Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-83

8Í ersKftgos iiíés 1898. Julius S-én, kedden. 127 felhasználtatik, a szesz-italmérésí adó alól főimen tessék«. Az 1890: XXXVI. tcz. 5. § ának végre hajtására vonatkozó utasítás 5. pontja alatt foglalt rendelkezések alapján eddig is meg voltxngedve, liogy a szesz 100 liternyi vagy ezt meghaladó mennyiségben az ugyanazon községben, vagy beszedési körzetben lakó szeszfőzőktől, szabadraktár-tulajdonósoktól, liquuer- és rumgyárosoktól vagy en gedélyes szesz nagykereskedőktől saját használatra ital mérési adótól mentesen külön engedély nélkül legyen beszerezheti'!. E rendelkezéseknek azonban az a nagy hátránya van, hogy csupán bizonyos szeszmennyiség beszerzése volt megengedve; továbbá pedig, hogy csak az ugyanazon községben lakó szesz főzőktől lehetett ezt a szeszt beszerezni és így ezen kedvezményt, például a hegyaljai községek legnagyobb része, a hol ily szeszfőzők nem laknak, igénybe nem vehette. Ebből következik, hogy ily föltételes kedvezményeknek a gyakorlati életben sokszor vajmi kevés jelentősége van. Szerény nézetem szerint a szőnyegen levő törvényjavaslat említett szakasza szerint az ily szesz úgy a mennyiségre, minta beszedési körre való tekintet nélkül fog adómentességben részesülni s így nem tartom helyesnek, hogy a törvényhozás feltételekhez kösse ezt a kedvezményt akkor, midőn azt sem tudjuk, hogy miben fog ez a feltétel állani; továbbá hogy ez rendeleti áton állapíttasék meg akkor, midőn erre egyáltalán szükség nincs, mivel az ellenőrzésre és végrehajtásra vonatkozólag a minister úr különben is kap felhatalmazást. Az előbb volt szerencsém egy concrét példát felhozni arra, nézve, hogy ilyen feltételes kedvezményeknek a gyakorlati életben sok esetben mily kevés jelentősége van és én nem óhajtanám, hogy a borkereskedés forgalmának előmozdítására czéiba vett üdvös intézkedés a kor mány tetszése vagy nem tetszésétől függőleg az esetleges önkény melegágyává és kegyelem kútforrásává fajuljon. Oly intézkedést, mely a kormány önkényének tág kaput nyithat, alkotmányos fogalmaink szerint törvénybe iktatni nem is szabad. A mai pinczegazdászat néikülözhetlen kellékét képezi a borok szeszezése, különösen az exportálásra szánt borok versenyképessége és tartóssága érdekében. Ez adó tárgya a minister úr kijelentése szerint is már azért sem lehet, mert az a bor, melyhez a vinageczélra szolgáló szesz vegyült, helyi fogyasztás alá ritkán kerül, mert ez legtöbb esetben nem helybeli kimérésre, hanem exportálásra van előkészítve. Nem volna ez azért sem megadóztatható, mivel ez a szesz a kiviteli bornak alkatrészét képezi. De eltekintve ettől, azon Szesz, mely fel lesz használva, már különben is meg van adóztatva s pedig magas szeszadóval, mivel ehhez a legfinomabb szesz alkalmaztatik, ha jól tudom, hektoliterje negyvenöt forintjával. És ha hozzá veszszitk, hogy e mellett fogasztási adó czímén lrectoliterenkint tizenöt forintjával számítva és így a borkereskedőknek e szesz hektoliterje mintegy hatvan forintba kerül akkor, mikor a gyógyszerészek, iparosok és a mezőgazdák igen helyesen szeszadó-kedvezményben részesülnek (Igaz! Úgy van! Úgy van! hal felől.) és a külföldi concurrentiát, különösen, ha olasz borokkal leszünk elárasztva, a borkereskedőknek igen nehéz lesz kiállani és ha különösen figyelembe veszszük azon körülményt, hogy Ausztriában az ilyen czélra felhasznált borok különben is adómentességben részesülnek, úgy, hogy egyes borkereskedőket csupán csak a hazafiság tartotta vissza attól, hogy az Ausztrián át szállított borokra nézve a pinczekezelést oda át ne tegyék, a hol még adó visszatérítésekre is számíthatnak. Ezekből látható, hogy ezen szesz megadóztatása eddigelé is igen igazságtalan volt és most sincs indokolva, hogy a kérdéses szesz adómentességét még előre nem látott, esetleg önkényszerü feltételekhez kössük. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) A nép az adók súlya alatt görnyed, (Igaz! Úgy van! a haloldalon.) a mi helyzetét a czéiba vett új adóemeléssel csakis terhesebbé teszi és ily feltételekhez kötött rendelkezésekkel a zaklatásoknak tárt kaput nyitván, előbb-utóbb elviselhetetlenné fogja tenni. A minister és az államtitkár urak maguk beismerik azt, hogy ez adónem kezelésénél előfordulnak visszaélések, melyekre vonatkozólag bátor leszek egv eoncret esetet felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Nevezetesen Tálya nagyközségében az ottani fogyasztási és italmérési adónak bérlője, a ki ezen adónemet 1892. január elsejétől ez év deczember végéig feltétlenül ós feltételesen három évre a magas kincstártól bérbevette, az ottani bortermelők, szatócsok és vegyeskereskedőkkel ez adónemek tekintetében, habár nagy károkkal is, de csupán csak azért, hogy az ellenőrzéssel járó zaklatásoktól az itteni bortermelők és szatócsok megmeneküljenek, egyezkedtek és ez egyezség folytán a lakosság az adókat be is fizette. Midőn a befizetés megtörtént ez év május első napjaiban, nem tudom miért, állítólag, mert a bérlő úr a kincstártól vállalt kötelezettségének eleget nem tett s a pénzügyigazgatóság a kincstári kezelést elrendelte és az adó beszedésére kiküldött kincstári közeg a már teljesített fizetéseket nem acceptálta s azokat újonnan követelte s újból megterhelni kívánta a már