Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-87

8?. orsxAgos Illés 189*2 . Julius 18-án, szerdán, ggg kellő előkészületek után tényleg meghozatnak és életbe lesznek léptetve. (Halljuk! Halljuk!) A valutarendezésnek csak egy jogos indoka, éltető eleme van és ez pénzünk értékingadozásainak megszüntetése, de nemcsak felfelé, hanem lefelé is. A jelen törvényjavaslattal deeretáljuk, mekkora azon arany mennyiség, a melyet jelenlegi forintjaink megérnek. Ennél többet természetszerűleg nem érhetnek soha. Megvontuk tehát a határt felfelé, ele egyelőre adósok maradunk azon biztosítékkal, hogy vájjon nem'fognak-e kevesebbet érni. Ezt az adósságot contrahálnunk kell, nem segíthetünk magunkon, meit nincs más helyes mód, hogy a kitűzött czélt elérjük. De ha nem akarunk egy óriási jogtalanságot elkövetni; ha nem akarjuk esetleg közgazdasági viszonyainkat feldúlni: akkor komolyan kell akarnunk, hogy az adósság a készfizetések felvételével lerovassék. Jól tudom, t. ház, hogy annak, hogy ez megtörténhessék, vannak oly feltételei, melyekre nézve nem elég a törvényhozás decretálása, de talán még a szükségelt aranymennyiségek beszerzése sem. Ezen ismert előfeltételekkel itt hosszabban foglalkozni nem akarok, csak megjegyzem, miszerint tudom, hogy hiba volna, ha ezen előfeltételek bekövetkezte előtt a készfizetéseket felvennők; de époly hiba volna, ha ezen előfeltételek bekövetkezte után azokkal bármi okból késlekednénk. Ez oly elementarig igazság, hogy ennek megemlítése az első pillanatban szinte feleslegesnek látszik. Ha azonban figyelembe veszszük a mi speciális viszonyainkat, a melyek szerint e kérdés tekintetében nem kizárólag a magyar kormány és magyar törvényhozás intézkedései jönnek tekintetbe, hanem egy másik állam törvényhozásának intézkedései is szükségeltetnek és ha figyelembe veszszük, a mit ezen másik állam törvényhozásának egyes factora részéről e kérdést illetőleg az utolsó időben hallottunk és tapasztaltunk, akkor nemcsak szükséges ezt hangsittyozni, de tanácsos talán azon kérdéssel is foglalkozni, hogy nem kívánatosak és ha igen, megteremthetők-e ez irányban bizonyos garantiák? En őszintén megvallom, t. ház, hogy én bennem az osztrák valutabizottság tárgyalásai folytán nagyra nőtt a kétely, vájjon az osztrák képviselőháznak van-e oly többsége, mely loyalisau akarja az óvatos és el nem hamarkodott, de azért mégis mielőbbi felvételét a készfizetéseknek. (Halljuk! Halljuk!) Az osztrák pénzügyministernek különféle alkalmakkor tett nyilatkozatai, habár bennük is elég kifogásolni való akad és olyan, a mi a mi pénzügyministerünk álláspontjával nem egészen egyezik, meg nem engedik, hogy jóhiszeműségét a végczélt illetőleg kétségbe vonjuk. Én teljesen hiszek loyális őszinteségében és komoly akaratában és habár az ilyen hitnél mindig többet ér az írásbeli kötelezettség, mégis ennek nehézségeire való tekintettel könnyebben tudnék ennek mellőzésébe belenyugodni, ha csak egyedül vele volna dolgunk. De az egész jóhiszeműsége és komoly akarata mit sem ér, ha nincs mögötte az osztrák képviselőház többsége. Már pedig, a mi ezt illeti, ágy minden figyelmes szemlélő az eddigi tárgyalásokból azon benyomást nyerhette, hogy a jelenlegi törvényjavaslatok mellett meg van ugyan a többség, mert a relatiot még azok is szívesen viszik fedél alá, a kik a valuta végleges rendezésének határozott ellenesei, de hogy' lesz-e többség, mely el fogja ismerni, hogy elérkezett az idő a készfizetések felvételére, ezt bátran kétségbe lehet vonni. Egy nagy párt egyáltalán elvileg ellenez minden valuta-szabályozási intézkedést; egy másik nagy pártnak, mely a jelen törvényjavaslatokat megszavazza ugyan, minden szónoka a készfizetések rövid idő múlva való felvétele ellen szabadkozott, úgy, hogy ezen túlságos óvatosságukkal nagyon is rászolgáltak a gyanúra, hogy ők az egész dologba csak a relatio biztosítása kedvéért mennek bele. A mi ezután megmarad, az a minoritás. Ez pedig a további megállapodások törvénybe iktatásához nem elég. Igaz, hogy az osztrák képviselőház pártviszonyainál fogva a többség-alakulások tekintetében is el lehet mondani, hogy nem kell soha sem félni, il y a toujours des accommodments avec le ciel, de azért mégis kényes helyzet, hogy az egész nagy actionak végeredményét illetőleg ily ingatag alapra is kell építenünk. Erezte ezt Plener képviselő is, midőn a garantia kérdését a maga részéről is felvetette. Egy lengyel képviselő Plener javaslata ellen szólva, azt monda: ő nem érti, ki ellen kíván Plener garantiát, a kormánynyal vagy a parlamenttel szemben-e? Én nem olvastam, hogy megkapta volna a kellő őszinte feleletet, lehet azonban, hogy ez csak az én figyelmemet kerülte ki, (Nyugtalanság a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felöl.) de ha ily őszinte feleletet kapott volna, ez az én meggyőződésem szerint csak az lehetett volna, hogy garantia csak egy factorral szemben szükséges és ez az osztrák képviselőház kaleidoscopszertíen váltakozó kiszámíthatlan többsége. De ezzel szemben azután csakugyan szükséges. Csakhogy mi lett abból a garantia-javaslatból? Itt látjuk előttünk az érme-egyezmény 19. § ának toldalékában. Grarantialis értéke semmi, akár ott van, akár nincs és megszületésének története csak újabb bizonyítéka annak, hogy az osztrák képviselőháznak oly többsége