Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-85

86. ersaágos Bl#* 1893. Jnllm ll.én, hétfőn, \ fij viszonyok közt sem nagy, egy világpiacz központjává lenni és pedig oly világpiacznak, mely nemcsak az aranynak, de — a mi még veszedelmesebb — az ezüstnek is kizárólagos, vagy legalább irányadó piacza. Méltóztassék azt az összeköttetést venni, melyben Anglia Indiával van, a hol ezüstvaluta létezik és mindjárt előttünk fog állani az a természetes magyarázat, mely ezzel a rendszerrel összeköttetésben kell, hogy legyen. De nekünk ily dolgaink nincsenek, mi ily helyzetben nem vagyunk és ilyenbe nem juthatunk, ennek következtében, azt hiszem, hogy e tekintetben aggodalmakat nem táplálhatunk. Igaz, hogy szerény viszonyaink közt le kell mondani azon nagy dolgokról is, melyek busásan megtérítik Angliának e koczkáztatásokat. De hát én csak a tényeket constatálom és a tanúságokat vonom le. Nagy kérdés, t. ház, a relatio kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Sokat vitatott kérdés, hogy mily értékarányt szabjunk meg az átmenetre nézve az aranynak. A kormány 1879 ig visszamenőleg a havi átlagot véve 119-es cursust ajánl. E kérdés, t. ház, lehet mondani, a legjobban vitatott és mégis kénytelen vagyok röviden foglalkozni vele, részint azért, mert oly becses matériáiét nytijt a kormány indokolásában és az enquetben annyira meg lett vitatva, minek actái szintén a t. ház rendelkezésére vannak bocsátva és ha az ember a dolog mélyére akarna hatolni, oly minutiosus dolgokkal kellene foglalkoznia, hogy erre nézve nem merem a t. ház türelmét igénybe venni. De constatálom azt, hogy az enquetben nemcsak a magyar, de az osztrák enquetben is a túlnyomó rész a relatio ezen megállapodása ellen nem volt, sőt pártolta azt. Constatálom továbbá azt, hogy a tudományos irodalomban mindazok, a kik e kérdéssel foglalkoztak, úgy munkáik belbecse, mint tekintélyüknél fogva, melyet elfoglalnak, daczára annak, hogy tiszteletreméltó ellenvélemények is vannak, a túlsúlyt — azt hiszem — mégis annak a megállapodásnak adják, annak az eljárásnak legalább, melyet a kormány a relatio megállapítása tárgyában követ. Felemlítem ezután — mert kötelességem — hogy nem az átlag, hanem a napi árfolyam mellett is jelentékeny szakvélemények merőitek fel a sz^ktanácskozásokban is és az irodalomban is. így az irodalomban is foglalkoztak és ezen álláspont mellett foglaltak állást: Dorn, Hertzka és Lieben, kik mindenesetre tekintélyek; míg az átlag mellett szintén igen jelentékeny munkák jelentek meg, így Bunzltól, Pacheltől, Landesbergertől és Ostersetzertől. Ezeket azért érintem, hogy nem hirtelen és nem megfontolás nélkül fogadtatott el az álláspont I)e többet mondok, azt hiszem, lehet bizonyos mértékben negatív erősítést adni e mellé az álláspont mellé, tudniillik az ellenvéleményűeknek a javaslatát indokoltatni, mert igenis némi kedvteléssel colportáltatott és helyesnek találtatott sokak által a napi árfolyam, de részben eltértek, mikor a napnak fíxirozásáról volt szó; részben pedig egyébbel nem tudták indokolni, mint azzal, hogy ez inkább megfelel nézeteiknek, de hogy miféle nemzetgazdasági tényezőkre, vagy miféle érdekekre fektetik azt, azt egyáltalán még nem is fejtegették. így például, ha azt mondják: vegyünk fel deczember 31 én 117-et: de hát miért nem akkor január í-én 113 at; vagy például azt mondják: vegyünk fel 120-at. Kérdjük, de hát miért a 120-at? Legfeljebb azt mondják: apretiatio. És ha visszatérünk, keressük, mikor fordult elő a 120: megtaláljuk, hogy 1884 ben. No kérem a mostani viszonyokban az érték megállapításnál egy évet, 1884-et ragadjunk ki és az akkori viszonyok eredményére alapítsuk ezt? Ez, azt hiszem, nagy hiba lenne. Miért kell tehát az átlagot venni ? Azért, mert a nemzetgazdasági összes működés az agionak hatása alatt fejtetett ki, annak csúnya bélyegét és összes eredményeit viselte minden perczben és minden mozzanatában. Ezer és ezer, millió és millió üzleti összeköttetés, a mely pénzben nyer kifejezést, keletkezik mindig és ezeknek az eredménye, az agio tekintetében, természetesen nyilvánul az átlagokban is. S én azt hiszem, ha önkénytesen és egyes érdekekre részrehajlóan nem akarunk eljárni, okvetlenül átlagot kell vennünk és hogy ez az átlag a legczélszerííbb, azt bizonyítja egyfelől a nagy spatium, a melyet felölel; másfelőlbizonyítja különösen az a körülmény, hogy a mióta létrejött is, azóta sem gyakorolt rossz hatást és nem járt nagy változással az üzleti viszonyokra. Tagadhatatlan azonban, t. ház, hogy a fődolog a czél, a melyre törekszünk s az az, hogy lehetőleg rázkódtatás és minden csalódás nélkül történjék az átmenet. S minthogy látjuk, hogy ez az átlag és ez a felvétel általában ezt lehetővé teszi, ez a döntő szempont igénytelen nézetem szerint arra, hogy ezt fogadjuk el. A fő- és végezel a készfizetésnek felvétele és a kötelező számításnak kimondása. A dolog természetéből folyik azonban, fájdalom, hogy arról, most még nem beszélhetünk, mert arra nagy előkészület ' kell nemcsak az arany beszerzése és kiveretése tekintetében, de szükséges nézetem szerint más hitelügyi, bankügyi rendszabályoknak létesítése, hogy aztán, de a mikor mind ezek megvannak és van gondoskodva a forgalomnak megfelelő fémmel való telítéséről, akkor lehet beszélni és elhatározni azt, hogy a kész-