra, hogy beletekinthessünk és így az ország érdekének megfelelő indítványozási jogunk­kal élhessünk; de azt hiszem, hogy kényelmi szempontból ezélszerü lenne, ha beleegyeznék abba, hogy ezek kinyomassanak és a képviselők közt kiosztassanak. (Helyeslés bal felől.) A mi a közös aetivák kérdését illeti, ezekre nézve a ministerelnök úr nyilatkozatát teljesen kielégítőnek tartom, mert az azokra vonatkozó előterjesztés, igaz, nem a háznak nyújtatott be, hanem a pénzügyi bizottsággal közöltetett; de miután a t. ministerelnök úr azt jelenti ki, hogy nincs ellenére, sőt helyesnek tartja, hogy ezen kérdést a pénzügyi bizottság tárgyalja és a ház­nak előterjesztést tegyen, azt hiszem, ezzel a kérdés meg is van oldva. (Helyeslés.) A pénz­ügyi bizottság elő fogja terjesztem erre vonat­kozó véleményét s ha szükségét látja, magukat az iratokat és kimutatásokat is és akkor lesz alkalma a háznak e kérdésben határozni. (He­lyeslés.) Ismétlem tehát, arra kérem a ministerelnök urat, egyezzék bele, hogy *z acták kinyomassa­nak és szétosztassanak, másrészt pedig mondja ki a ház, hogy a pénzügyi bizottság útasíttatik, hogy a közös activákra vonatkozó kérdést tár­gyalás alá vegye és a háznak jelentést tegyen. (Helyeslés.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni *? Ha senki sem kíván, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a közös­ügyi kiadásokra felvett 25,245.044 frtot meg­szavazni? Igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt elfogadják, szíveskedjenek felállwrú. (Megtörténik) A ház elfogadja a tételt. Hoitsy Pál: Kérem legalább szavazás alá bocsátani a kérdést, hogy elfogadja-e a ház a ministerelnök urnak azon indítványát, hogy a pénzügyi bizottság útasíttatik, hogy a közös acti­vákra vonatkozólag jelentést tegyen a háznak. Igaz, hogy írásban az indítvány nem lett be­adva, de azt hiszem, ehhez hozzájárul az egész t. ház; de különben én magam is beadom írás­ban az indítványt. Elnök: Bocsánatot kérek, én máskép nem járhattam el. Tárgyaltuk magát a tételt, azt szavazásra kellett kitűznöm. Szóba hozatott egy és más; javaslat tétetett az iránt, hogy az íratok kinyomassanak, a ministerelnök úr azt mondotta, hogy nincs kifogása az ellen, hogy a kérdés a pénzügyi bizottságban tárgyaltassék; mondotta, hogy az iratokat leteszi a ház irodájába, de ilyen irányban nekem javaslat be nem adatván, azt szavazásra ki nem tűzhetem. (Helyeslés jobb felől.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadás 5,797.308 frt. Elnök: Kíván e valaki szólani? Madarász József: T. ház! Épen úgy, mint a rendes kiadásokra nézve, kötelességemnek tar­tom kérni a t. házat, hogy e tételt is, hazánk önállósága és függetlensége érdekében törölni méltóztassék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kíván-e valaki szólani? Ha senki sem kíván, a vita be van zárva. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a tételt 5,797.308 írtban megszavazni, igen vagy nem? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik azt megszavazzák, méltóztassanak felállani (Megtörténik.) E szerint a többség e tételt megszavazza. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa) 2. czím. A Bosznia és Herczegovinában, továbbá a Lim területén álló parancsnokságok, intézetek és csapatok 1893. évi rendkívüli szükséglete 3,612.000 frt után 1134.168 frt. Elnök: Kíván-e valaki szólani? Madarász József: T. ház! Itt e tétel a közösügyi kiadásoknak 2. ezímén foglaltatik és úgy látom, hogy a bizottság jelentése követ-

Next

/
Thumbnails
Contents