Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-88

88. omágos ülés 189S.; Hegedüs Sándor előadd: A módosításhoz hozzájárulok, minthogy az világosabban fejezi ki az eszmét. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Ha nem, a vitát bezárom. Méltóztatik-e a t. ház a módosítást elfogadni? (Igen!) A módosítás elfogadtatik és a szöveg a szerint fog kiigazíttatni. Schóber Ernő jegyző (olvassa a 8. és 9. §-t, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak; olvassa a 10. §-t). Tisza István: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttünk fekvő szakasz az általános vita keretében is oly jelentékeny szerepet játszott courrans ezüst fogalmával áll összekötte tésben. Nem szándékozom sem magának a kérdésnek nagy elvi oldalaival kimerítően foglalkozni, sem a courrans ezüst kérdésével, nem pedig azért, mert ezt a mai gyakorlati politikai feladatok szempontjából szükségtelen, meddő cselekménynek tekinteném, mert hisz mindnyájan egyetértünk abban, hogy ezüst egyforintosaink forgalomban hagyásaért valami nagyon nem lel • kesűlünk, hogy azt gyakorlatilag hátrányosaknak tartjuk ; de egyúttal egyetértünk talán mindnyájan abban is, hogy az ezzel kapcsolatban felmerült hátrányok nem lehetnek oly nagy horderejűek, hogy e miatt az egész művelet sikerét koezkáztatni szabad volna. Concessionalis objectum ez, hogy úgy fejezzem ki magamat, concessionalis objectum az Ausztriában mutatkozó tendentiákkal és irányzatokkal szemben. És ez, t. képviselőház, az, a mi engem felszólalásra indít, bizonyos téves fogalmakkal szemben, melyek nem annyira itt e házban, nem is Magyarországon, hanem első sorban Ausztriában és az.osztrák képviselőházban felmerültek. Találkozunk ott némely oldalról az egész valuta-kérdésnek olyan felfogásával, mintha ez egy megalkuvás volna az ellentétes osztrák és magyar érdekek közt; mintha itt osztrák érdekek áldoztattak volna fel magyar érdekeknek és mintha itt mindaz, a mi a magyar álláspont rovására esik, osztrák érdekeknek szolgálna előnyére. Hát, t. ház, én azt hiszem, ez merőben, egész alapjában tévedés. Hiszen tényleg igaz, hogy a mi gazdasági érintkezésünkben felmerülő legtöbb kérdésben a magyar érdek az osztrák érdekkel ellentétben áll; hogy ott a közös eljárás a legtöbb esetben ellentétes érdekek kiegyenlítésének, méltányos eompensálásának folyománya. De ép ezen kérdésben abban a szerenesés helyzetben vagyunk, hogy itt az érdekek szempontjából teljes identitás constatálható Ausztria és Magyarországon, hogy itt lehetnek eltérők a felfogások, lehetnek különbözők a nézetek, de az érdekek úgy itt, mint Ausztriában teljesen identicusak. És én azt hiszem, t. ház i KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. V. KÖTET. HHtts Í4-én, Csütörtökén, §g^ ha szükség volt itt bizonyos eltérő nézetek kiegyenlítésére, ez nem az érdekek különbözőségében leli magyarázatát, hanem magyarázatát leli abban, hogy míg Magyarországon a közvélemény ebben a tekintetben ma már, mondhatni, kevés kivétellel teljesen tisztában van a helyzettel és egy logicus, correct álláspontot foglal el; addig Ausztriában — a hol arra nem is akarok kiterjeszkedni, hogy a politikai zavaros viszonyok is belejátszanak a dologba — e kérdésben maga a közvélemény sokkal kevésbbé látja tisztán a helyzetet és ott arra, hogy a reform megoldassák, meg kellett alkudni oly felfogásokkal, melyeket nemcsak mi itt Magyarországon, de a kérdés elbírálására legeompetensebb tényezők Ausztriában is téveseknek, helyteleneknek ismertek el. És azt hiszem, t. ház, hogy a midőn ezen irányzatokkal meg kellett alkudnunk, a midőn ennek folytán a műveletet a maga tisztaságában, olyan radiealistnussal, a mint szükségesnek tartottuk volna, végre nem hajthatjuk, nem az osztrák érdekeknek hozunk áldozatot, hanem úgy Magyarország, mint Ausztria jól felfogott érdekéből áldozunk fel valamit, hogy lehetővé tegyük az egész nagy művelet keresztülvitelét. Nem habozom kijelenteni, t. ház, hogy ezen a téren hajlandó vagyok ugyan elmenni addig a határig, a meddig a javaslat elment, de — és a legbensőbb örömmel constatálom, hogy ez ma kifejezést talált a pénzügyminister úr nyilatkozatában is — ez által elmentünk a szélső határig és itt egy lépéssel sem szabad tovább mennünk, nemcsak a mi érdekünkben, hanem Ausztria érdekében is, mert különben magát a czél elérését tennők koczkára, magát az egész műveletet tennők problematicussá. (Tetszés jobh felől.) Hogy a helyzetet tisztán láthassuk, nem magát az ezüstpénz mennyiségét kell külön tekintetbe venni, hanem azon legmélyebbre menő, legcardinálisabb különbséget kell szem előtt tartanunk, a mely fenforog a valóban teljes fémértékű, a közgazdaságilag valóban értékpénzt képező aranypénz közt és minden egyéb pénz közt együttvéve. Mert az a különbség, mely a courrans ezüstöt a váltópénztől és a váltópénzt a fedezetlen papírtól elválasztja, lehet igen fontos és lényeges, de sokkal kevésbbé döntő fontosságú, mint az a cardinalis elyi különbség, mely az értékpénzt, mely saját belső értéke, saját ércztartalma által meghatározott vásárlási erővel bír, megkülönbözteti azon egyéb pénznemektől, melyek vásárlási erejüket onnan deriválják, hogy az aranypénzzel bizonyos értékviszonyba hozatnak. És ha így ítélem meg a helyzetet, mit látunk? Azt, hogy az osztrák-magyar monarchiának ma körülbelül 900—950 millió közti for33