Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-87

208 ÍM. erszägos Mé* J8M. Julius IS-án, síerdáa. nár Józsiás t. képviselőtársammal is (Derültség) ellentétes nézetben vagyok. Igaz, hogy nem voltam szerencsés t. képviselőtársam előadását hallhatni, de nagy élvezettel olvastam azt, sőt azt hiszem, hogy századunk egyik legnagyobb gondolkozója John Stuart Mill még nagyobb élvezettel olvasta volna, mert ismeretes dolog, hogy neki az volt a nézete, hogy a polgárosodásnak nivelláló befolyása mellett semmi sem oly becses, mint egy igazán eredeti felfogás. Az ember azt hitte, hogy a valutakérdésben nehéz lehet valami újat mondani, a t. képviselő úrnak sikerült ezt megezáfolni. De különösen azért súlyos az én helyzetem, mert ellentétes nézeteim számára még magam előtt sem követelem és igénylem a szaktekintély súlyát és erejét, Sokáig gondolkoztam a felett, hogy czélszerű-e ily körülmények között felszólalnom, de egy igen fontos indok arra vezetett és ez az, hogy nem szenved kétséget, hogy ezen valutakérdés minden egyes állampolgár érdekeit, anyagi existentiáját érinti, a nagyközönség pedig e kérdést laicus szempontból tekinti. Ha tehát találkoznak aggályok és kételyek, a melyek, mondjuk, a laicus felfogásnak folyományai, bizonyára leghelyesebb, ha ezen aggályok itt kifejezésre jutnak és ha alaptalanok, megczáfoltatnak; (Helyeslés.) mert az iránt nem lehet köztünk nézetkülönbség, hogy ezen valutarendezés nagy műve sikeres és áldásos csuk úgy lehet, ha az egész közvélemény teljes megnyugvással és bizalommal fogadja. (Úgy van! Ügy van! bal felől.) Bátor leszek mindjárt in medias res belemenni és aggályaimat egymásután formulázni. Első kifogásom az, hogy én ezt a rendezést bizonyos tekintetben idő előttinek találom, mégpedig azért, mert szerintem a nemzetközi valutahelyzet tisztázva nincs, különösen az ezüstkérdés szempontjából. Ha a világ minden nevezetesebb államán végigtekintünk, mindenütt látjuk, hogy az ezüstkérdés mily nagy problémákat vet fel. Amerikában az ezüstkérdés elsőrangú politikai kérdés. Francziaországnak kettős valutája van, de annak consequentiáit nem vonja le; az ezüstveretéseket beszüntette, de másrészt nem tud a tiszta valutára áttérni, mert nem tud ezüstkészletével mit csinálni. Angliának 1816. óta aranyvalutája van, de mindenki tudja, hogy e valutát csakis egy bámulatos, nagyon mesterkélt hitelszervezet képes fentartani, a melynek veszélyeire már ezelőtt 20 évvel Bagehot, e tekintély »A pénzpiaczrók czímü igazán classicus munkájában rámutatott és e figyelmeztetés helyességét megmutatta a két év előtti Baring krizis, a midőn ha a franczia bank segítségére nem jön, beáll a nagy krach. Nem is annyira Angliáról van szó, mint Indiáról, amelynek ezüstvalutája van, a melynek folytán költségvetése folytonosan zavarban van, hogy midőn Anglia összehívta a valuta enquétet, az első kérdés az volt, hogy mi történjék Indiában az ezüstvalutával. Ott van Németország, keresztülvitte az aranyvalutát oly kedvező föltételek mellett, mint talán egyetlen egy állam sem, demonetisálta az ezüstöt és az ezüst eladását kénytelen volt beszüntetni, mert már csak egy év alatt 90 millió márkányi vesztesége van. Ott vagyunk most t. ház, hogy be akarjuk hozni az arany valutát és nem tudunk ezüstkészletünkkel mit csinálni. És itt van, t. ház, az a pont, melynél egy pár szóval fel kell említenem azt a transactiot, mely a monarchia és Németország közt létrejött az egyesületi tallérok átvétele tárgyában, a mely szerint vagy 12 millió forint ezüstöt átveszünk. Ezt én helytelennek tartom először, mert jogilag nem voltunk rá kötelezve és ezt a t. pénzügyminister úr indokolásában maga is beismerte. De nem is voltunk méltányossági szempontból sem reá kötelezve, mert hisz Németország itt saját tényével áll szemben; demonetisálta az ezüstöt és nem adta el akkor, midőn jó áron adhatta volna el. Felhozza a ministeri indokolás, hogyha nem jön létre az arrangement, áttolták volna az ezüstöt. De ha 10—12 esztendő alatt ez nem történt, hogy miért történnék most, azt belátni képes nem vagyok. Azt is tévedésnek tartom, hogy ebből nem fog hátrány származni. Igenis fog: vagy az, hogyha az ezüstkészletet eladjuk, akkor mi fizetjük meg a veszteséget; vagy az, hogy forgalmunkat még jobban fogjuk ezüsttel eltölteni, mint különben. Ha már most visszatérek és a nemzetközi helyzetet az ezüst szempontjából összegezem, arra az eredményre jutok, hogy egészen elsőrangú auctoritások, miut az angol pénzügyminister, Groschen szerint, a ki monometallista, az aranyvaluta behozatala az egész világon tiszta utópia és másodszor, ha látom, hogy minden állam ott van, hogy nem tud ezüstjével mit csinálni: ebből azt következtetem, hogy nemzetközi megállapodásra kell jutnunk s azért azt. tartom, helyesebb lett volna azt megvárni. Bizonyára készen lehetek arra az ellenvetésre, hogy mit praejudicál ennek az, ha most ezt keresztíílviszszük ? Praejudicálja azt, hogy ezen valutaconversio folytán kiteszszük az országot egy nagy közgazdasági rázkódásnak és az a definitivum, melyet megállapítunk, ideiglenes lesz. Másodszor pedig praejudicium az, hogy proclamáljuk az aranyvalutát, a legnagyobb határozottsággal foglalunk állást a sánta valuta ellen és csinálunk de facto olyan valutát, a mely két lábára sántít, (Helyeslés bal felöl.) mely-