Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-79

äs fS.orsiáfosMés 189t jiittias SÖ-án, esütSrtököii. hanem hogy a közadózhatásnak fokozhatása érdé kében elhárítsa útjából azt az akadályt, mely akadályt ennek elébe a regale-jognak fennállása gördített. Midőn a magyar törvényhozás a regale-kártalanítást elfogadtii, ez a következő motívumokkal ajánltatott. Talán unalmas meghallgatni, (Élénk felkiáltások a bal- és szélsőbalon: Halljuk! Halljuk !) de bizonyoó visszatekintést saját eljárásunk, saját erkölcsi működésünk érdekében elveszett időnek nem tekinthetünk. Ismétlem, hogy ez a regale-kártalanítás a következő motívumokkal ajánltatott. Bátor leszek ezeket felolvasni : (Halljuk! Halljuk!) »mert szükséges, hogy az állam a fogyasztási adók körül intézkedhessek a nélkül, hogy ez által különleges, de törvényen alapuló jogot sérteni, vagy ennek látszatát is magára vonni lenne kénytelen«. Igen helyes erkölcsi motívum; nem akarta kitenni a kártalanítást annak, hogy annak értéke még lej'ebb sülyedjen, jogosultsága még inkább károsodjék. Tovább ismét azt mondja, »hogy az ország minden részében minél több helyen jó szállodák és vendéglők keletkezzenek és ez által a forgalom és kereskedés, sőt sokszor ríj jövedelmező iparvállalatok keletkezése is megkőnnyíttessék«, majd ismét fokozottabb mértékben azt mondotta.- »e nélkül szálloda és vendéglő tartása, a vendéglői üzlet egyáltalában lehetetlen. Az italmérés gyakorlatát pedig a legtöbb jogosulttól legalább is egy községre, de gyakran egész nagy vidékre egy vállalkozó, vagy több vállalkozóból alakúit társulat szerzi me<í, bérli ki. Ily körülmények között, mikor versenyről szó sem lehet, annak, hogy a kimért ital rossz és aránytalanul drága, természetesen nemcsak a fogyasztó, de a termelő is kárát vallja. A kizárólagos italmérési jogosultság azon az alapon, a melyen és a formák, a melyek között a jogosultság gyakoroltatik, nem illenek ma érvényben levő jogrendszerünkbe.« Én igen kérem a t. pénzügyminister urat, méltóztassék nekem ezen indokolásnak csak egyetlen egy tételére és betűjére is utalni, mely a mai rendszerben megsértve, a mai rendszerben figyelmen kívül hagyva nincsen. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Igenis minden visszásságok ma fokozottabb mértékben állanak, mint a múltban. Ha tehát a t. képviselőház, nekünk annak idején a regálé-kártalanítást ilyen jogosult igaz és erkölcsi alapokon ajánlotta, akkor, t. képviselőház, ma a múltban mutatkozott- felfogásokkal ellentétes politikai irányt követni, sőt a a visszásságok meghosszabbítását kérni, kívánni és várni, legalább is inconsequentia. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Súlyosabb szót nem akarok használni. De mi történt, t. képviselőház? (Halljuk! Halljuk!) Történt az, hogy a regale megváltatott, kártalaníttatott. Ezen regale kártalanításánál, akár mint okoskodjunk is, mértéktelen coufiscatio történt. Nem kormányzati szempontból értem, ezzel nem vádolom a t. minister urat, sőt elismerem azt is, hogy mindenütt, a hol lehető volt, enyhíteni igyekezett a törvény azon rideg intézkedéseit, a melyeknek határain túl ő maga sem terjeszkedhetett. De két dolog bizonyos, t. ház. Az egyik az, hogy míg a regale megfelelő módon kártalaníttatott mindenütt;, a hol uradalmakról és erkölcsi testületekről volt Szó, mert azoknak adó viszonyaik rendben voltak, addig ez confiscaltatott számos egyénnél és községnél, de főleg egyénnél és az egyének azon részénél, a mely a társadalom derekát képezi. Regálék mentek tönkre, t. ház, egész községekben. Magam is azon helyzetben vagyok, hogy hivatásomnál fogva egy tekintélyes ügyet képviselek. Nem mint ügyvéd, de mint zárgondnok, onnan tudom ezeket. Egész község — a mely régi nemesi jogon gyakorolta az italmérési jogot és a mely község határai egy részének az illető tulajdonosa volt — betegsége miatt nem lévén azon helyzetben, hogy adóját rendben tarthassa, regáléját elvesztette és semmi kártalanítást nem kapott. Csak annak igazolásául említem fel ezt, hogy a társadalom zöme és dereka volt az, a mely e tekintetben a legsulyo sabb sérelmeket szenvedte. Ezen kártalanítási processus és az ennek alapját képező törvény erkölcsi motívuma és jelentőségére nézve nem közömbös az, t. ház, hogy milyen mértéket alkalmazzunk arra a jogra, a, melyet kártalanítottunk, nem közömbös az sem, hogy azok a tulajdo nosait annak idején meg kellett volna védeni az ő jogaik oly gyakorlatában, hogy kárt ne szenvedjenek. De az ellenkező történt Midőn pedig a regale kártalaníttatott és az állam az italmérést saját kezébe vette, bekövetkezett az, hogy míg a regale-kártalanítás kiadásai, értve a kártalanítási összeg kamatait, a mindenféle kezelési költséget, sőt ideértve a városok részesítését is, tizenkét millió és néhány ezer forintra mentek fel: addig az állam jövedelme ezen a téren tizenkilencz millió néhány százezer forintot tesz. Tehát ebből az önzetlen jóakaró, a hűbéri viszonyokat megszüntető és semmi más pénzügyi szempontot nem követő intézkedésből a t. kormány a törvényhozás bölcsesége folytán és az administrativ sróf segítségével nyomban reá mintegy hat és hét millió forint hasznot húzott. T. ház! Azon motívum, mely a kártalanítás eszméjét a törvényhozásban vezette, legalább is egy kötelességre utalta volna a kormányt. Egyfelől arra, hogy a regale-kártalanításból folyó terheket a regale-jö védelmekből fedezze, másfelől hogy minden kiadásnak megkeresse a