Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-87

m Mf. opseáfo* »lés 1882. Julius lt.án, SKerA**. dul. Például Olaszországban, a hol parira történt a eonversio, a költségeknek tetemes része 16 millió frank ebből került ki, tudniillik épen azért, mert átment parira, az agio többé nem szerepelt. De mi lesz nálunk ? Az, hogy most a 19%-os agio meg van honosítva bndgetünkben, tehát kiadási terhünk megmarad, mert mi nem aranyforintra convertálunk, hanem alacsonyabb értékű f >rintra, mi a közönségtői nem kapunk 100 kros frtot, hanem kapunk 84 kros frtot. Tehát minden adótartozás aranyforintban annyi lesz, mint eddig és ennélfogva a bevétel nem emelkedik; ellenben ha a t. képviselő úr álláspontjára helyezkedünk és azt mondjuk, hogy convertálunk 100 aranykrajczáros forintot, akkor minden tartozását ezen országnak 20—25%-kal felemeltük. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ez pedig nagy közgazdasági calamitas lenne az országra. Az lehet, hogy tévedtünk, de hogy az intentio nem volt fiscalis, arról meg leltet győződve a t. képviselő úr. De azt méltóztatott mondani, hogy nagy tévedés, midőn azt mondjuk, hogy mi itt a gazdának praemiumot fixiroztunk és védelmet adunk; bocsánatot kérek: distinguáljunk. Ha azt tetszik mondani, hogy midőn mi 84 aranykrajczárt, vagy helyesehben mondva, a 19-es agiot fixiroztuk, hogy akkor mi a gazdának örökidőkre biztosítottuk a különbséget a mostani papirforint és az aranyforint között, akkor természetesen nem volna ez az állítás igaz; inert azért megyünk át az aranypénzre, hogy a mi pénzünk o'y értékű legyen, mint a külföldi aranypénz. Igenis biztosítottuk azt, hogy ez az átmenet ne történjék hirtelen, hanem lassankint, azaz úgy, hogy a gazdaközönség ne legyen érdekében megsértve. Mi megtartjuk egyelőre azt az árfolyamot, a mely mellett a gazda ma búzáját értékesítette és csak lassankint," idővel fognak az árak oda alakulni, hogy az egyensúly teljesen helyreáll és pedig az ő megrázkódtatása, veszedelme nélkül. Ellenben mi lenne a gazda sorsa, ha azt mondanók, hogy egy papirforint 100 aranykrajczár, mint a t. képviselő úr moidja? Ez annyit jelentene, hogy egyszerre minden métermázsa búza ára 20%-kal kevesebb és egyszersmind a kiadásokban nem áll be rögtön semmiféle változás. Idővel igen; de ezen idő alatt igen sok gazda töukremehetne, a kik nem volnának megvigasztalva azon theoria által, a melyet a t. képviselő úr felállított. (Helyeslés jobb felöl.) A képviselő úr azután hivatkozott történeti példákra és azt méltóztatott mondani, hogy ily példátlan dolog semmi más országban nem történt és méltóztatott többé-kevésbbé kimerítőleg egy csomó országot felemlíteni, nevezetesen Amerikát, Olaszországot és ha nem csalódom, Romániát. Midőn arról van szó, hogy ezek az országok egyik valutáról a másikra áttértek, akkor ne méltóztassanak elfelejteni, hogy a között, a mi ott történt és a mi nálunk történik, nagy a különbség. (Úgy van! jobb felöl.) Azon országok, a melyeket eddig megneveztem — Németországot és Hollandiát most nem említettem — a bimetallismusról tértek át az aranyvalutára. Mit jelent az ? Nekik egy pénzrendszerük volt, a melyben kijelentették, hogy pénzük mennyit ér aranyban s mennyit ér ezüstben'? Beöthy Ákos : Romániában bimetallismus volt? Láng Lajos államtitkár: Bimetallismus. Beöthy Ákos: Dehogy, előterjesztésök értelmében ott tiszta ezüst valuta volt. (Halljuk! Halljuk l) Láng Lajos államtitkár: Nagyon téved a képviselő úr, hisz azoknak francrendszerük volt. Midőn tehát egy ország a bimetallismusról tér át az arany valutára, természetes, hogy akkor, midőn már egyszer megmondta, hogy az ő pénze hány gramm aranyat repraesentál, ha egyszer rátért az aranyvalutára, meg kell tartania az általa elvállalt kötelezettséget. Menjünk már most át azokra az országokra, melyeket a t. képviselő úr ezek mellett még felhozni méltóztatott. Ne vitatkozzunk tehát Románia felett, ajándékozzuk azt oda egymásnak; de megmarad még mindig Olaszország és Amerika. Ezek — azt hiszem — még mindig argumentumok, midőn arról van szó, hogy a bimetallismusról tértek át az aranyra. De nézzük azt a két országot, a melyben a t. képviselő úr álláspontja kedvező, a melyek tényleg az ezüstvalutáról tértek át; nézzük nevezetesen Németországot és Hollandiát. (Halljuk! Halljuk!) Csakugyan igaz, hogy itt, daczára annak, hogy az ezüstvalutáról tértek át az arany valutára, az aranyra vonatkozólag alacsony, az ezüstre vonatkozólag magas relatiot állapítottak meg, de ne méltóztassék elfeledni, hogy a tallérnak 1871-ben nem volt disagioja. Ekkor pedig teljesen lehetetlen lett volna azt mondani, hogy én azért a tallérért kevesebbet adok, mint a mennyit az a világforgalomban ér. (Úgy van! jobb felöl.) Erre a t. képviselő úr azt mondja, hogy Németország akkor is többet adott volna érte, vagy akkor is megadta volna a 15 és feles relatiot, hogyha a tallér akkor depre • cialva lett volna. Bocsánatot kérek, arra az útra nem merem a t. képviselőtársamat követni, hogy mit tett volna Németország, mert ezt részemről jogilag indokoltnak és helyesnek semmi esetre sem tartom. Hogyan volt Hollandiában? Ott hasonló volt az eset. Hollandiában voltak már akkor