Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-86
igg W. országos Hlés 1892. jnlitts 12-én, kedden. kenység ágyszólván lehetetlen, ingadozó alapon volna. Senki sem tudna például belenyugodni abba, hogy ha kelmét vásárol, az a kereskedő oly mértékkel mérje neki azt a kelmét, a melyet ő ellenőrizni nem bir, vagy például adnak egy, két, vagy t ; z métert vagy rőföt és ki legyen téve annak, hogy mikor hazamegy, megméri és észreveszi, hogy a méter nem száz centiméter, hanem 60—80, a mint épen a véletlen magával hozza. Annál fontosabb, hogy a pénz, a mely minden értéknek mérője, a lehető legnagyobb pontossággal, praecisioval legyen megállapítva s ezért van az, hogy századok óta, az elsfí társadalmak alakulása óta, mindig keresték azt az anyagot, a mely legalkalmasabb, a mely faji természeténél fogva legállandóbbnak mutatkozik arra, hogy az összes értékek mérőjéül szolgáljon. A mai helyzetben, azt hiszem, mindenki meg lehet győződve arról, hogy oly biztos, az ingadozásoknak, ha nem is absolute minden tekintetben, de mégis leginkább ellentálló anyag az arany. Már ennélfogva is lehetetlen nem helyeselni a kormány azon elhatározását, hogy az új értéket aranyalapra fektesse. Különösen helyes az a mi viszonyaink között és a mi szomorú multunk után. Mi, Magyarország, évtizedek óta úgyszólván pénz nélkül dolgoztunk, mert a mit mi pénznek neveztünk, az nem volt más, mint papírpénz, a mely nem egyéb, mint váltó, melyet akár az állam, akár a bank kiállít, olyan váltó, a melyet tulajdonképen senki sem honorált. Rá voltugyan írva, hogy ez készpénzben ennyit és ennyit ér, de soha senki e belső értéket meg nem kaphatta, A t. előadó úr tegnapi jeles beszédében igen szépen és helyesen rajzolta azon borzasztó pusztításokat, a melyeket az agio eiész gazdasági életünkben véghez vitt; helyesen mondta, hogy majdnem mindenki a tevékenység minden terén akarva, nem akarva, uzsorás volt, agiora játszott úgy a termelő, mint a fogyasztó, úgy a kereskedő, mint a termelő. Ez nem volt felttartható állapot. Hozzáteszem azon rajzhoz, a melyet a t. előadó úr tegnap elénk tárt, hogy kiszámíthatatlan az a kár, a melyet ez nemcsak közvetlenül az államháztartásban, hanem annak révén népünk jólétében okozott, mert ne felejtsük el, hogy azon óriási adókban, a melyek ina ezen országot terhelik, óriási része van azon sok értéknek, a melyek agio czímén elpusztultak Kölcsöneink terhétől azért birtunk oly nagy nehezen szabadulni és azért kellett tehetségünkön messze túlmenő erőlködéseket tenni, hogy azokból valahogy kibonyolodjunk, mert épen az ingadozó értékviszonyok oly óriási követeléseket, igényeket támasztottak ellenünk. És még egy dologra hívom fel a t. ház figyelmét, a mi a tegnapi napon érintve nem lett. Eltekintve azon sok kártól, a mélyet a múltban tapasztaltunk, gondoljunk csak agy perezre az eshetőleges jövőre. Hosszú évek óta nagy erőfeszítéseket tesz e nemzet honvédelmi ügyének biztosítására. Igen tetemes része egész költségvetésünknek felemésztetik a hadügyi költségek által. Hiába küzdünk ellene, a veszély, ha az ember rágondol, oly nagy, oly rémséges, hogy itt minden melléktekintet meghátrál és akarva nem akarva megadjuk magunkat és megszavazzuk a szükséges összegeket. Most képzeljünk oly állapotot, hogy kitör egy nagy európai háború és bennünket rendezetlen valuta közt talál; mi nagy erőfeszítéssel összerakunk millió kat és milliókat és miután épen ily alkalmakat szoktak a bankárok és uzsorások kihasználni és ha beáll egy ily perezben a devalvatio, akkor nem 20—25% agio, de annál sokkal nagyobb is beállhat, mint van rá példa a történelemben és akkor a nemzet észreveszi, hogy az a sok millió, a miért ily áldozatokat hozott, lehet, hogy kétharmadára, lehet, hogy felényire leolvad. De ez nemcsak pénzveszteség volna, hanem tudjuk, hogy a háború viselésére egyik múlhatatlan és elkerülhetetlen eszköz a pénz és az az ellenfél bukik el legelőször, a kinek előbb fogy el a pénze. Tehát úgy nemzetgazdasági, mint politikai, mondhatnám nemzeti létkérdések szólnak a mellett, hogy valutánkat minél előbb és minél biztosabb alapon rendezzük. Én megvallom, noha már több hónapja foglalkozik a közvé'emény és irodalom e kérdéssel, nekem még nem sikerült e tény ellen, hogy az arany-valutára kell áttérnünk, elfogadható, vagy csak plausibilis ellenvetést is hallani. Azon naptól fogva, hogy a t. pénzitgyminister szíves volt engem azzal megtisztelni, hogy az e tárgyban tartott szaktanácskozmányokra meghívott, számtalan levelet kaptam a monarchia minden részéből. Ezeket két részre oszthatom. Az egyik csoport, a melyek legnagyobb része névtelen volt, másik része névalá írással volt ellátva, arra intett, hogy vigyázzak arra és kövessek el mindent, hogy e javaslatok törvényerőre ne emelkedhessenek, mert ha ezek létrejönnek, a bankárok borzasztó sokat fognak nyerni. Molnár Józsiás: Jóakaratú tanácsok voltak azok! (Derültség.) Helfy Ignácz: És megjegyzem, hogy e levelek túlnyomó része Bécsből jött, a hazából sokkal kevesebbet kaptam, ezeket rendesen gazdáktól, földbirtokosoktól, különösen a középosztálytól. Volt köztük olyan, a ki örömét fejezte ki fölötte, de nagy része aggályát, hogy a gazda ez által vesztem fog".
