Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-132

1893. évi január hő 12-én, csütörtökön B. Bánfíy^Dezső, később gr. Andrássy Tivadar, végűi Bokross Elek elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — Kérvények és feliratok bemutatása. — Mezei Már föltételes igazolása és osztályba sorozása. — Az állami költségvetés részletes tárgyalásának (kisebb tárczák) folytatása. — Napirend. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Hieronymi Károly, gr. Tisza Lajos, gr. Bethlen András, Josipovich Imre, b. Fejérváry Géza. (Az ülés kezdődik d, e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Molnár Antal jegyző úr fogja vezetni. A javas­latok mellett szólni kívánókat gróf Esterházy Kálmán, az azok ellen jelentkezőket Bernáth Dezső jegyző urak fogják jegyezni. Oívastatik az utóbbi ülés jegyzőkönyve. Molnár Antal jegyző (olvassa a január hó 12-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat: van-e meg­megjegyzés a jegyzőkönyvre? (Nincs.') Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve vau. Bemutatom a kérvények és feliratok jegy­zékét. Méltóztassék azt meghallgatni. Bernáth Dezső jegyző (olvassa): Tren­csén vármegye közönségének felirata a ragadós tiidőlob irtási költségeinek az államkincstár álral való viselése tárgyában. Ugyancsak Trencsén vármegye felirata a vármegyei alkalmazottak javadalmazásának eme­lése tárgyában. A hátszegi m. kir. adóhivatal tisztikarának b. Huszár Károly, az eperjesi kir. pénzügyigazgatóság fogal­mazói személyzetének Fest Lajos, — a kassai m. kir. pénzügyigazgatóság fogal­mazói személyzerének Beöthy Ákos, — a fehértemplomi kir. törvényszék telek­könyvvezetői karának Pálffy Elemér, — a nagybecskereki m. kir. pénzügyigazgató­ság fogalmazói karának Belitska Béni, — a zombori kir. pénzügyigazgatóság fog-al­mazói személyzetének Zakó Milán, — a fogarasi kir. járásbíróság telekkönyvi sze­mélyzetének Mikszáth Kálmán, — Domonkos István m. kir. igazságügyminis­teri portásnak Sághy Gyula orsz. képviselő által beadott kérvénye az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat módosítása tárgyában. Elnök.* Mindezen feliratok és kérvények tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. Az elnökségnek több jelenteni valója nin­csen. Perczel Béni jegyző: Ragályi Lajos, az állandó igazoló bizottság előadója ! Ragályi Lajos előadd: Az igazoló ál­landó bizottság nevében jelentem, hogy a bizott­ság Mezei Mór, Budapest fő- és székváros V ik kerületében 1893. január 9-én megválasztott képviselő választásáról szóló általános jegyző-

Next

/
Thumbnails
Contents