Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-86
86. orsüägos illés 1892. jníins 13-én, kfeddeü, J93 a eontroversía nincs befejezve; mert ezzel még koránt sincs eldöntve, hogy vájjon az adós akár az egyik, akár a másik értéket a kötelem megállapítása vagy a tartozási lejáratnak ideje szerinti értékhez képest tartozik-e praestálni. Messze vezetne, ha mindezen, magukban véve igen érdekes ellentétes nézeteket, melyek mindegyikében sok igazság rejlik, a t. ház előtt feltárnám és azért csak azon rövid megjegyzésre szorítkozom, hogy tisztán a magánjogi szempontok után indulva, az egész relatio kérdésnek az azomizálásához jutnánk, mert úgy azon esetben, ha az obligatio keletkezésének, mint azon esetben, ha a kötelezettség lejártának időpontja volna mérvadó, világos, hogy minden mástól eltekintve egy általános relatio hoz jutni nem lehetne. De, t. ház, eddig a relatio kérdésénél mindenki jutott már szóhoz, csak az nem, a kinek szava itt sajátképen első sorban döntő: az állam! Pedig ennél a kérdésnél, t. ház, tisztán gazdasági vagy tisztán magánjogi szempontokhói kiindulva, ezélhoz jutni nem lehet és pedig azért nem mert a pénznek, még pedig az országos pénznek legfontosabb funetioja nyilvános jogi természetű és abban nyilvánul, hogy az országos pénz a legális érték állandóság képviselője. Megengedem, hogy ez egy fictio, de ezen fietiót az általános jogrend nem nélkülözheti. A ki 1000 osztrák értékű forintra menő kölcsönt vesz fel, tartozik 1000 osztrák értékű forintot visszafizetni, tekintet nélkül arra, vájjon időközben az osztrák értékű forint belső értéke felfelé vagy lefelé változást szenvedett-e, vagy nem. Midőn azonban az állam látja, hogy a törvényes országos pénz a gazdasági élet érdekeinek sérelmei nélkül nem képes többé ezen értékállandóságot, ezen perpetun aestimatiót képviselni, akkor nemcsak joga, de kötelessége is ezen pénzt, illetve értékmérőt egy más hasznosabb, rendeltetésének megfelelőbb értékmérővel helyettesíteni. És midőn ezt teszi, nem egyedül az egyes érdekkörök, nem egyedül a magánjogi szempontok, nem a gaz dasági motívumok, hanem egyedül és kizárólag a salus reipublicae elve által vezéreltetheti magát. Az állam ezeningerentiájával eddigelé is lépten-nyomon találkoztunk. Hiszen mit tett az állam akkor, midőn a pénzverdéket magánosok előtt elzárta? Iparkodott a közjó érdekében az osztrák érték nagymérvű devalvatiójának útját állani. Mit tett az osztrák kormány akkor, midőn 100 millióra menő sóbánya-jegyek helyett átlag csak 51 milliót bocsátott ki, a többit jiedig államjegyekkel pótolta? Mit tesz a magyar kormány, midőn felhalmozott pénztárkészleteit a forgalom rendelkezésére bocsátja? Azt teszi, hogy legalább némileg mérsékli azon KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. V. KÖTET. káros kihatást, melyet pénzmennyiségünk csekély volta előidéz. És mit akar most a relatio| nak megállapítása által elérni? Mindenesetre azt is, hogy az osztrák értékű forint; értékében ne növekedjék. Tehát lépten-nyomon észleljük az államnak nagymérvű ingerentiáját az értékpénz szabályozásánál. Nem volna-e a legnagyobb hiba, ha most az állam más szempontot tartana szem előtt, mint a melyre a közjó utalja ? Á valuta-rendezés hívatva van egy mozgalmas korszakot lezárni; a mai viszonyok bizonyos mérvben még a múltnak a szálaival függnek össze; a multat kell tehát a jelennel öszszekötnie és a mellett a jövő esélyeire is némileg figyelemmel lenni. Ha tekintetbe veszszük, hogy az osztrák értéknek újabb fejlődési processusa 1878-ban veszi kezdetét és az azót-i lefolyt 13 évnek az átlagos cursusa az utolsó időnek árfolyamaival, némi csekély eltéréstől eltekintve, összeesik: akkor sajátképen a fentjelzett gazdasági szempontoknak — bármily oldalról tekintsäk is azokat — elég van téve. És ha itt a jövő esélyeire való figyelemmel a relatio egy csekélységgel magasabb, akkor ez megint csak a közjó érdekében történik, mert az ellenkező irányban esetleg elkövetett hiba összes gazdasági életünkre nagy veszélyeket hozhatna. Hiába hangoztatja a termelő, a munkásosztály stb. az akcsonyabb relatiot, ha általa az egész productio megbéníttatnék, ha a munkaadó azt a munkásnak fizetni képes nem volna. A hivatalnokok érdekét pedig más úton, fizetésemelés stb. által kell kielégíteni. A. mi, t. ház, az éremegységet illeti, többször találkoztunk azzal az óhajjal, hogy pénzrendszerünkben akár a német márkát, akár a franczia francot honosítsuk meg és ezen óhaj különösen a külkereskedésre való tekintettel lett hangoztatva. Részemről csak örvendek, hogy a kormány ezen óhajnak nem tett eleget. Ugyanis általában azt, látjuk, hogy bármennyire nyilvánult, több érme-conferentiában azon óhaj, hogy a népek egy érczegységben állapodjanak meg, e mellett mégis mindenhol az érmeegység kérdésénél minden ország bizonyos egoismusnak hódolt. Nemcsak a nagy jelentőséggel biró országok, hanem olyanok is, mint a skandináviai éremunio és Hollandia nemzeti valutákat honosítottak meg. Mily könnyű lett volna pl. Németországnak 1871-ben arravaló tekintettel, hogy négy márkának az értéke teljesen öt franc értékének felel meg, a márkarendszer helyett a franc-rend-zert elfogadni; Angolországnak rendkívüli nagy külkereskédesében semmi nehézséget nem okoz az, iiogy egy font sterling 20 márka és 42.9 pfenning, illetve 25 franc és 22.15 centimé értékkel 25
