Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-67
g2 67. omáges Illés 1891. junins 8-án, pénteken. nikai tanfolyamra vannak a költségek előirányozva; de tanfolyamot kísérleti állomás nélkül, megvallom őszintén, nem képzelhetek és ez iránt voltam bátor a minister árnak előterjesztést tenni, a melyben kifejtett eszméket a minister úr osztotta, azokat elfogadta, a tervek elkészültek, de a budgetben nem látok erre nézve semmiféle javadalmat, nem látok erre semmiféle tételt. Azért bátor vagyok azt a kérdést tenni, hogy ez a tétel létezik-e és hogy hol van ? Benn kell lennie a költségvetésben, mert a tanfolyamnak kiegészítő része a kísérleti terem. Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, a vitát bezárom. Gr. Csáky Albin, vallás és közoktatás Ügyi minister: Csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy igaza van a t. képviselő úrnak, mert hogyha egy electro-technicai tanfolyam nyittatik, ahhoz kísérleti terem is kell, és ha erre nincs dotatio felvéve a költségvetésben, akkor bizony a legközelebbi költségvetésben kell gondoskodni róla, hogy legyen. Gr. Zichy Jenő: Köszönettel veszem a t. minister úr nyilatkozatát. Elnök: Az elői-ányzott 19.728 frt ellen észrevétel nem tétetvén, megszavaz tátik. Josipovich Géza jegyző {olvassa): Bevétel. Tandíjak az esteli tanfolyamok után 400 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa) : Festészeti mesteriskola. Rendes kiadások : XIX. fejezet, 46. czím. Rendes bevételek: VIII. fejezet, 35. czím. Kiadás. Személyi járandóságok és dologi kiadások 14.850 frt. Lázár Árpád jegyző : Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Csak röviden bátorkodom a t. minister úrnak figyelmébe ajánlani egy-két körülményt. Nevezetesen azt, hogy csak helyeselhetem, midőn képzőművészetünknek, különösen a festészetnek oly örvendetes és Európaszerfce, sőt mondhatom világszerte elismert föllendülését látván, azt még inkább előmozdítandó egy második mesteriskola fölállításáról gondoskodik. Ezt a legmelegebben helyeslem. De kérném és pedig a magyar nemzeti történelem érdekében, méltóztassék gondos kodni. hogy a festészetnek, különösen történelmi oldalára, kellő súly fektettessék. Hivatkozhatom Ipolyi Arnoldnak kevéssel halála előtt tartott nagyfontosságú és nagybecsű tanulmányára, mely •A i.emzeti történeti festészet fontosságát kellőképen kimutatta. Bárcsak mi is mielőbb dicsekedhetnénk Matejkokkal, a kinek minden íze, ecsetjének minden vonása lengyel s a ki mindig nemzetének múltját, dicsőségét, bánatát tárgyazza műveiben. Szükséges a magyar costume-tanra, mely embriójában van, súlyt fektetni, hogy a festőnövendékek idejekorán oktattassanak ebben. Bízom a magyar főúri családok liberalitásában is, hogy a gyűjteményeikben lévő nevezetes régi costume-darabokat nem tulajdonúi, hanem csak használatra, tanulmányra, a festészeti iskolának, ha megkerestetnek, szívesen átengedik (Helyeslés,) s beleegyeznek, hogy azokról hű másolatok készíttessenek, mert magyar történelmi festészetünk addig nem lesz, míg costume-tanunk ki nem fejlődik. (Úgy van! Ügy van!) Leggenialisabb festőinknek lehetetlen megküzdeni ezen nehézséggel. Mi történetbúvárok szívesen nyújtunk nekik segédkezet, a mennyiben adatok által lehetséges; de ez magában nem elég, hanem szükséges a tanulási czélokra az ily costumeök gyűjtése, hogy ezen ág is oly magaslatra emelkedjék, mint a milyenre emelkedett a magyar népies festészet, a genre-festészet. (Helyeslés.) Röviden még egy eszmét kívánok megemlíteni. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, hogy két év múlva lesz a chicagói nagy kiállítás, melynek műcsarnoka is lesz. Tudjuk, hogy a leggazdagabb Croesusok ott laknak, a kik mesés összegeket adnak ki képekért, szobrokért és műtárgyakért. Positiv forrásból tudom, hogy festőink egyik büszkeségének, Benczúrnak, legtöbb képe Amerikába és Angliába vándorolt, mert ott adtak érte legtöbbet. Az amerikaik másod- harmadkézből is szívesen megveszik a magyar népéletből merített genre-képeket. Amerikában ezeknek új kelendőségi tér nyílt. Azért azt az eszmét vetem fel, hogy a chicagói kiállításban a magyar festők és szobrászok ne Ausztria aegise alatt, hanem külön jelenjenek meg. Érintkeztem a szakkörökkel és tudom, hogy azok örömmel ragadnák meg az alkalmat, ha a minister úr nekik erre módot nyújtana. Nagy áldozatra nincs is szükség, mert legfeljebb a kiszállítási díjakról van szó, ezek pedig felényire vannak leszállítva és megvagyok győződve, hogy a visszaszállításra nem is kell gondolni, mert a kiállítandó festményeknek háromnegyedét, már csak a tárgyak új voltánál is az amerikaiak jó áron megfogják venni és azt a segítséget, a melyet a művészek társadalmi úton, vagy a kormánytól mintegy előlegül kapnának, örömmel fognák visszatéríteni, a dús amerikai vételárakból. Vannak elsőrendű szobrászok, a kiknek művedről, ha a modellek kiállíttatnának, nagy sensatiot csinálnának például az aradi szabadságszobor »ébredő szabadság* és »Hunnia« alakjai. Művészeinket tehát segélyezni kellene a szállítási költségek előlegezésében, hogy ne történhessék meg, a mi a honvédemlék modelljével történt, a melyet a művész kénytelen volt Belgiumnak odaajándékozni, mert a szállítási költséget nem volt képes fedezni. Pedig tudjuk, hogy a történelmi muzeumok
