Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-107

|75 107, országos fllés 1892. noTember 28.án, szerdán. Magyarország ellenére kormányozza, kezében a törvénykönyvvel. (Igaz! Igazi a szélsőbalon. Mozgás jobb felől.) Azt fogják mondani, a t. ministerelnök úr nem tebet máskép, ő tagja volt az előbbeni kormánymik is, ott volt azelőtt is ugyanazon párt kebelében, a mely őt most támogatja, ilyen rövid idő után nem változtathat irányt. Hát erre ismét idézek egy rövid példát azon ország történetéből, melyet mindnyájan igazi alkotmányos parlamentaris országnak ismerünk el. Palmerston alatt történt, bogy az angol kormány benyújtott egy javaslatot, ha nem csalódom, valami áj adó iránt, talán a gyufaadót akarta behozni. Ez rendkívüli vihart keltett az országban s az ellenzék állhatatos, buzgó, törhetetlen kitartással küzdött ez ellen. Végre a kormány győzött hét szavazattal. A mikor ez meg volt és át kellett volna menni a részletes tárgyalásra, felállott Palmerston és ezeket mondta: T. képviselőház! Ez a javaslat oly rendkívüli ellentállást keltett az ország migy részében, azokban, a kik az országnak egy nagy részét képviselik, hogy én, habár formailag győztem, felkérem a t. házat, engedjen időt a kormánynak arra, hogy ezen részleteket reconsideratio alá vegye. Reconsideratio alá vette pedig iigy, hogy soha többé ez a javaslat az angol parlament elé nem került és senki sem mondta azért, hogy az angol kormány feladta a maga prestigé-t. Époly keveset veszítene a t. ministerelnök úr, ha annak idején azt mondaná, hogy miután a főczél nem egy elmélet, hanem a közigazgatás jósága, én el fogok fogadni innen is, onnan is minden olyan módosítást és javaslatot, mely leginkább lesz alkalmas a közigazgatás jóságát biztosítani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. ministerelnök úr kijelentette, hogy mindazon reformokban, a melyeket létesíteni szándékozik, az íVj kormány soha sem fogja szem elől téveszteni a szabadelvű irányt. Mikor én ezt hallottam, nagyon megörültem, mert tény, hogy a szabadelvüség nem nyilvánulhat csupán csak erkölcsi tereken, az egyházpolitikában, hanem kell hogy nyilvánuljon a kormányzat összes ágaiban is. így példáiil szabadelvűnek nevezik az egész országban az oly kormányt, a mely a népjogokat mennél inkább kiterjeszteni igyekszik és tényleg ki is terjeszti; szabadelvűnek nevezik az oly kormányt, mely igyekszik a nemzeti aspiratioknak mennél nagyobb részét létesíteni és megvalósítani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a szabadelvüség. A belügyek terén és mindazon reformokban, melyeket a t. ministerelnök úr ezen első két csoportban jelzett, én a szabadelvűségnek semmi nyomát nem látom. Jelezte például s kimondotta ugyan az elvet, hogy óhajtja a parlamenti választásoknak teljes tisztaságát, de végre is azután milyen eszközre mutatott reá? A curiaí bíráskodásról szóló javaslatra. Wekerle Sándor ministerelnök: Arra is! Helfy Ignácz: De többet nem méltóztatott mondani. (Egy hang a szélsőbalról: Mi a másik is?!) A curiai bíráskodás már nem a választásokra vonatkozik; hisz mikor a választások a curiai bíráskodás elé kerülnek, már meg vannak ejtve s az csak utólagos orvoslás, de minekünk oly választási törvény kell, mely kiszélesítse a választási jogot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az lehetetlenség, hogy míg az egész világon minden nemzet e téren előre haladt és ritkaság oly igazi parlamentaris ország, a hol 10 évről 10 évre vagy legfeljebb 15 év után nem tágítanák a választási jogot, ma ép annyi legyen a választók szárúi, mint a választási törvény megalkotásakor, sőt mint a tapasztalás mutatja, még kisebb is. {Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Emlékszem arra, hogy azon időben, midőn az absurd törvényjavaslat tárgyaltatott s indítványozták, hogy a választási lajstromból maradjon ki az, a ki esetleg 1 frt 50 krnyi adóhátralékban maradt, a vezérszónokok arról az oldalról ez intézkedés elfogadását azzal indokolták, hogy jogok kötelességekkel járnak, jogot kötelesség nélkül nem ismer a kormány. De méltóztassék meggondolni, hogy ezekből a kötelességekből ez utolsó 15 év alatt a t. kormány, úgy hiszem, tisztességes szép tömeget rakott a nép vállaira (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) s akkor megfordítom a tételt, azt mondom, hogy kötelességekkel jogok is járnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha ilyen óriási terheket rónak a népre és akarják, hogy az azt hazafiasán elviselje, ám részesítsék abban a kis örömben, hogy öt év alatt egy szavazattal egyszer részt vehessen az ország ügyeinek intézésében. {Úgy van! a szélső baloldalon.) Áttérek a harmadik és utolsó csoportra, a melyet a t. ministerelnök úr a háznak és az országnak nagy kíváncsisága közepette előadni szíves volt. (Halljuk! Halljuk!) Az egyházpolitikára vonatkozó első három pontot, tudniillik azt, a mely a vallás szabad gyakorlatára, a zsidó vallás receptiojára és a polgári anyakönyvek általános behozatalára vonatkozik — a mi különben előttünk már nem áj, mert hiszen az még az előbbeni kormánynak a vívmánya — azt én őszinte örömmel üdvözlöm, elfogadom (Helyeslés jobbfélől.) és minden kétségen felül örömmel fogják elfogadni elvbarátaim is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi az utolsó és legfontosabb pontot illeti, a mely állítólag ennek a problematicus válság-