Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.
Ülésnapok - 1892-111
280 111, országos ülés 1892, november 28 án, hétfőn. fiúi egész örömmel fogadom, ha a nemzeti párt velünk jön, (Derültség.) de én és azt hiszem, elvbarátaim is a magunk elveinek különös kizárólagosságánál fogva lehetetlennek^ tartjuk, hogy mi velők menjünk. (Derültség) És hozzátettem azt — személyesen volt szerencsém megmondani — hogy én minden törekvésemet arra irányítom, hogy az a nagy és fényes tehetség, a kit mi a nemzeti párt t. vezérében tisztelni szerencsések vagyunk és azon sok hazafiái érdem, mely nevéhez van kötve, vagy minél előbb ott a többségben és a ministeri padokon legyen és működjék, vagy minél előbb itt legyen. (Élénk helyeslés a szélső túloldalon. Felkiáltások: Tessék választani!) Évek óta ez volt az én törekvésem, sohasem volt más. Gr. Apponyi Albert: Mindig meghiúsult! Eötvös Károly: Hanem azért igen rövid idő múlva mégis sikerre fog jutni, de nem anynyira azért, mert az én törekvésem, hanem azért, mert a viszonyok is úgy hozzák magukkal. Minden nyilatkozatom, melyet akár itt, akár pártunk körében, akár a sajtóban tettem, ide irányul és nekem ezentúl is az lesz a törekvésem : vagy oda a ministeri padokra és mind az a jó indulat, mind az a politikai készség, mindazok az érdemek és tehetségek, melyek a nemzeti párt soraiban vannak, érvényesüljenek ott (A kormánypártra mutat.), vagy pedig, ha az nem sikerül, érvényesüljenek itt. {Helyeslés a szélső baloldalon. Derültség jobb felől: Halljuk! Halljuk!) A mi pedig a politikai sajtóban sokszor hangoztatott fegyverbarátságot illeti, ennek voltaképen való jelentőségét nekem sohasem magyarázta meg seoki. Én tudom azt, hogy köztünk a nélkül, hogy megkötöttük volna, a fegyverbarátság fennállott a véderő-vita alatt és tudom azt, hogy fennállott a Hentzi-szobor megkoszonízásának kérdésében; de viszont azt is tudom, hogy semmiféle fegyverharátság nem állott fenn köztünk sem Kossuth honossága vagy repatriálása kérdésében, (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) sem a közigazgatás államosításának kérdésében, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) sem pedig — és főleg erre fektetem a fősúlyt — általános államjogi politikánkra nézve. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon) Én, t. ház, azt hiszem, hogyha ez a fegyverbarátság megköttetnék, egyáltalában sokat ártana a nemzeti pártnak, de igen sokat ártana nekünk; hogy pedig kinek használna, azt ón belátni nem tudóin. Tudom, hogy vannak e házon kivűl olyanok, kik abban az ábrándban is éltek, hogy a nemzeti párt tiszteletre méltó szép politikai actioja mellett mi függetlenségi párt mintegy szövetséget, segítséget képezzünk. De a segítségnek ezen szerepére én magamat elszánni nem tudtam. Én tudom, hogy midőn a nagy osman hódítók jöttek ellenünk vagy mások ellen, az 8 rendes hadseregüket mindig egy csoport tatár képezte, a melynek feladata volt a hadi jogokon kivííl állani, az ellenséget körűiszárnyalni, nyugtalanítani s házait, falvait fölgyújtani, a mikor pedig a béke a két hadakozó fél között megköttetett, akkor legelőször is a tatár sereg kezéből vették ki a fegyvert. (Derültség.) Én ily tatár segítség lenni nem akarok és nem fogok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És akkor, a midőn önök között a béke megköttetik — pedig teljes béke fog megköttetni — én a magam kezéből a fegyvert kiszedni nem engedem. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy erre a nemzeti párt sem törekszik. De meg vagyok győződve arról is, hogy erre hiába törekednék akár ő, akár a t. többség. Ezt a szerepet mi magunktól megkíméljük. (Igaz! Úgy van! a szélső balol dalon.) Az a fusio pedig meglesz, t. ház, mert erkölcsileg és politikailag lehetetlenség az, hogy az egyrészről a szabadelvű párt, másrészről a nemzeti párt között most már létre ne jöjjön. Arról, t. képviselőház, hogy ez épen ebben a pillanatban időszerű és szükséges-e, nem szólok, mert aggodalmaim vannak, hogy épen ebben a pillanatban az nem volna időszerű. Megmondom, teljes őszinteséggel, hogy azt politikailag és erkölcsileg lehetetlenségnek tartom, hogy a nemzeti párt és annak t. vezére ingyen, a nemzetre háruló jelentékeny haszon, a nemzet részére kivívandó jelentékeny vívmány nélkül azokon a székeken megjelenhessen. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: Ne aggódjék semmit! Eötvös Károly: És én azt hiszem, hogy ma kevés lehetőség van arra, hogy különösen nemzeti irányban valami jelentékeny vívmányokra lehessen szert tenni. De azért ennek a fusionak t. ház, létre kell jönnie. Mert az elveknek akkora eltérését, a mely a fusio létrejöttét megakadályozhatná, én most már nem látom. Gr. Apponyi Albert: Nem az dönt, hanem, hogy mi látunk-e? Eötvös Károly: Sőt ha igaz a cabinet programmja és kijelentéseihez a t. nrinisterelnök úr hazafiúi tehetségének egész mértékével hű marad, akkor én most már, ha külsőleg nem is, de az elvekben és a gondolkodásban a fusiot teljesnek látom. Mert éti azon kijelentés között, melyet a t. cabinet elnöke általában a nemzeti irányról is, s a melyet a t. nemzeti párt vezére tett, igazán lényeges és elválasztó különbséget többé nem találok. Mondták és korábbi időben talán igaz is volt, hogy a t. többséget bizonyos féltékenység tartja vissza attól, hogy szívesen üdvözölje a
