Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-123

104 128. orssíágos ölés 1892. deezemher 15-én, csütörtökön. és jónak látja. Az én magyarázatom az, hogy annak főeorollariuma az, hogy először túl a Lajthán alkotmányos kormányzat legyen, mert hiszen a mi delegatioink a nélkül csakugyan nem működhetnek. Tehát az az első, hogy túl a Lajthán alkotmányos kormányzatnak kell lennie, a mely alkotmányos kormányzattal együtt van azután hívatva a magyar országgyűlés által oda kiküldött megbízott delegatio, mely delegatio csak átvitt erővel dolgozik, tudniillik a magyar parlament jogait gyakorolja ott megbízás folytán, mondom, a magyar delegatio hívatva van ott azon kötelességeit teljesíteni, a melyeket a 67-iki kiegyezés következtében különkülön a két állam nem végezhet a nélkül, hogy abból minden valószínűség szerint súrlódások ne következzenek. Ezt megjegyezve, az 1867-ik kiegyezés azon pontjait, a melyek itt gyakran érintettek és vitattattak, föntartandóknak tartom úgy, a mint a szöveg megállapította, de mindenesetre a legnagyobb figyelemmel arra, hogy hátrafelé semmi esetre se menjünk. (Élénk helyeslés bal felől.) Voltak olyan magyarázatok, a melyeket én részemről már nem tartottam elfogadhatóknak s én azokat igen nagy politikai hibáknak tartom, mert megtermik a maguk következményeit és láthatók a nemzetben ma is, a melyeket érintett az én t. barátom az előadó úr, hogy közjogi idegesség uralkodik a nemzetben, illetőleg a parlamentben. Igenis uralkodik ez a közjogi idegesség, pedig előbb nem uralkodott s azért uralkodik, mert a nemzet nem szokta mérlegelni a szavak horderejét, hanem azt érzi és nézi, hogy mi az, a mi általa észrevehetőnek és láthatónak tűnik fel és azt el fogja ismerni. A mint gr. Apponyi Albert t. barátom érintette, különösen a véderő vita óta sokkal rosszabb lett a helyzet künn és elégedetlenebb lett az ország és itt a parlamentben is azóta fajultak el a tanácskozások, úgy, hogy én, a ki 12 esztendeig voltam a ház elnöke (Zajos éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) és tíz esztendeig oly nyugodtan viselhettem az elnöki tisztet, hogy kivéve azt a fáradságot, a mit nagyon természetesen idősebb embernek meg kell érezni, ha folytonosan elnököl, ez alatt soha semmi legkisebb aggodalom nem ért: minden erőmet kénytelen voltam összeszedni arra, hogy a parlament az 1889. évben a véderő vita alkalmával visszavezethető legyen a nyugodt tanácskozás medrébe, a mi az én kötelességem és feladatom volt. Ezt megtettem, bár nem is arattam érte valami nagy elismerést. (Zajos éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Nem is kívántam, mert azt tartom, hogy a ki csak kötelességét teljesíti, annak elég elismerés az, ha önmaga belátja, hogy megfelelt kötelességének (Élénk helyeslés és éljenzés a balés szélsőbalon.) Azt hiszem tehát^ t. ház, hogy az 1867-ik kiegyezés hátra felé semmi esetre nem fejlesztendő, sőt nem is magyarázandó akképen, hogy abból csak egy hajszálnyi is a mi kárunkra származzék. (Élénk helyeslés.) Nem jó szolgálatot tesz, a mint mondtam, nem Magyarországnak, mert erről szó sem lehet, de nem jő szolgálatot tesz az a dynastiának sem, a ki azt a kiegyezést bolygatja, (Élénk helyeslés.) a ki a nemzetben oly érzelmeket kelt tel, mintha lehetséges volna megbolygatni ezt a kiegyezést, melyet drága áron szereztünk, mert azt lehet mondani, hogy negyedfél százados vérözönnel szereztük meg. Azt nem szabad elhitetni ezzel a nemzettel, hogy ez a kiegyezés módosítható a nemzet kárára bárki által a világon; (Ügy van! Úgy van!) mert a mint ezt a nemzet elhiszi, megingattatnék a bizalom és ennek kárát a monarchia nagy hatalmi állása fogja vallani, (Úgy van! Úgy van!) a mint vallotta mindenkor kivétel nélkül: az elégedetlen Magyarország gyenge Ausztriát szül. (Úgy van! Ügy van!) Azt hiszem tehát, hogy tekintettel arra, hogy itt egy kölcsönös megegyezés jött létre ő Felsége Lajthán túli államaival, hogy mi nem kívánjuk a dolgok folyamán, mind a Lajthán túl szokták magokat kifejezni, őket übervortheilolni, azt tartom, hogy ezzel a kiegyezéssel nekünk most be kell érnünk és akkor, mikor ez a kiegyezés egyes részeiben tíz évről tíz évre nagyon helyesen mindig eldöntés alá kerül itt a parlamentben: akkor mérlegelni lehet azt, hogyan és miben áll azoknak előnye és vájjon nem változtatható-e az talán mindkét fél előnyére ezélszerűen. De különben ezt nem lehet bolygatni, mert az más időkben mindenkor egy szerződés jellegével bír, a melyet máskor módosítani, bolygatni semmi irányban nem lehet, mint az időszakonkinti egyezkedések alkalmával, a míg a mi viszonyaink úgy vannak és lesznek, a mint ma vannak. En ezen kiegyezést akkor is fentartandónak fogom tartani és azt hiszem, hogy a monarchia ez által a maga erejének teljében mindenkor fenn is fog maradni. Nem szükséges azt semmiféle újabb változtatott szöveggel vagy paragraphussal gyöngíteni, mert a magyar nemzetnek megvan az az ösztöne és az az ítélkezési képessége, hogy meg tudja ítélni és fenn tudja tartani mindig azt, a mi általános jóvoltára szolgál. (Tetszés.) Es úgy fenn fogja tartani az 1867-iki kiegyezést is, de jogának erre nézve fenn kell maradni, mert ez a nemzeti souveranitás egy attribútuma, melyet feladni semmiesetre sem szabad. (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Ezért kételkedtek sokan és megvallom, kételkedtem én is benne, hogy a véderő-törvény-