Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-125

144 128. •rssigo* 81*8189S. éeegember i?-én, sÉr«mt»ftt«n> hogy az egyensúly helyre van állítva, tehát minden jól megy és e tekintetben a törvényhozás tevékenységére többé szükség nincs. Ezt a kötelességet kívánom leróni, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) midőn financialig helyzetünkre vonatkozással egyet-mást elmondani kívánok, elismervén abban, t. ház, azt, a mi elismerésre méltó, de nem menvén túlhajtásokba, túívérmes és optimistikus felfogásokba, mert ezért engem első sorban épen a ministerelnök ítélne el és az előadó úr is, ha azt látnák, hogy vagy nem foglalkoztam a kérdéssel, vagy ítéletem megalkotásánál túlhajtásokba megyek, a mit, különösen az elért eredménynyel szemben minden esetre kerülnöm kell. (Halljuk! Halljuk!) Az egyensúly, t. ház, államháztartásunkban helyre van állítva, sőt bőségesen helyre van állítva, tekintettel az 1891-iki zárszámadás eredményeire ; ezt elismerem, ezt constatálom, ehhez szó nem fér. De én soha sem lelkesedtem, soha sem bámultam az államháztartás egyensúlyának azt a methodusát, melynek segélyével ez az egyensúly eléretett. Én a múltban is és ma is egyformán azt látom, hogy ezen egyensúly helyreállításában a magasabb financiális felfogásnak, az államférfiúi erőnek igen kevés alkatrésze van. Ez, t. ház, egy arithmetikai művelet volt, mely helátván, hogy az ország ezen az líton tovább nem haladhat, a teheremelésnek azon mértékéhez folyamodott, melylyel sikerült az államháztartást rendezni. Igenis lelkesedtem és meg is bámultam volna ezen rendezést, ha 3-—400 millió forint teherkevesblettel és ennek megfelelő kamatkevesblettel állnánk szemben és ezen lehetőség fenn is forgott. Mert midőn a múlt finánc politikája 1879-ben megszakította azon fonalat, melyet az 1876 kezdett megszőni, abban a pillanatban tisztán állt előttem és mindnyájunk előtt, hogy ez többé nem reális fmancpolitika, hanem csak a megélhetés, a vergődés politikája. Ez rakta vállainkra az államadósság súlyos és nagy terhét, ez rakta vállainkra az adók mértéktelenségét és t. barátom, az előadó úr, a kivel már annyira összetörődtünk évek hosszú során át a zsörtölődésben, (Derültség.) talán megadhatja nékem azon igazságot, hogy saját combinatioival és adataival consfatálhatná, hogy az esetben, ha a financpolitika kellő államférfiúi tartalom nélkül is már 1880-ban vagy 1881-hen csak arithmetikai methodushoz folyamodott volna, mint ezt később tette, mennyi államadósságot, kamatterhet kímélhettünk volna meg ebben az országban. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) így áll a helyzet, t. ház. Ebben a t. ministerelnök úrnak mint nnancministernek hibája nines, hibája van a multak politikájának és ha valakit e teremben ma a multak politikájáért gyöngéd szemrehányás illet, annak részese az én t. barátom, az előadó úr, a ki 40 milliós deficitet ép úgy igyekezett elsimítani, a mint elsimítani iparkodott a financpolitikának igaz tartalmát, őt ezért igenis hibáztatni lehet, de azt is el kell ismernie, hogy az a 17 millió többlet, a mely a mai előirányzat szerint a szeszadóból jön be és az az apró 6 milliós adóemelés, mely a 87-iki törvények által eszközöltetett s annak utána az italmérési adóból az italmérési adó kiadásain felül bejövő 7 millió, valamint a eonversio eredményei is, ezek képezik azokat az alkatrészeket, a melyek tisztán arithmetikailag helyreállították az állam háztartásában az egyensúlyt. De hát ezeken a kérdéseken túl vagyunk és én őszinte örömmel üdvözlöm az állam háztartásában beállott egyensúlyt, csupán csak egy kívánságot fűzök hozzá és ez az, hogy az államháztartásban az egyensúly meg is tartassék. De hát itt szemben azon nyilatkozatokkal, a melyeket a t. pénzügyminister úr a múlt alkalommal egynémely képviselőtársamnak erre vonatkozó nebezteléseire és panaszaira tett, kénytelen Vagyok én ís némi viszont megjegyzést tenni az igazság érdekében. És ez általán véve abban áll, hogy nemcsak az arithmetika járult hozzá az egyensúly helyreállításához, hanem az a kegyetlen sróf, csavar, (Úgy van! Úgy van! hal felől.) a mely ennek az országnak közteher-viselésében részint legálisan, részint pedig — s erre helyezem a súlyt — illegálisan működött és működik közre (Helyeslés halról.) Nem akarok arra a térre menni, t. ház, hogy kellő adótörvények hiányában minő ma nálunk az állapot a kereseti adó terén; de egy sajátságos jelenség tűnik fel, melyről tehát lehet — és én el is hiszem — hogy magának a t. pénzügyminister urnak tudomása nincs, de a mely mégis dívik és nagyon szomorú. A kivetési javaslatok előkészítésénél a kereseti adót mindenkire nézve nagy mértékben és erős perczentekben emelik s midőn azután a kivetési eljáráshoz jut a procedúra, tömegesen jönnek vidékről a deputatiok a minister úrhoz, kérve, hogy a kegyetlen adósrófon valamit enyhítsen. Meg is teszi, de mi az eredmény, az, hogy valamit elenged, vagy legalább utasítja a közegeit, hogy ne járjanak el úgy, hanem számoljanak a tényleges viszonyokkal. Tehát az eredmény az, hogy valamivel leszállíttatik az adó és akkor ki van elégítve mindenki: a pénzügyminister kegyes volt, mert úgy já/t el, a mint azt jó szíve sugalta, ki van elégítve az adózó közönség is, mert ő excellentiája enge dett, ki van elégítve a pénzügyi közeg is, mert eredményt producalt. Az eredmény pedig az, hogy nem törvényileg, hanem administrativ úton az adósróf segélyével és szemben az ország köz-