Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-85

m. *tat&&»% «l«s Üitó. jnilB^ li-én, nettéin. \m természetes, hogy a tárgy nem változik s ennek következtében előre bocsánatot kérek, hogyha netalán ismert dolgokat hozok elő. A javaslat íömtézkedése és főezélja az arany valutát a monarciában és így hazánkban meghonosítani. Intézkedéseiben az ezüst tisztán mint váltópénz fordul elő, a nélkül, hogy az ezüst courrans kérdéseinek útját állana, vagy azt megoldaná. Az eddigi váltópénz helyett bronz és nickel váltópénzt ajánl, mely anya­gánál, veretesénél és forgalmi természeténél fogva igen ezélszerűnek bizonyult Európa több államában s így mindezek úgyszólván pénz­rendszerünket egészen újra construálják. A fő­ezél az, hogy a kényszerforgalmú jegyek álta­lában érvényüket veszítsék, forgalmon kívül he­lyeztessenek és hogy az agiotól közgazdaságunk és államháztartartásunk teljesen és véglegesen megszabaduljon. Örömmel constatálom, t. ház, hogy az ország­nak közvéleményében ez iránt vélemény-különb­ség nincs. Elmultak azok az idők, midőn akár a kivitelre, akár a földmívelésre az agiót elő­nyösnektekintették. A tapasztalás és a tanulmány az utóbbi két évtizedben oly óriási anyagot szolgáltatott ennek a kérdésnek megítélésére, hogy a ki ezekkel foglalkozik, abban nem merül­hetett fel kétely ebben a tekintetben és szerencse az országra nézve, hogy ez a közvélemény minden rétegébe átment, többé kevésbbé világosan, részben tudatból, részben érzésből Nem szük­séges annak a hamis theoriának, mely szerint az agio előmozdítja akár a termelést, akár az exportot, elítélésére egyebet fölhoznom, minthogy vegye magának bárki azt a fáradságot, a mit különben fölmutattak annyi tudósok és gyakor­lati szakférfiak, hogy a közelebbi két évtized alatt az agio-hullámzást összehasonlítsa akár az árakkal, akár csak a mezőgazdasági kivitellel és meggyőződést fog meríthetni az iránt, hogy tökéletesen hamisnak bizonyult a theoria, mely szerint az agio bármely államra egészségesen és állandóan a nemzetgazdaság, a termelés és kivitel tekintetében hasznos és jótékony lehessen. Tekintsen bárki bármily évre, a melyben nagy kiviteíünk volt, például 1868. és 1889-re, talál­tunk kis agiot és tekintsen azokra az évekre, midőn magas agio volt, például 1854-ben, vagy pedig 1862-ben, a melylyel kivitelünk absolute semmi arányban nem állott. Ez igen természetes dolog, mert sokkal hatalmasabb és közvetleneb­bül ható termelési tényezők, külföldi conjuncturák hatnak arra, hogy miként fejlődjék a kivitel, mintsem hogy ezt az agio mozdítaná elő, a mely mesterséges élénkséget okoz és idéz ugyan elő, de ez nem egyéb, mint a hektika élénksége, mely alatt lappang a betegség és a mely drágán, borzasztó pusztításokban fizetteti meg azt a lát szólagos előnyt is, melyet pillanatnyilag nyújt. Különben is az agionak hatását nem szabad kizárólag annak állandó és csendes volta szem­pontjából megítélni, midőn a lappangó romlást az ezernyi termelés elrejti a szem elől, midőn annak aránylag csekély volta rossz hatását nem is tüntetheti elő; de nem szabad szem elől tévesz­teni azt, midőn az ilyen 40%-os, 50%-os agio egy kis közgazdasági, politikai válságot szokott előkészíteni, a mely azután megront mindent, a mi egyáltalában a termelés emelésére volna hívatva, megrontja az állam cselekvő képességét épen abban a perczekben, midőn arra a leg­nagyobb szükség van. Épen azért, midőn a valuta rendezésével foglalkozunk, azon nagyfontosságú nemzetgazda­sági követelmények mellett, a melyeknek feltét­len kielégítése épen az által eszközölhető, ha a pénz értéke állandó és biztos, nem szabad elfeled­nünk azt, hogy pénzügyi rendszerünk politikai szervezetünk közgazdasági tényezőiben, az állam cselekvő képességeiben úgy békében, mint hábo­rúban rossz hatása oly mértékben nem érezhető, hanem szem előtt kell tartani és nem szabad eltévesztem azt a 30—40—50°/°-os agiot, a melynek következtében igen sok zavar vagy közgazdasági és politikai válság szokott elő­állaui, a mi azután elront mindent, a mi a ter­melés működését hívatva van előmozdítani és megrontja az államcselekvési képességet épen azon perezben, mikor arra a legnagyobb szükség van. Epén azért, midőn a valutarendezéssel fog­lalkozunk, azon nagyfontosságú nemzetgazdasági követelmények mellett, melyeknek feltétlen ki­elégítése épen az által eszközölhető csak állan­dóan és biztosan: nem szabad felednünk, hogy pénzügyi rendszerünk, a politikai szervezetünk, gazdasági tényezőink és államunk cselekvési képességének úgy békében, mint háborúban egyik alapfeltétele, hogy a valuta rendezve legyen, hogy visszanyerje minden tényező természetes állandóságát és ruganyosságát, mely rendezetlen valuta mellett teljesen elvész. Hft a meggyőződés általános, hogy a valutát rendezni kell, a legközelebbi gondolat az, hogy térjünk vissza az ezüstre, azonban a legutóbbi két évtized fejlődése oly kérielhetleuűl vágta el ennek útját, hogy azt hiszem, erről hosszasan vitatkoznunk sem kell ma, mikor az ezüstter­melés és érték a piaezon oly lényeges változáson ment át, hogy e fémnek értékhullámzása nem­csak az utóbbi két évtized alatt a legnagyobb változásnak volt alávetve, tehát tényleg képtelen állandó érték lenni, de legalább is a közelebbi jövőben egyáltalában nem nyújtja azt a kilátást, hogy abból állandó értékű fém, tehát érték mérték legyen a gazdasági termelésre, tehát hiányzik az alapfeltétele. Oly óriási változásnak

Next

/
Thumbnails
Contents