Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-88

|40 «*- orsMgoi ilé* 18»8. Juli n

» H-én, wfttÖrtökÖn. a törvényjavaslatban semmiféle disposítio arra nézve nincsen, hogy ez az állapot a jövőben is fentartassék. Én nem mondom, nem mondhatom, hogy milyen lesz a helyzet a jövőben, mert erre nézve a törvényhozásnak további intézkedésére van szükség, csak meg akarom különböztetni az időleges és a végleges állapotot. Igaz, hogy e tekintetben combinatiok és informatíok alapján már most construálják sokan itt a házban, de az irodalomban még többen, a valutának életbeléptetése után az államjegy és az ezüst forgalmat. Nem t;igadom, a legtöbb constructioban jelentékeny része van az ezüst courransnak és az államjegyeknek is. Azt hiszem, hogy e tekintetben elvileg nem dönthetünk, mert erre nézve a törvényhozás szabad elhatározása teljes mértékben fönn van tartva. Már most azt állítani, hogy ezen két mankónak a végleges állapotban is meg kell lennie, még pedig nagy mértékben — azt hiszem — nem lehet. (Igaz! Úgy van! a jobbóldalon.) A magam részéről, egyéni nézetem szerint combinálni kell e tekintetben a bankjegyeknek és az ezüst courrans, valamint a váltópénz kérdését és egyúttal az államjegyek kérdését Mert ezek oly tényezők, melyek egymást vagy az arányokban vagy érdemlegesen is helyettesíttetik. Erre nézve igen helyes lesz, ha a törvényhozás annak idején e kérdéssel e szempontból behatóan fog foglalkozni. A dolog természeténél fogva én is azt hiszem, ha az ezüst courrans főleg a végleges szervezés alkalmából nagy mértékben volna a valuta kiegészítő része, legveszedelmesebb eleme fogna lenni az egész szervezetnek. Egyszerűen azért, mert természeténél fogva legkönnyebben helyettesítheti az aranyat a forgalomban és annál a forrásnál, mely a forgalom szabályozására hívatva van, tudniillik a banknál. És igen természetes, hogy míg a váltópénznél ettől tartani nem lehet, sőt bizonyos tekintetben az államjegyek hivatása is más: az ezüst courrans legkönnyebben bemegy az egész forgalom tartalékába, a bankba és legkönnyebben tolhatja ki onnan az aranyat. Ebből éu is azt következtetem, hogy a legéberebb figyelemmel kell lenni ez iránt és e tényezővel szemben kell a legszigorúbban eljárni. De t. képviselőtársam e megjegyzése mellékes volt és nem a dolog érdemére vonatkozott. A dolog érdeme, melyre beszédének legnagyobb része vonatkozott, a relatio kérdése. Mielőtt ezzel foglalkoznám, felvetem Molnár t. képviselőtársamnak azt a kérdését — mert ezt felvetette Beöthy Ákos t. képviselőtársam is és majd meglátja, hogy van e kettő között összefüggés — tudniillik azt a kérdést, hogy mi haszna a valuta rendezésének? Ha erre éu azt felelem röviden, hogy az agió teljes megszűnése minden üzleti actióban, ezzel e haszonnak nagy részét már kimerítettem. Igaz, hogy ez csak pár rövid szó, de a ki meggondolja, mily nagy jelentősége van annak a mindennapi élet legkisebb üzletétől az állami élet legnagyobb üzletéig, hogy a forgalom, az üzlet, a termelés, a kereskedelem megszabaduljon olyan valamitől, a mi mint a gomba csak emésztette és terméketlenül terhelte; azt hiszem, a dolog e részét is kimerítettem. A másik: a kamatláb egyenletesebb, olesóbb alapokra fektetése, az európai államok pénzpiaczával együtt azon források megnyílást folytán, melyek most elszigeteltségünknél fogva el vannak tőlünk vágva. Azt hiszem, ha. e két előnyt említem, elég okot találhatok arra, hogy a rendezést minél szükségesebbnek, az ez iránti minden intézkedést minél sürgősebbnek tartsam. De ha ez így van — és azt hiszem, ebben egyetért velem Beöthy t. képviselőtársam is — miért akarja ő ezt egészen elhalasztani? Mert ha még állana is mind az az aggodalom, melyet felhozott, ha állna is az a veszteség, melyet kilátásba helyezett: százszorosan, de százszorosan pótolva vau azon veszteség megakadályozása és azon előnyök biztosítása által, melyek a rendezéssel természetes öszszefüggésben vannak. Nem hiszem, hogy azt a rákfenét, a mely összes nemzetgazdasági viszonyainkban, az agióban van, ő egészséges és fentartható állapotnak tartja. Ha ő azt mondja, hogy ne csináljunk relatiot, hanem bízzuk azt a természetes fejlődésre mindaddig, míg a paritás helyreáll, ezzel egyszerűen azt mondja, tartsuk fenn az agiót és jelenlegi elszigetelt állapotunkat in infinitum, mert méltóztassék megengedni, de hogyha egy lázas beteghez hínak egy orvost és az azt mondaná: várjuk meg, míg a láz lefolyik és ne adjunk semmiféle orvosszert, r ez, azt hiszem, nagyon rossz orvos leune. Epígy van ez az állapot, tagadhatatlan, hogy beteg állapot s hogy eddig nem orvosoltatott, az elementáris nehézségeknek tulajdonítható, de azt hiszem, hiba és bűn lenne bármely kormányférfitól vagy törvényhozástól, ha a legkisebb valószínűség van ennek végleges rendezésére és az első perczet, az első alkalmat erre meg nem ragadja. Másfelől azt kér dem a t. képviselőtársaimtól, oly bizonyos-e abban, mikor a kormányt vádolta, hogy az agio esésének útját állja, hogy ez az agio esik és magától el fog enyészni? Én azt hiszem, hogy e tekintetben nemcsak hogy bizonyos nem lehet, de egyáltalában semmi bizonyíték a kezében nincs, mert abból, hogy az agio, ma 17 vagy 16 és bizonyos időtartamig hanyatló irányzatban van, ne méltóztassék azt gondolni, hogyha magukra hagyjuk a dolgokat, az magától el fogna enyészni s ennek következtében