Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-87

87. omágos ülés 1892. Julius 13-án, szerdán. <^\\ galom stabilitását, úgy akarom átváltoztatni, hogy ki legyen fejezve a forintnak az aranyban való vásárlási képessége, azt azonban máskép kifejezni nem tudom, minthogy a relatio hasisául a külföldi arany és váltóárfolyamot teszem, ezt azonban nem a napi árfolyam alapján, hanem átlagszámítás alapján teszem. Már most méltóztassék megengedni, hogy ezt az okoskodást tárgyilagos bírálat tárgyává tegyem. (Bálijuk! Halljuk! bal, felöl.) El ő sorban nekem az a benyomásom van, hogy ebben az egész okoskodásban van két burkolt praemissa, melyet helyesnek nem tartok. Az egyik az, hogy, úgy látszik a t. kormány megoldásábál, hogy ő azt hiszi, hogy nálunk a disagio voltaképen nem a kényszer-árfolyamnak, hanem az arany és ezüst-érték közti különbségnek folyománya; úgy látszik, mert ha azt hinné, hogy ez a kényszerforgalom folyománya; akkor a relatiot egyáltalában nem lehetne megállapítani ; akkor be kellene váltani a forintot egész értékében. Már most én eonstatálni kívánom azt, hogy akkor, mikor az ezüst nem volt demonetisálva, még akkor a mi papírpénzünknek az ezüsttel szemben épen úgy megvolt a disagioja, sőt nagyobb is, mint most az aranynyal szemben: a mi tehát bizonyítja, hogy a disagio eredetileg a kényszerforgalom folyománya. Ha már most a hatvanas években csináltuk volna meg a valutarendezést, 84 krajezár helyett kellett volna adni száz ezüst krajezárt, mert az ezüst forintnak akkor annyi értéke volt, mint ma az aranynak és a 312 milliót egészen ki kellett volna fizetni, a mi szintén ugyanannyit ért volna, mint a mennyit ma az arany ér, mert az akkor az egész világnak elfogadott egyik teljes értékű fizetési eszköze volt. Már most annak következtében, hogy az ezüst demonetisálva lett, aranyeonversiot csinálunk. Elérjük azt, hogy a forintot ma 84 krral váltjuk be, mely nem ér már ma annyit, mint a mennyit ért akkor az ezüst és sokkal olcsóbban csinálja meg most a kormány, mint csinálta volna akkor. Ez által tehát tényleg jelentékeny obligotól szabadul az állam. A másik lappangó praemissa arra a viszonyra vonatkozik, a mely a beváltásnál a kormány és az egyes állampolgár között létezik. A t. kormány ezt a viszonyt úgy construálja magának, mint a milyen a, viszony a bankár, a pénzváltó és a cliens között. Ha én bemegyek a pénzváltóhoz a forintommal, d érte 84 krajezárt, mert annyi a cursusi. Épen így jár el a kormány is. Ezt pedig én fundamentaliter tévesnek tartom, mert azt hiszem, hogy a kormánynak ezen kérdésnél két nagy kötelessége van, a mire még vissza fogok térni. Ezt bevezetésül ki kellett emelnem. De mi képezi a t. kormánynak conceptioját, indokolását a relatio kérdésében? Az egyik az, hogy a forintnak aranyban való vásárlási képességét a külföldi valuta fejezi ki; a másik pedig az, hogy neki átlag-árfolyamot kellett fölvenni. Először is én helytelenítem az átlag-árfolyamot, mert ez egyáltalában nem szabatos; már pedig a hol pénzről, enyém és tiedről van szó, a leglényegesebb vonatkozásaiban lehető szabatosságra kell törekedni. A t. előadó úr a múltkor igen ügyesen és leleményesen azt mondta, hogy hát miként vegyen napi árfolyamot, melyik napi árfolyamot vegye? Hát én megmondom, mily árfolyam következik a törvényjavaslat eonceptiojából. Ha abból indulok ki, hogy az én forintom vevőképességét és értékét az arany börse-árfolyama adja meg: a relatiot azon a napon kell megállapítanom, mikor a készfizetés bekövetkezett, mikor a kötelező számítás behozatott, mert. akkor történik meg a tényleges substitutio, egalább elvben és ez fejezi ki legélesebben az arany vásárlási képességét. Tudom, hogy ez indok a speculatiora, Hogy ez menynyire történik, mennyire nem, ezt nem tudom, de igenis állítom, hogy ennélfogva a kormány egy méltánytalan és természetellenes eljárást követ. Méltánytalan annyiban, mert itt az állampolgár azon bene-től esik el, mely minden valutarendezéssel együtt jár, t. i. hogy az agio esik és ő magasabb relatiot kap. De hogy mily természetellenes ezen eljárás, bizonyítja azon körülmény, hogy míg máskor mindig az állam politikája legnagyobb győzelmének tekinti azt, ha az agio esik, itt a kormány ennek útját állja az által, hogy a relatiot előbb állapítja meg. És ha Neumann Ármin t. képviselőtársam bizonyos emphasissal kérdezte, hogy hol van az árfolyam, hát én megmondom: a borsén. Ha az árfolyam magas, kizsákmányolja a maga számára; ha pedig alacsonyabbakká lesznek, ennek útját állja. A relatio maga azzal indokoltatik, hogy a forint vásárlási képességét a külföld maga határozza meg. Már most én első sorban eonstatálni kívánom, hogy az a kérdés maga, hogy az arany itt a belföldön mennyi értékkel bír, a mi az aranyárképződéssel legszorosabb összeköttetésben van, egyike a közgazdaság legnehezebb, legcomplicáltabb kérdéseinek. Ezelőtt pár évvel Angliába összehittak két nagy enquétet. Az egyik arra való volt, hogy megállapítsa, hogy annak a nagy árh anyát 1 ásnak, melyet 1870 óta tapasztalunk, mi az indoka. A másiknak az volt a czélja, íiogy megállapítsa az ezüstárhanyatlásának okát. És mindkét enquéte negatív eredménynyel végződött. Jelesen az árak hanyatlását illetőleg azok az enquéte-ek, me27*