Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.
Ülésnapok - 1892-99
90 99 országos 8lés 1892. október 20-án, cstttSrtőkffn. pon, mert nem áll a politikai erkölcs szilárd alapján. (Igaz! Úgy van! Zajos helyeslés a balés szélsőbalon.) Meghamisítottak mindent: meghamisították a szabaelvííséget, a képviseleti rendszert és épen így meg akarják most hamisítania kegyelet ünnepélyét, (lyaz! Úgy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Kijelentem, hogy Budára szintén nem megyek, hanem elfogadom t. barátom gr. Apponyi Albert határozati javaslatát és azután Eötvös Károly határozati javaslatát. (Zajos helyeslés, tetszés és éljenzés a hal- és ssélsö baloldalon.) Molnár Antal jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azok után a fényes szónoklatok és érvelések után, a melyek elhangzottak, tudom, merészség tőlem csak néhány pillanatra is igénybe akarni venni a t. ház türelmét. (Haltjuk! Halljuk!) De parancsol velem a kötelesség; parancsolja, hogy tiltakozzam a megkoszorúzás merénylete ellen úgy is, mint képviselő, úgy is mint, ha szabad nekem is a múltra hivatkoznom, mint ezt a túloldalról b. Podmaniczky és Vadnay Károly képviselő társaim, mint honvédek tették, úgy is mint 1849-ben 13 éves önkéntes honvéd. (Éljenzés a szélső balon.) T. ház! Semmi sem bizonyíthatja jobban valamely ténynek igazságát, mint az őszinteség és semmi sem kelthet nagyobb kételyt, semmi sem ingathatja meg jobban az igazságban való hitet, mint az ősziuteség hiánya. (Zaj! Halljuk ! Halljuk!). Gr. Károlyi Gábor (a jobboldal felé) : Ez nem smakkol, ugy-e? (Derültség a szélső balon. Halljuk !.) Illyés Bálint: És ebhen leledzik az egész koszorúzási, szoborleíeplezési eljárás. Mert vak az, a ki ma már nem látja, hogy a szobor-bizottság nyomán a központi honvéd-egyesületek elnöke, egyetértve a ministerelnök úrral, egy szembekötősdit akartak eljátszatni a nemzettel, remélve, hogy majd az akkor fog felébredni ámulatából, a mikor lehullt szemeiről a bekötő fátyol, mikor már ténynyé vált a merénylet, melynél bizarrabbat még egy nemzet érzelmeivel sem űztek, mikor a szégyenfolt ott ég már az arczunkon, melyet nem emberi, de isteni hatalom sem törülhetne le többé onnan. (Igaz! Ugy van! a ssélsö haloldalon.) Nem egy jogától fosztották meg már a nemzetet, nem egyszer igyekeztek kivetkőztetni nemzetiségéből, ősi jelleméből. Nem említve azokat a mélyebbre ható történelmi tényeket, ismeretesek előttünk azok a kicsinyesnek látszó, de alapjában mélyen sértő kísérletek, melyeket nemzeti szokásainkkal, viseletünkkel ííztek, főleg a Mária Terézia korában. Hiszen adomák vannak a czopfról, adomák arról, hogy mily keservesen búcsúzott el a magyar huszár a bajuszától. De mind ezek a kísérletek, ha sértették is a magyar ember büszkeségét, nem fosztották őt meg az önbecsüléstől és az önbecsülés alapjától, a tiszta, nemzeti önérzettől, öntudattól. Ez a tőrdöfés a jelen kornak volt fentartva. Mit akarnak ugyanis az udvar kegyében sütkérező udvaronezok ? Nem egyebet, minthogy a nemzet Sírját lábával tapossa sárba legfényesebb múltját, (Ugy van! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) saját kezével verje mintegy arczul önmagát. (Zaj. Halljuk!) Mert nem a katonáról, nem a legyőzött vagy győztes ellenségről van itt szó, hanem egy eszméről, a melyért milliók vérzettek el, melyértkoronkint oly sokan Szenvedtek mártírhalált, egy eszméért, mely kiolthatatlanul él a nemzet szívében, melynek megvalósulása ellen tőrrel-vassal századokon át küzdött a zsarnok hatalom. Ezt az eszmét akarják most a közvéleményben összetéveszteni, ezt az eszmét akarják most eltörpíteni a nemzet öntudatában, meggyalázni történetében; (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) mert bárki bármit beszéljen is a lovagiasság kölcsönösségéről, itt nem egyenlő hősökről van szó, még ha elfogadhatnék is hősnek azon férfiút, ki ártatlan nőkön és gyermekeken töltötte boszúját. Egészen más fegyvertény az, midőn az egyik nemzet a másik nemzettel dicsőség, hatalom, vagy bírvágy érdekében harczra száll. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon). Itt megtörténhetik a két ellenfélnek Összeölelkezése az életben s megkoszorúzhatja az egyik a másikat a halálban ; de midőn egy nemzet megtámadott ősi jogainak, szabadságának védelmére élet-haíálharczra kényszerítve fegyvert ragad, az őt minden áron letiporni akaró soldateskát hasonló ellenfélnek nem tekintheti, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) épúgy, mint Batthyány Lajos nem tekinthette annak az őt parancsszóra lelövöldöző katonákat. Ezek a hatalomnak vak eszközei, azok pedig egy eszmének harezosai, a hazának védelmezői, a szabadságnak bajnokai. Valamint a tetteiket vezérlő szellemben és az indító-okokban nincs közösség, úgy nem lehet közösség az irántok való kegyeletben. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azok a kezek, melyek koszorút tesznek a szabadság felkent bajnokának homlokára, egyúttal nem tehetnek koszorút a szabadság elnyomóinak, üldözőinek fejére. Az ily kétkulacsosság talán megjárja a diplomatiában, de vele egy nemzet legszentebb érzelmeivel játékot űzni istenkísértés. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De azt mondja báró Podmaniczky Frigyes,
