Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-107

184 107. országos Illés 1892. november 28-án, szerdán. arra, hogy annak a kormánynak a politikáját a csatlakozás segélyével igyekezzünk támogatni. Voltak felfogásaink, a melyekbe az egyéni önérzet is belevegyül, a nélkül, hogy az egyéni önérzetet a politikának magának, ha ez az ország érdekében van, alárendelni ne tudnók ; de ismétlem, hogy álláspontunk tiszta, nyilt, világos és határozott volt. Csakhamar azt láttuk azonban, hogy a kormányelnök úr programmjával ellenkező felfogások vergődtek túlsúlyra azon hangokban, felfogásokban és hangúlatokban, a melyek a t. túloldalon nvilvánultak. Láttuk, hogy ott egy agyrém, egy rögeszme él sokak szívében és lelkében: az a rögeszme, az az agyrém, mondjuk összejátszás, összealakúlás, a mely azokat, a kik nem a politikára, hanem a hatalomra helyezik a súlyt, megfosztja a politikai befolyás azon előnyeitől, a mely előnyöket ők élveztek. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Mindnyájan emlékezhetünk rá, hogy kibocsáttatott két jelsző. Egyik az volt, hogy ezt a politikát csak magunk akarjuk megcsinálni. (Úgy van ! Úgy van! a baloldalon.) Joga volt, igaza is volt a t. túloldalnak. (Felkiltásoh a szélső baloldalon : Meg is csinállak! Derültség a hal- és szélső baloldalon.) Kibocsáttatott egy másik jelszó és ez már nagyon veszedelmes volt. Ez volt pedig az, a mely a sajtóban is és itt a házban is kifejezésre jutott: az t. i., hogy »itt pedig semmi sem változott«. Bokross t. képviselőtársam s hajói emlékszem, Láng Lajos képviselő úr, sőt maga a t. előadó úr, megfelelő formulában hangsúlyozták, hogy: kérem, itt semmi sem változott és mit okoskodnak az urak, mit foglalkoznak új politikai irányzattal, új politikai szellemmel akkor, a mikor itt semmi sem változott. Itt például a t. igazságügyminister úrnak a ház színe előtt kellett hallania, hogy azok a politikai felfogások, melyek az ő pozsonyi levelében kifejezésre jutottak, csak üres phrasisok, üres mesék. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Mert ha az van mondva, hogy semmi sem változott, akkor csak egy alternatíva állhat: az t. L, h;jgy vagy megváltozott valami és akkor vagy azt nem tudom, hogy miképen jutott oda az igazságügyminister úr, a hol van, politikai capitís diminutio nélkül; vagy pedig azt nem tudom, hogy ha megváltozott valami, hogy lehet azt mondani, hogy semmi sem változott. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélső báloldalon.) Minden politikának ezen a világon egyebek közt a legbecsesebb tartalma az őszinteség és nyíltság; őszinteség a saját álláspontja iránt, mert ez ad neki erőt, hogy a mit akar, meg is valósítsa; őszinteség az ország iránt, hogy mindenki lássa ebben az országban, hogy mi az, a mit akarnak és mi az, a mit valósítni szándékoznak. Őszinteség az ellenzékkel szemben, mert én loyalis küzdelmet csak úgy értek és ismerek, ha ismerem ellenfeleim felfogását, törekvését teljes loyalitásában és így viszont magamat ahhoz mérhetem. Ha ez az őszinteség a politikában fenforog, akkor a keserűségek nem fognak belejátszani a küzdelembe; (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) küzdünk mindnyájan loyalisan és férfiasan mindnyájan a saját álláspontunk mellett, de nem vegyülnek abba azok a módszerek, azok a felfogások, azok a gyanúsítások, (Felkiáltások a baloldalon: Bágalmak!) melyeknek ha valahol, ebben a teremben nem volna szabad helyet foglalniok. (Helyeslés a baloldalon.) És talán azt láttuk-e akkor (Sálijuk! Halljuk! a baloldalon.) a t. igazságügyi minister úrtól, hogy ő, ki elvei integritásával lépett a kormányba, felállott és vagy azt mondta volna: kérem, annak a képviselő úrnak, a ki pártom egyik oszlopos tagja, nincs igaza, mert itt megváltoztak a politikai viszonyok és úgy a politikai kormányzat, mint a politikai szellem megújhodott. Vájjon coustatálta-e, vagy a mire a t. minister úrnak kiváló képességei vannak, kifejtette-e, constatáita-e, hogy az a nyolcz esztendei küzdelem, az a sivár küzdelem, a mely nemcsak eredményében deprimálónak bizonyult, de ezen ország politikai erkölcsi érzületének is repudeál — nem volt hiába való ? Hogy e küzdelem substratumat belevitte abba a székbe, melybe beült, vagy megfordítva — és ezt is képzelhetem magamnak — constatálta volna, hogy igenis, tévedtem a multakban; elismerem, hogy ezen küzdelemnek igazi politikai substratuma nem volt, vagy legalább az a substratum nem birt azon jelentőséggel, a melyet annak tulajdonítottam ; elejtettem tehát nyolcz évi multamat és csatlakoztam azon párthoz, a melyben kormányba való belépésem által politikai fejlődésünknek egyik oszlopos feladatát vagyok hívatva betölteni és teljesíteni. Constatálnia kellett volna igenis azt, hogy ott a politikai együttműködés lehetősége csakugyan fenforog. Igaz, hogy ezt a constructiót használta a rninister úr, de hogy ennek mi a tartalma: azt megfejteni elmulasztotta és azt ma sem ismerjük. (Úgy van! bál felől.) Egy szólam volt ez; a behízelgésnek azon szólama, hogy mintán ő politikai életünk egyik ágazatának vezetését átvette, használjon egy olyan oraculumszerű kifejezést, a melybe belefér az ő múltja és belefér a jelenlegi helyzete is. (Úgy van! a baloldalon.) Elvártunk többet, t. ház — és hivatkozom mindenkinek igazságérzetére, hogy nem volt-e jogunk arra, hogy ezt elvárhassuk — elvártuk, hogy a kormány akkori elnöke felkel s azt mondja: ez a programm mást jelent, mint a múlt; egy új aerába jutottunk, vagy legalább arra törekszünk; ezen aerát meg akarjuk való-