Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-132

^96 l*ä. orwAgos ütés 1««. január lä-én, wM8rt5kfau könyvet vizsgálat alá vévén, minthogy az a törvény követelményeinek megfelelt, a nevezett képviselőt a 30 napi kérvényezési határidő fentartásával igazolta. Elnök: Mezei Mór képviselő választása igazolva lévén, nevezett képviselő úr az osztályokba lesz sorolandó. A mennyiben pedig a legkisebb szám a negyedik osztályban van, Mezei Mór képviselő úr a negyedik osztályba osztatik be. Következik a napirend: a kisebb tárczák tárgyalásának folytatása, a hol azt tegnap elhagytuk, a közös ügyek tétele. Bernáth Dezső jegyző: Kováts József! Kováts József: T

. ház! Mindenek előtt a tegnap hallottak folytán két kijelentésre kívánok nyilatkozni. (Halljuk.

1 Halljuk!) Az egyik kijelentést a t. előadó úr tette, a másikat a ministerel nök úr. Bocsánatot kérek, hogy a sorrendben nem tartom meg a diaeten-classist, hanem azon sor szerint említem az illető urakat, a mint a nyilatkozatok történtek. (Helyeslés a szélsőbalon ) A t. előadó úr Eötvös Károly t. képviselőtársamnak a török hódoltságot illetőleg tett egy kijelentése folytán azon választ adta, hogy I. Ferdinánd nem veszíthette el azt, a mi nem az övé, hanem János királyé volt. Én feltételezem, hogy a t. előadó úr itt csak képletet használt; de midőn ezt feltételezem, tudom

( azt is, hogy a Lajthán túl vaunak erős fractiok, melyek Magyarországot épen a török hódoltságból kifolyólag a saját magukénak szeretik tartani. Ha tehát a t. előadó úr ezen kijelentést tette, úgy nem szenved kétséget, hogy az illető fractiok kétszeresen jogosítva érzik magukat azon csalódásban ringatni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezzel szemben, t. ház, ki kell jelentenem, hogy Magyarország sohasem volt senkié, hanem mindig Magyarországé. (Élénk helyeslés, tetszés és felkiáltások a szélső baloldalon: Önmagáé!) Magyarországnak voltak királyai, Magyarországnak ma is van királya, a kit mindannyian szeretünk és becsülünk (Helyeslés a szélsőbalon.) és ha az isteni gondviselés úgy akarja, lesznek is királyaink, de ismétlem: Magyarország soha e<ryik királyé sem volt, ma sem az és sohasem lesz az. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon) A másik kijelentést a t. ministerelnök úr Ugron Gábor t. képviselőtársamnak a delegatiokat illetőleg egy nyilatkozata folytán tette. Azt mondta a t. ministerelnök ár az ingatlanokra nézve, hogy azok a császári és királyi Militär Aerar tulajdonául lévén telekkönyvileg feltűntetve, a két állam kormánya egymással olyan megállapodásra, szerződésre lépett, hogy azon ingatlanok, a melyek Magyarország területén léteznek, a magyar állam tulajdonaiul kebel eztetnek be. Én, t. ház, ez alkalommal arról nem kívánok itt szólni, vájjon azon szerződés bír-e jogilag érvény nyel a törvényhozás jóváhagyása nélkül. (Felkiáltások a szélsőbalon: Semmi esetre sem!) Arról sem szólok, hogy kalmár szempontból felfogva a dolgot, hány millióval, vagy pedig hány száz millióval károsodik a magyar nemzet azáltal, hogy az itt levő ingatlanok és ingóságok értéke nincsen arányban az osztrák ingatlanok és a beimök elhelyezett ingóságok értékével, mely utóbbiakra különben a t. ministerelnök úr a választ egyáltalában nem adta meg említett képviselőtársamnak. Csupán azt kívánom kiemelni, hogy most már, a t. ministerelnök úrnak azon, a szerződésre vonatkozó kijelentése folytán teljesen értem, hogy a közös hadügyi kormány minden áron, minden alkalommal miért igyekezik építkezéseket, várakat, erődítéseket, gyárakat, a melyekhez mi is hozzájárulunk, nem itt az országban elhelyezni, hanem az örökös tartományokban. Tehát, ha áll az, a mit a t. ministerelnök úr mondott, — a mihez, azt hiszem, szó sem férhet — hogy ezen szerződés vagy egyezség létrejött, úgy azt kérdem a t. ministerelnök úrtól, hogyan van az, hogy a »Kaiserlich und königliehe Militär-Aerar« még sem bocsátja a magyar kormány tulaj donába vissza egykönnyen a Károly-kaszárnyát, az Újépületet és a citadellát. Azt hiszem, ha ezek a kormány tulajdonába átbocsáttatnának, a főváros közönsége, mely az ország érdekében rengeteg áldozatokat hozott, sokkal előnyösebben juthatna hozzájok, mint így, a kaiserlich und königliches Militär Aerar révén. A kalmárságra vonatkozólag még azt kell megjegyeznem, hogy ebből azt látom, hogy mi valóban rossz kalmárok vagyunk és hogy Eajthán túl a mi javunkra nagyon jól tudnak kalmárkodni. (Ügy van! a szélsőbalon.) Egyébiránt kérni fogom a t. minisferelnök ur it, legyen szíves azt az okiratot, mely az egyezségre vonatkozik, a ház elé terjeszteni. Ezek után áttérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára. E tárgy nem annyira a tegnapi napon, mint inkább a delegatiok tárgyalása alkalmával az ellenzéki férfiak hazafias magatartása folytán annyira ki lett mentve, hogy én itt legfeljebb a már ott elmondottakat ismételhetném. Azért felszólalásom tulajdonképeni tárgya csak az, hogy a ministerelnök urat nyilatkozatra bírjam a tekintetben, hogy részint magam, részint az adófizető polgárság, különösen az iparososztály nyugodt lehessen és tisztán láthasson végre abban a tekintetben, hogy az immár minket körülbelül 26 év óta boldogító közösitgyes aerával hányadán vagyunk? A delegatiok tárgyalása alkalmával úgy