Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-86

194 m- or»«Ag«s ülés 1892. Julim lá-én, kedden. bir. Nem volna tehát semmi értelme annak, hogy épen mi nemzeti értékünkről lemondva más ország értékét fogadjuk el. Annál kevésbbé volna ez helyén azzal szemben, hogy a kormánynak sikerült a korona-értékben magyar államiságunk egyik legfontosabb jelvényét, a koronát kifejezésre juttatni; de különben nagy tévedésben vannak azok, a kik azt hiszik, hogy az éremegységet a külkereskedelem szempontjából kiindulva szokták megállapítani. Ezen szempontnak teljesen eleget teszünk, ha egyáltalán az aranyvalutára áttérünk. A sokkal fon tosabb belföldi kereskedelmet pedig rendkivüli átszámítási eomplicatioktól mentjük meg, ha tekintettel arra, hogy sem két és fél frank, sem két márkában nem állapítjuk meg, sem az egyik, sem a másik pénzrendszert el nem fogadjuk. Ehhez járul, hogy egyfelől a franc-rendszer elfogadása forgalmunkat mindenféle kopott és a miénknél könnyebb kiveretíí aranypénzekkel telítené; másfelől pedig bizonyos értékkülönbség mindig fenmaradna a mi pénzünk és a külföldi pénz között. (Úgy van! jobbról) Különben azon vélt előnyöknek, melyeket a mindennapi forgalomban a kisebb pénzegységtől várnak, eleget tesz a koronaérték azzal, hogy annak értékegysége a felét teszi a jelenlegi osztrák értékű forintnak. (Halljuk! Halljuk !) T. ház! A mondottak után röviden befejezhetem beszédemet. Nem tehetem ezt a nélkül, hogy örömmel ne constatálnám a rokonszenvnek azt a ritka egyöntetűségét, melyet a közvélemény minden árnyalata — egyes elszigetelt kivételektől eltekintve — az e javaslatokban kifejtett reformot fogadta. (Helyeslés jobbról) Érzi a nemzet, hogy e reform új korszakot alkot hazánk társadalmi, gazdasági és politikai életében. (Úgy van! jobbról.) És e tudatban lelkesedéssel karolja fel azok törekvését, a kik a nagy mü létrehozásán fáradoznak. (Úgy van! jobb felől.) A magyar nemzet, mely művelődési és állampolitikai tekintetben már teljesen beleélte magát a művelt világ közösségébe, immár gazdasági szempontból is helyet készül foglalni a civilisált nemzetek nagy családjában. (Tetszés jobb felől.) Egyazon alapra állítja gazdasági életét velük és tért foglal ezzel ama közösségben, mely a népek szabadságát a népek anyagi jólétével fűszerezi. (Helyeslés jobb felől.) Örömmel szavazom meg e javaslatokat és velük a bizalmat is azon kormány iránt, mely e nagy művet annyi akadály daczára sikeresen kezdeményezte. (Élénk éljenzés jobb felöl. Szónokot számosan üdvözlik.) Molnár Antal jegyző: Molnár Józsiás! (Felkiáltások jobbról: Út percznyi szünetet kérünk! Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Molnár Józsiás: T. ház! Most, midőn arra vállalkozom, hogy a mélyeü t. ház nagybecsű engedelméből a szőnyegen lévő valutarendezési törvényjavaslatra vonatkozó szerény nézeteimet én is elmondjam, mindenek előtt kötelességemnek érzem kijelenteni, hogy egyáltalában nincsen valami vérmes reményem az iránt, hogy fölszólalásom úgy a szőnyegen lévő kérdésnek magának, mint az által szeretett hazámnak, mint azt különben szívemből óhajtanám, valamely hasznos szolgálatot tehessek ; mert sokkal jobban látom a kérdés nagy horderejét, fontosságát és sokkal jobban ismerni vélem ezen kérdésbői sok — de nagyon sok mii lió — haszonra számító érdekelteknek úgy rendkívüli ügyességét, erejét és ezekből folyó hatalmas befolyását, semhogy remélhetném is, hogy azon rendkívül finoman szőtt erős érdekhálón, a mely számunkra köttetett, bár csak egy legkisebb részt is szakíthassak. Midőn mégis felszólalok és így a mélyen t. ház becses türelmét igénybe veszem, ennek mégis megvan a maga indoka. Az egyik ezen indokok közül az, hogy akkor, a midőn úgy látom, hogy ezen pénz ügyi művelet által úgy az állam, mint az állampolgárok erősen megkárosíttatnak, mint népképviselő, teljesíteni akarom kötelességemet. Kötelességem teljesítésében pedig engem sem a gúny, sem a sikertelenség vissza nem tart. Egy másik ok, a miért felszólalok és így a mélyen t. ház nagybecsű türelmét igénybe veszem, mert jól lehet ugyan, hogy magam beismertem a számunkra szőtt érdekhálónak ágy rendkívüli finomságát és erejét, de ezzel egyszersmind nem ismertem és nem ismerhetem be annak állandóságát a jövőre nézve is. Mert pénzkérdésről van szó s már a saját zsebe pedig rendesen minden embert érdekel, így valószínűleg nincsen messze az az idő, midőn azok, a kik ma a valutarendezésért rajon ganak, egyelőre csak sejteni, később határozottan be fogják látni, hogy az ország e müvelettel mennyire károsodik. De a, nagy világ sajtójának sem lehet folyton fátyolt tartani szemei elé; tehát nem lehet messze az idő, midőn a fátyol is legördül és mihelyt ez a fátyol is legördült s mihelyt világos lesz minden, mindjárt tisztán és világosan ki fog tűnni az is, hogy a magyar parlament többsége a XIX. század utolsó tizedében elfogadott és végrehajtani engedett egy oly káros javaslatot, a mily káros javaslatot még a középkor sötét századaiban fél művelt állampolgárok által sem lehetett volna megszavaztatni. (Nagy derültség.) Harmadszor felszólalok azért, mert szerintem e kérdés nincs annyira átgondolva és megérlelve, mint az az ily nagy horderejű kérdésnél szükséges. Egy ily nagyfontosságú pénzügyi