Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-85
|gg m. »Htkms flíés iU*. Julius li-éts, uiÉti Nem tartom helyén levőnek itt egyéni nézetet mondani, hanem tovább megyek. Az ezüst courrans nálunk most a forgalomban egy forintosok alakjában van és ezért e szempontból két intézkedés ítélendő meg, mely ezzel összefügg. Az egyik intézkedés, a melyet a t. háznak ajánlunk, hogy az egy forintosok successive bizonyos alanyban vonassanak be és azok ezüst egy forintosok alakjában helyettesíttessenek. Egy igen megbízfnitlan és határozatlan csalóka tényezői mostani viszonyainknak az államjegyek és ezek között a kis forgalomban levő megszeretett, meghonosodott jegygyei lesz a legtöbb nehézség. Abban a tekintetben ne tápláljunk illusiokat, hogy a közönség jóhoz is, rosszhoz is egyaránt hozzászokik és hozzászokik a rosszhoz különösen akkor, ha az kényelmére szolgál; már pedig nem lehet tagadni, hogy az államjegy igen kényelmes eszköz. Ennek következtében én semmi illusiot nem táplálok az iránt, hogy ezt a közönséggel egy darabig úgyszólván meg kell szokatni, úgyszólván küzdeni kell vele, a míg hozzászokik az új fémben kivert pénzekhez. Nehezen szokja meg ezt a kényelmetlenséget annyival is inkább, mert nálunk azok a feltételek, a melyek ebből a szempontból a forgalom könnyítésére szükségesek — a giro- és a chek-üzlet — koránt sem fejló'dtek ki még úgy a közönség rétegeiben, mint más aranyvalutával bíró államokban. (Igaz! Igaz!) A másik intézkedés az egy forintosokra nézve az, hogy az ezüst koronák veretesénél figyelemmel |kell lenni arra, hogy ezüst készletünk ne szaporíttassék. S ennek következtében megnyugvásunkra szolgál, hogy a t. minister úr a mostani ezüst készletekből s a bányatermékek felhasználásából, valamint a váltópénz beváltásából keletkező ezüst kiveretésén kivíü az ezüst egy forintosok átveretését tűzte ki czélúl az új egy koronások számára. (Helyeslés) Ezt a két momentumot azért említem fel, hogy ez úgyszólván határkövét jelzi annak az iránynak, melyet e kérdésben a pénzügyi bizottság elfoglalt. Igaz, hogy ezek kezdetleges dolgok még. Tulaj donkép az érdemleges kérdés később fog e tekintetben eldöntés alá kerülni. De azt hiszem, ha ezen szempontokat szem elől téveszteni nem akarjuk, akkor minden apró kérdésre éber figyelemmel kell lennünk. A gyakorlati életben két, úgyszólván elrémítő hatást, illetőleg tényt szoktak az aranyvaluta ellen felhozni s így ezekkel, mint olyanokkal kell foglalkoznom, melyeket legtöbbször emlegetnek. (Halljuk! Halljuk.') ÁZ egyik Olaszország példája, a másik Anglia sorsa. Olaszország csakugyan a valutarendezés után egy pár évre nehézségekbe keveredett és az agio — bár kis mértékben — ott mutatkozott. Igaz, csak az a baj, hogy ott oly hibákat követtek el, a melyeket mi igen könnyen elkerülhetünk. Az egyik volt a túlságos speculatio minden téren, a mezőgazdaságtól az építkezésekig és az értékpapírokig. És itt érintek egy pontot, a mely nagyon sokaknak figyelmét ki szokta kerülni. Az olasz államférfiak tiszta hazafiságból és még üzletemberek is ambitiot csináltak abból, hogy papírjuk cursusa a rossz viszonyok daczára se essék. Mesterségesen tartották a cursusokat és mi lett az eredmény? A külföldön levő értékpapírokat visszadobták és az aranyt ezen az úton kivitték. A legnemesebb ambitio is így rontja meg az üzleti dolgokat, ha azoknak alapja nem egészséges, ha az nem magából az üzletből, nem magából a nemzetgazdaságból származik. (Igaz! Igaz !) Ott a politika és a speculatio nem segít, ellenkezőleg: csak rom. A másik nagy hiba, a mit nézetem szerint Olaszország elkövetett, az, hogy bankrendszerét nem megfelelően szervezte. Ott olyan inflatio keletkezett részben speeulatioval kapcsolatosan, hogy annak a dolog természete szerint ki kellett tolnia az aranyat a forgalomból és ez be is állott. De, t. ház, 'szükségünk van nekünk arra, hogy ily hibákat kövessünk el? Azt hiszem, nem. Hiszen azért van előttünk ez a példa s egész fejlődési szeryezetünk annyira óva int ettől, hogy nem kételkedem, mi ezen hibákat elkerülhetjük. (Egy hang a szélsőbalon: Ezeket a liibákat szegénység idézi elé!) A másik példa, a melyet fel szoktak hozni, Angliának az az erős küzdelme, mely legtöbbször elő szokott fordulni az aranykészlet megtartása tekintetében, a mi azután összefügg a bank kamatlábának szörnyű gyakori s nagy hullámzásaival és ennek tekintetében bimetallisták és általában azok, kik bizonyos aggodalmakat és ellenszenvet árúinak el az aranyvaluta ellen, rendesen Anglia példájára hivatkoznak. Ez nézetem szerint egy nagy tévedés. Anglia helyzete a pénzvilágban egy speciális helyzet és ennek szervezete még speciálisabb. Ez a szervezet az úgynevezett »one-reserve system*, mely minden forgalmi összeköttetést az angolbank különben is nem erős szervezetére alapítja. Már most méltóztassanak elképzelni egy ily csekély tartalékkal, mely magában véve rendes