Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-111

111. orfiiííig-os Illés 18í)2. november28-án, hétfőn. 283 olyan politika, a mely a jogokat elismeri, de azok megvalósítását megtagadja. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Különösen megmondta azt, hogy a jogfolytonosság elvi elfogadása, de annak a valóságban való megtagadása nem egyéb, mint a jognak folytonosan tagadása. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Es ez áll a t. ministerelnök úr kijelentésére is. Ha ő elismeri a mi önálló nemzeti bankunkat és a mi önálló vám területünk 3t, de megvalósítását megakadályozza, abból sem neki, sem nekünk, sem az országnak semmi haszna. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Inkább ne ismerje el, hanem csinálja meg. (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) De az elismert jogok valósításának megtagadása nem egyéb, mint a jognak valóságos megtagadása. (Úgy van! bal felől.) Ez az az abdikáeio, melylyel minket alaptalanul vádol a t. ministerelnök úr, de a melyben ő benne van egész nyakig. (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) A bankügyi és vámügyi jognak elismerése semmivel sem ér többet, ha az a jog meg-nem valósíttatik, mint egy üres princípium. Üres elvekből pedig, kivált közgazdasági téren, a nemzetek meg nem élhetnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Emlékeztetem a t. ministerelnök urat arra, hogy 1848 septemberben, midőn már Jellacsics hadsereggel jött Magyarország ellen, boldogult, dicső emlékezetű hazánkfia, b. Wesselényi Miklós, megijedvén egy forradalom s egy háború rémképeitől, meglátogatta, Kossuth Lajost, mint a honvédelmi bizottmány elnökét s azt mondta neki: »Ne vidd a vérpadra, ne vidd a csaták viharába bele a nemzetet. Itt a Corpus Jurjs, meg vannak abban írva a nemzet jogai.« És a honvédelmi bizottmány elnöke, Kossuth Lajos, erre azt felelte: »Jellacsics egy hadsereggel átlépte már a Drávát, vele szemben többé Corpus Jurissal meg nem védelmezzük magunkat.* (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az az ün elismert bankügyi és vámügyi joga, t. ministerelnök úr, akkor, a mikor minket Ausztria közgazdasági fölénye agyonnyom (Úgy van! a szélső baloldalon.) és a mi nemzeti iparunk ki nem fejlődhetik, nem sokkal ér többet, sőt semmivel sem ér többet, mint Jellacsics hadserege ellen egy néhány kötet Corpus Juris, az pedig nem ért semmit. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Igenis, nemzeti politikára nekünk szükségünk van. Azt képviseljük mi, képviseli a nemzeti párt is, elis merem, de a törekvésnek mérve, nem az iránya, de a mértéke, ez az, a mely lényegesen elválaszt bennünket a nemzeti párttól. (Úgy van! a baloldalon.) T. ministerelnök úr ! Az ön eultusministerének volt itt egy elődje ezeken a székeken: b. Eötvös József, a ki ifjabb korában a költészet istennőjének is sikeresen udvarolt és a ki — a negyvenes évek elején —összehasonlítva a magyar nemzetet más nemzetekkel, azt mondotta: » Minden nemzetnek van egy kinese; az ég adott minden nemzetnek egy kincset: Rómának az örökkévaló multat, Hellasnak egy dicső kor emlékezetét, a franczia nemzetnek a dicsőséget, nekünk magyaroknak csak egyetlen nemzeti kincsünk van s ez egy szentelt fájdalom.« (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Vájjon elmélkedett-e már a felett a t. ministerelnök úr, hogy a költő mit értett ez alatt? És ifjúkori ábrándjai közt helyet foglalt-e az, hogy mi az ő cultusministerc egykori elődjének gondolkozása, midőn ezt papíron megörökítette? Lássa t. ministerelnök úr, mi, az abdicáló politicusok, majd megmagyarázzuk most a t. ministerelnök úrnak azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy mi az a szentelt fájdalom és hogy ebben a fájdalombasi van a mi kincsünk. Minden nemzet érvényesülni törekszik nemzeti, társadalmi, egyéni életének, különös fajú szellemének egész mezején, de érvényesülésünk külső elismerése ott kell, hogy ragyogjon a koronában, a hadseregben, a külképviseletben, a lobogón, a nemzeti czímerben, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A magyarnak is van királya, igaz, hegy 400 év óta nem tudtak királyaink magyarul beszélni, hogy ez óta a nemzetnek nyelvét nem értették; csak épen a mostani uralkodó tud. Van királya, a ki négyszáz év óta, soha sem lakott. Magyarországon, mindig idegenben. Van királya, a kitől a nemzeti jog-ok ineg-erősödését várhatta és mi négyszáz éven keresztül, a legutolsó két évtizedet kivéve, a koronától mindig nemzeti jogaink csorbítását tapasztaljuk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ott van e nemzetnek királya, kiért a nemzet annyit áldoz, mint aránylag a művelt világ bármely nemzete, de a ki érettünk nem hozott áldozatot négyszáz éven keresztül, csak a legutolsó időben. Ott van a királya, a kinek udvara sem magyar. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Es ha nézzük a hadsereget, a mi fajunk, a honvédelmi, a hadviselési kötelezettség terén, sohasem állott hátrább, mint a világ bármelyik nemzete. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A magyar vitéznek lobogója, bejárta a világot, a Visztulától a Tiberisig, Paristól Bakarestig; kél—háromszáz év óta bejárta egész Európát, a harminczéves háborúban, a spanyol örökösödési háborúban, az osztrák örökösödési háborúban és a nagy franczia háborúban és azóta mindig és mindenütt. Teljesítették katonai kötelességüket, hősies halált haltak és omlott vérük Európa összes csataterein és ha győztek, a győzelem nem a magyar nemzeté volt, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) nem a magyar hősöké, hanem az osztrákoké (Igaz! Úgy van! a, szélső 36*