Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-79

30 ?»• ws«á(ros ttlés 1891. jtnifcs 30án, cg&tSrtSkln, ez engem még sem ment fel azon kötelesség alól, hogy a törvényjavaslatot a saját érdeme szerint bíráljam és bonezkés alá venni igyekezzem. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Midőn ezt teszem, nem helyezkedem és nem helyezkedhetem arra az egyoldalú álláspontra, a melyre helyezkedett a t. előadó úr ma is ép úgy, mint a múlt években, midőn a képviselőháznak elfogadásra ajánlotta azokat a súlyos javaslatokat, a melyek egyfelől a közterheket, másfelől pedig ezen közterhek ^kezelésének és behajtásának módját az elviselhetetlenségig felfokozták. Mert itt kiiérőleg engedje meg a t. ház, hogy némi elégtételül a multakra — mert hiszen ez mégis csak megengedhető az ellenzéki álláspontnak és azon küzdelemnek, melyet a múltban folytattunk —- hogy mondom, igen röviden viszszanyuljak a multakba és némi összefüggésben a jelen állapottal is, hivatkozzam azokra az adatokra, a melyek ma már nyilvánosan és forni lis előterjesztésekben állanak előttünk, a mely adatokat mi igaz, a saját combinatioink szerint kezeltünk, de a mely adatok a t. előadó úr részéről is. annak idején, mindannyiszor részint tagadásban, részint kicsinylésekben, részint eltusolásokban részesültek, valahányszor a múltban reá mutattam, mondom ezekre az adatokra, a melyek igen jellemzők a mi financiális politikánkra és igen jellemző képét adják annak, hogy az ország éveken keresztül mily megterhelő elbánáson és ennek phasisain ment keresztül, melyek csak egy egészségtelen financiális államban lehetségesek. Én a múlt években, ha jól emlékszem, igyekeztem kiemelni az ország megterheltetési viszonyait és kimutatni, hogy mily aránytalan ságban áll ez a íuegterheltetés teherviselési képességünkkel, de akkor oly felfogásokkal találkoztam, melyeket kénytelen voltam eltúrni azért, mert a közvélemény rendszerint nem szokta megmérni az igazságát annak, a mi itt a házban mondatik, hanem külső felfogásokra, színezésekre és némiképen a hatalommal kapcsolatos érdekfelfogásból származó érvekre helyezkedik. Akkor figyelmeztettem a t. házat arra, hogy milyen szerencsétlen áramlatnak megyünk elébe, a melylyel előbb-utóbb szakítanunk kell, ha nem akarjuk az ország teherviselési képességét megsemmisíteni. Megvilágítottam a helyzetet számadatokkal combinatioim szerint és mondhatom, hogy ma már akkori combinatioim a valóságon belííl maradtak, mert abban a becses munkálatban, melyet a t. pénzügyminister úrtól a valuta rendezésére nézve kaptunk, ma már a t. kormánynak saját adatai, saját számszerű előterjesztései folytán birjuk azon számtételeket, a melyekkel megmérlegelhetjük a pénzügyi politikának azt a veszélyes rohamosságát, mely a nemzet teherviselési képességével nemcsak semmi arányban nem állott, de merem mondani olyan, hogy ez sehol széles e világon — ha összehasonlítom minden létező államnak statisztikáját a mi viszonyainkkal —- ilyen rohamos és az ország teherviselési képességével arányban nem álló pénz ügyi politikát nem követnek, mint a milyent követtek nálunk. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső bálon.) Csak néhány adatot fogok felsorolni a végből, hogy bemutassam a háznak és az országnak, miiyen mértékben volt nekünk igazságunk a múltban és ma, midőn épen azon a vágányon akarunk tovább haladni, mely az ország pénzügyi és teherviselési képességét abba az állapotba juttatta, a minőben az a jelenben van. Az egyenes adókat 1875-től, tehát azon dicső korszakon keresztül, a mely korszakkal szembeu állottunk, felemeltük 1890-ig 30,000.000 forinttal. A közvetett adókat felemeltük 1875-től 1887-ig 84,000.000 frttal. Ö iszesen tehát a közvetlen és közvetett adókat felemeltük 114 millió forinttal. Az állami adósságokat 1875—90. végéig megszaporítottuk 1180 millió forinttal, az évi kamatszükségletet, daczára a kétszeres conversionak, a melyen keresztülmentünk — gondolom, 1881-ben és talán 1888-ban —"megszaporítottuk 51 millióval. Ha most ezen tehertételeket, melyek ma már részint a megszaporodott, részint a fennálló adó alakjában mutatkoznak, összegezem és a fejenkinti adóztatás mértékére vezetem vissza, akkor egy sajátságos jelenséggel állunk szemben, a mely kell, hogy minden komolyan gondolkodó embert méltán megdöbbentsen. (Halljuk! hal felől) A fejenkinti adóztatás a monarchia másik államához viszonyítva — a melylyel szemben az összehasonlítás azért bír becsesei, mert hiszen egy sajnos és törvénytelen, de közös állapotból indultunk ki, tehát közös állapotból egészen a mii időig terjedő fejlődés mellett a parificatio igen természetszerű, a jelentékeny adóztatás következőleg áll: Ausztriában 1868-ban egyenes adóban fejenkint fizettettek 3 forint 63 krt, mi fizettünk 3 forint 45 krt, tehát 18 krajczárral fizettünk kevesebbet, mint a monarchia másik ál!a mában, 1890-ben pedig ott fizettek fejenkint egyenes adóban 4 forint 48 krt; mi fizettünk 6 forint 51 krt, vagyis tehát a megszaporodott plus az egyenes adók terén tesz 2 forint 5 krt, ha pedig az 1868-ban [ fennállott mituist is hozzáadom, 2 forint 23 krt. Ez az az összeg, a mely az egyenes adók terén szemben a monarchia másik államával — melyre vonatkozólag a viszonyokra azért hivatkozom, mert — a mint mondám — a fejlődés terén — a parificationak igazságos alapját találom ) — oda jutottunk, hogy a monarchia másik álla-