Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-88

2|g IS. ©magos ülés IgmjnÜni 14-én, csütörtökön. galmí eszköze van, feltehetjük tehát, hogy jövőben is legalább egyelőre 1800 — 1900 millió koronára lesz szüksége. Ebből már most körülbelül számíthatunk a régi ezüst forintosokban, a melyek meg fognak maradni legalább is 350 millió koronát, az ezüst váltópénzből 200 milliót, nickel és bronz érmékben 86 milliót és fedezetlen bankjegyekben a bankprivilegium értelmében 400 millió koronát, úgy, hogy mindezen nem teljes értéket képviselő pénzelemei a monarchiának együttvéve 1000—1050 millió koronaértékkel fognak bírni és szemben fognak állani egy, körülbelül 800 millió koronát képviselő aranykészlettel. Azt hiszem tehát, hogy akkor joggal mondhatjuk, hogy itt már az aranyvaluta gyöngítését illetőleg a legszélsőbb határig mentünk el, hogy a legnagyobb ineonvenientiákra vezetne az, ha tovább mennénk, ha az arány arany és nem arany közt még kedvezőtlenebbé tétetnék. Megvallom, hogy meglehetős meddő statisztikai munkának tartom azt, ha azt iparkodunk kimutatni, hogy a nem arany, a mi forgalomban van, fejenkint felosztva, az osztrákmagyar monarchia népességére nem oly magas. Ennek igen egyszerű magyarázata az, hogy összes pénzmennyiségünk igen csekély. De ha megfordítom a számítást, ha arra hívom fel a t. ház figyelmét, hogy aranykészletünk alig haladja meg a 20 koronát fejenkint, ha ezt összehasonlítjuk a külföld megfelelő számaival; ha meggondoljuk, hogy összes pénzmennyiségeinknek alig 45% a álland aranyból, megvallom, komolyan gondolkozóba kell esnünk a felett, hogy lehet-e ily csekély aranymennyiséggel nagyobb rázkódtatások, a pénzpiacznak nagyobb idegessége nélkül az aranyvalutát fentartani? Mert beismerem azt, hogy nem feltétlenül szűkséges az aranyvaluta fentartására a nagyobb aranykészlet, meg lehet azt őrizni és védeni kisebb aranykészlettel is, csakhogy arra, hogy az aranykészlet megvédése nagyobb megrázkódtatások, a pénzpiacz, kamatláb-viszonyok folytonos megzavarása, és ideges állapota nélkül lehetséges legyen: arra szükséges, hogy az aranykészlet lehetőleg bőven legyen kimérve, hogy azon pillanatnyi fluctuatiok, a melyek az év egy részében kiviszik a gazdasági területről az aranyat, az év másik részében azt ismét behozzák, lefolyhassanak a bankpolitikának minden nagyobb fokú megzavarása nélkül. Már pedig, ha aranykészletünk oly csekély lesz, vagy ha aranykészletünk pláne esetleg — a mit örömmel jelezhetek, hogy a pénzügyminister úr is kizártnak tart — gyöngébb pénznemek forgalomba hozatala által apasztatnék, erősen él bennem azon aggály, hogy kisebb mennyiségű arany-kiszivárgás a monarchiából oly mértékben támadná meg a bank aranykészletét, hogy a kamatlábának felemelésére kényszerítené. Már pedig, t. ház, a bankkamatláb gyakori inga dozása nagy közgazdasági hátrányokkal van mindenütt összekötve, de kétszeres hátrányokkal jár oly gazdasági területen, mint a mienk. Rendezett valutájú államok pértzpiaeza hozzászokott már ahhoz, hogy a jegybankok kamatlábát illetőleg nem a tőkeszükséglet, de az aranypolitika igényei irányadók ; nálunk a magándiscont ma még jóformán szolgailag követi a bankkamatlábat s követné a valuta rendezése után is egy hosszabb átmeneti időn keresztül, úgy, hogy ez alatt a bankkamatláb minden emelése megfelelőleg drágítandja meg a magándiscontot is. Már pedig, t. ház, az aranyvaluta egyik áldásos hatása épen a külföldi olcsóbb tőke beözönlésének könnyítésében njilvánúl s e nagy előnyről mondunk le, vagy ezt teszszük legalább is problematicussá, ha az aranykészlet szűkmarkú beszerzése által a bankot egy félénk discontpolitika követésére kényszerítjük. Egyenlően káros ez a magyar és osztrák érdekek szempontjából s nyugodtan állíthatom, hogy midőn ez áldozatot a nagy czél érdekében meghozzuk, úgy osztrák, mint magyar érdekeket áldozunk fel bizonyos tévhit miatt bizonyos tévtanok részére, a melyek, fájdalom, ma még léteznek, de a melyekre nézve csatlakozom a pénzügyminister úrnak azon felfogásához, hogy az életnek tapasztalatai meg fogják győzni azon tanok hirdetőit is álláspontjuk káros voltáról. Ismétlem tehát, hogy a javaslat e szakaszát is változatlanul elfogadom annak hangsúlyozása mellett először: hogy itt érdekellentét osztrák és magyar érdekek közt nem létezhetik; annak hangsúlyozásával másodszor, hogy a legszélsőbb határig mentünk már el, ameddig elmehettünk; s annak hangsúlyozásával harmadszor, hogy minden alkalmat fel kell használunk a dolog további fejlődésében arra. hogy a tévtanokkal szemben tett engedmények álláspontjáról lehetőleg visszatérjünk a correct, radicalis és szigorú aranyvaluta álláspontjára. (Általános élénk helyeslés.) Elnök : Kivan még valaki szólani ? Farbaky István: T. képviselőház! (Zaj. Ralijuk! Halljuk!) Daczára annak, hogy teljesen osztozom az előttem szólott t. képviselőtársam véleményében az arany és az ezüst közli viszonyra nézve, mégsem tartóztathatom meg magamat, hogy ezen 10. §-nál egy körűim ényre ne figyelmeztessem az igen t. házat s hogy egy körülményre nézve felvilágosítást ne kérjek a miuister úr ő excellentiájától. A 10. §. meghatározza és contingentálja azon ezüstmennyiséget, a mely a forgalomban meg lesz hagyandó; contingentálja pedig oly mértékben ós oly értelemben, hogy a meglevő 1 és 2 és negyed-