Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-107

178 10?. orszáeos ülés 1892. november 28-án, szerdán. elvi kijelentést tenni arra, hogy hozzá fog a javaslat előkészítéséhez és majd akkor, a mikor a t. igazságügyininister xír az ő nagy tehetségével és elismert gyorsaságával (Derültség a szélső baloldalon.) elkészíti, akkorra tartja fenn ő Felsége magának annak megítélését, hogy hozzájárúl-e: igen vagy nem? A t. ministerelnök úr programmjának ezen egy pontja körül forog szerintem az egész jelenlegi helyzetnek a kérdése. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A misterelnök úr kijelentette, hogy a polgári házasság képezte okát a volt kormány bukásának és annak, hogy egy új ministerelnökkel állunk szemben. Ha ez így van: akkor a t. ministerelnök úrnak azt az utat kellett volna választania, hogy kidolgoztatja a polgári h ságra vonatkozó javaslatot, a melyet nemcsak oly nagy talentum^ mint a mi igazságügyministerünk, hanem sokkal közepesebb talentum is magára vállalhat, hogy két hét alatt teljesen felszerelve elkészítse, annál inkább, mert itt nem alkotásokról, nem új eszmék feltalálásáról van szó, hanem tisztán csak egy oly intézménynek a hazai viszonyokhoz való alkalmazásáról, a mely száz év óta létezik más országokban. Ha elődeink igen mozgalmas, zavaros időkben egy-két hét alatt, mondhatni nap alatt birtak egy egész alkotmányt kidolgozni, bölcsebbet, a milyet önök azután csináltak: akkor azt hiszem, hogy egy igazságügyministernek nem oly óriási feladat néhány nap alatt kidolgozni egy erre a tárgyra vonatkozó javaslatot. Ha önök, mielőtt a háznak bemutatták magukat, a helyett, hogy egy elvvel mennek ő Felsége elé, oda mennének egy törvényjavaslattal, ő Felsége vagy elfogadja azt, vagy visszautasítja és akkor tiszta a helyzet. De idejönni, előidézni egy szabadelvííségi lázat a saját körükben és aztán oly clatisulát iktatni mellé, mely az egészet illusoriussá, értéktelenné teszi, ez nem parlamentáris eljárás. (Igaz! Úgy van! a szlésö baloldalon.) De még más hiba is van ebben és engedje meg a t. ministerelnök úr, hogy ezt egész nyíltan elmondjam. Az egyik tisztán parlamentaris formai hiba s ez abban áll, hogy bejelent egy elvet, kinyilatkoztatja, hogy ezen elv kijelentésére felhatalmazást nyert ő Felségétől, ele egyúttal hozzáteszi, hogy ő Felsége fentartotta magának, hogy majd a mikor kenyértörésre kerül a dolog, t. i. arról lesz szó, hogy legyen-e valami ez elvből, igen vagy nem, akkor döntsön. Engedelmet kérek, mit mondana az angol parlament, ha ott egy minister azt mondaná, hogy benyújtok egy törvényjavaslatot, de arról nem kezeskedem, hogy az azután szentesíttetni fog. Ez nem tartozik a parlament elé, ez a kormánynak úgyszólván belügye, (Úgy van! a szélső baloldalon.) az ő természetes feladata, mert a koro- ' nának tanácsosa, hogy azt ő intézze el. A parlament uem is tudja, hogy a ministerelnök úr mikor kap engedélyt Ő Felségétől, mikor nem: itt ő felelős s mikor ő egy javaslatot benyújt, ez azt jelenti, hogy ő már biztosította mindazon kellékeket, a melyek szükségesek arra, hogy egy javaslatot kereaztíüvihessen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez a felfogás nemcsak másutt létezik, hanem már e házban is nyilvánult. Apró dolgokat jó néha megtartani az emlékezetben, mert némelykor nagy elvi kérdésekre is kihatnak. Néhány évvel ezelőtt b. Kemény Gábor volt közlekedésügyi minister ministerségének utolsó hónapjaiban valami vasúti javaslatot terjesztett be. Ezen javaslat indokolása így kezdődött: Miután ő Felségétől az előzetes jóváhagyást kinyerte, bátorkodik beterjeszteni ezt a javaslatot. En a pénzügyi bizottságban rögtön felszólaltam, hogy ez szokatlan indokolás és nem volna helyes, ha abból azután praecedens támadna, mert azt sehol egyetlen egy országban sem szokás az indokoláshoz tenni, az magától értetődik, hogy ha a minister a javaslatot benyejtotta, a korona jóváhagyását már kikérte. Később a házban is felszólaltam ugyané tárgyban s úgy a pénzügyi bizottság, mint, a t. ház is helyeselte felszólalásomat s a minister erre kijelentette, hogy ő minden czélzatosság nélkül tette azt és szivesen megígéri, hogy jövőre tenni nem fogja. Tehát a magyar törvényhozás is érezte, még oly kicsiny dologban is, hogy nincs rendjén belevonni a koronát és vele fedezni a ministeri felelőséget. Annál kevésbbé lett volna most szabad ily nagyfontosságú kérdésben ezt az eljárást követni, a mely kérdés állítólag a váltság okát képezte. De nagy és messzeható politikai hiba volt itt a házban ezt a kijeleotést ily alakban megtenni, inert méltóztatik tudni, hogy mit érnek el vele ? Azt semmi esetre sem, hogy az intézmény iránt lelkesedés és sympathiát keltsenek; sőt az ország a részleteket nem ismervén, miután ily kétes alakban történt a kijelentés, ezzel egyenesen felbátorítják mindazokat, a kik már előre hadat üzentek ez újításnak. (Élénk helyeslés a báloldalon.) Előre kijelentettem, t. ház, hogy a magam nevében szólok. Mi tiszteljük egymás lelkiismereti szabadságát, meggyőződését, ép azért bátor vagyok én is igénybe venni türelmüket. (Halljuk ! Halljuk !) Nem titok, méltóztatnak tudni, hogy a Vatikán részéről, még mielőtt az új kormány megalakult volna, mihelyt híre járt, hogy a kormány ily szándékkal van eltelve, már is hadat üzentek Magyarországnak, óriási agitatiót helyezvén kilátásba, sőt volt olyan hír is, hogy általános excommunicatioval fenyegetőztek. Tehát ily úton akarják önök a vallási békét helyre-