Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-125

162 ÍS&. ofssságös Bíés 1892. deciicinbcr 17-én, szombatos. szabályzatban igen sok üdvös is van; ilyen különösen az ötödik szakasz, a mely végre-valahára azt a komoly figyelmeztetést tartalmazza, hogy a terhelttel, nem úgy, mint sok helyütt eddig történt, hanem becsületesen kell bánni, a melyben végre benne van, hogy a személyes szabadságok szükségszerű korlátozásán kivűl minden sértő vagy lealacsonyító bánásmódtól vagy zaklatástól tartózkodni kell. Ez mindenesetre oly újítás, a mely új vizsgálóbírói intézménynyel kapcsolatban csakis dicséretet érdemel. De ugyanakkor az ügyviteli szabályoknak igen számos szakasza nagy aggodalomra szolgáltat okot egyrészt azért, mely oly intézkedéseket is felkarolnak, melyek a bűnvádi eljárás körébe tartoznak, melyek tehát ügyviteli úton nem is volnának szabályozhatók; másrészt pedig azért, mert míg a királyi ügyészségek hatáskörét mindenütt kellőleg regulázzák, addig másrészt a bűnügyi védelmet egyszerűen csak a magánfél fogalma alá subsummalják. Ezzel azt a vélekedést keltették fel a jogászközönségben, mintha az igazságügyi kormány a bűnügyi védelemnek most már a reformált bűnperben kivívott önállóságát megsemmisíteni, paritását, melyet már fi királyi curia Számtalan határozatával szentesített, a bűnvádi eljárás keretéből kiküszöbölni, szóval a bűnügyi védelemnek hosszú küzdelemnek árán kivívott szabadságát megszorítani akarná. Nagyon természetes, hogy ez a vélekedés csak azért keletkezett, mert a bűnügyi védőkről ebben a szabályzatban említés nem tétetik. Tétetik említés magánfelekről, tétetik említés az ügy által érdekelt telekről: de bűnügyi védőkről nincsen sehol említés téve. Van ugyan egy helyütt megemlítve, t. i. a 102. §-ban, a melyben a végtárgyalási elnök úgy állíttatik oda, mint a ki hivatalból védőt rendel ki; de ez az egyetlen szakasz is teljesen leront egy hosszú gyakorlatot, mert mint méltóztatnak tudni, épen a legutóbbi időben a budapesti kamara és számos vidéki kamara, a bűnügyi védők kirendelése tárgyában és a bűnügyi védelem terén tapasztalt visszaélések folytán az ügyvédi rendtartás értelmében, magának kívánta a védő kirendelés! jogát, kivéve ott, a hol sürgősség tekintetében az eddig is a bíróságot illette meg. De a mi aggódás tárgyát képezi, az különösen az ügyviteli szabályzat nyolcz szakasza. Nem akarom ezeket részletesen taglalni, esak röviden jelzem, hogy például az 58. §. minden esetre feltűnést keltett azért, mert míg a vádhatóság viszonyára vonatkozólag a bírósággal szemben intézkedik és világosan kimondja, hogy milyen kötelesség vár a bíróságra az ügyészséggel szemben, addig itt a védelemrőlemlítés sem tétetik. ''"'"-, A 60. és 61. szakaszok szorosan bűnvádi eljárási dolgokat érintenek, mert megmondják, hogy bírói szemléről, házkutatásról az ügyészt értesíteni kell: de daczára annak, hogy ebben az esetben a védelem részvétele meg van engedve, az ügyviteli szabályzat- arról, hogy a védő is értesítendő lenne, említést sem tesz. A 108. §. azt matatja, hogy az illető alkotók, kik az ügyvitelt megcsinálták, bizonyos fontos bűnvádi eljárási elvekről kellő tájékozással* nem bírnak. Ugyanis az ügyviteli szabályok 108. §-a így szól: »Szabadságvesztés-büntetést megállapító ítéletről, melybe úgy az elítélt, mint a királyi ügyészség belenyugodott, 8 melynek tárgyában hivatalból való fölűlvizsgálatnak sincs helye: a végtárgyalási elnök, általa és a végtárgyalási tanács jegyzőkönyv vezetősége által aláírt értesítést ad a királyi ügyészségnek.« Úgy contempláljuk tehát a dolgot, hogy a mint az elítélt és királyi ügyész az ítéletbe belenyugodott, annálfogva az jogerős. De e szakasz nem számol azzal a curiai teljes illési határozattal, mely már a gyakorlatba is átment, hogy e két tényezőn kivűl van még egy önálló tényező, a ki fele akaratán kivűl is megfellebbezheti az ügyet, vagyis ha az elítélt belenyugodott is, a királyi curiának 27. számú teljes ülési határozata alapján a védő jogosult fellebbezéssel élni és mégis a 108. §. contemplálja, hogy a mint az elítélt és az ügyész belenyugodott, már is bizonyos administrativ teendő következzék, a mely jogerősség esetében szokott bekövetkezni. Ez vagy azt czélozza, hogy ilyen \ kerülő úton helyeztessék hatályon kívül a védőnek ezen fontos jogosítványa, vagy fel kell tennem, hogy a védőknek ezen fontos jogáról, — mely a curia határozatán alapszik és a melyre vonatkozólag a curia azon nagyfontosságú elvet declarálta, hogy a védő addig, a míg hivatalát, gyakorolja, nem esik azon megítélés alá, mint a félnek magán megbízottjai — megfeledkezettek. Nem csoda tehát, ha az ilyenféle intézkedések a jogászközönség és a közvélemény részéről aggodalommal fogadtattak. A 112. §-ssal is így vagyunk. A 112. §. ugyanis arról szól, hogy kell a jegyzőkönyvet felvenni. A jegyzőkönyv fogalmazása egy perjogi intézmény, erre nézve a curiának megvan a maga gyakorlata. De van 1884 bői egy igen liberális ministeri rendelet erre vonatkozólag. A bűnvádi eljárási szabályoknak 113. §-a egész liberális irányban szintén kötelezővé teszi, hogy a jegyzőkönyvbe, mint az eddig gyakorlatban volt és ha ellenkezőleg történt, a curia által megsemmisíttetett, lehető hűen foglaltassanak