Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-66

6«. országos ülés 18Ö8.jnftítts 2-án, esíltlSrt8k«il. 47 rokonszenves fogadtatása az ily nyilatkozatok­nak legerősebb támasza a közoktatásügyi kor­mánynak, nekem vagy bármely más ministernek, a ki itt ül. Talán nem szükséges hangsúlyoznom azt, hogy a nemzeti szellem ápolása az iskolá­ban kell, hogy mindig fő törekvése legyen min­den magyar közoktatásügyi ministernek; talán nem szükséges hangsúlyoznom azt sem, hogy e czél elérésére mindent megteszek és meg fogok tenni, a mit törvény szerint megtehetek. (Álta­lános helyeslés.) Igen helyesen jelölte meg a hatá­rokat Horánszky Nándor t. képviselő úr, a ki azt mondta, hogy teljes igazsággal, de egyúttal teljes erélyességgel kell eljárni. De az igazság abban fekszik, hogy a törvényt megtartsuk azok­kal szemben is, a kik nem mindig felelnek raeg kötelességeiknek az ország iránt. Méltóztassék megengedni, hogy most áttér­jek a határozati javaslatra. Okolicsányi László t. képviselő úr azzal indokolta határozati javas­latát, hogy a népnevelés ügye egyáltaláb.in rosszul van dotálva, hogy sokkal nagyobb össze­geket kell a niinister rendelkezésére bocsátani, hogy ő e nagy és magasztos feladatoknak meg is felelhessen. Tökéletesen egyetértek vele és igen szívesen fogom venni, valahányszor annak lehetősége beáll, hogy a rendelkezésemre álló összegek jelentékenyen emeltessenek De már méltóztassék megbocsátani, ily ineidentaliter való emelés a nélkül, hogy egyúttal a hozzá kötött feltételeknek is meg tudnánk felelni, még sem volna czélszeríí eljárás. Hogy magam is azon vagyok, hogy a rendelkezésemre álló összeg­em éltessék: mutatja maga a költségvetés, mert a népnevelés ezímén — a kisdedóvást is ideértve — ez évben 90.000 írttal adunk ki többet, mint tavaly. Kernelem, hogy a pénzügyi helyzet foko­zatos javulásával fokozatosan fog emelkedni ez összeg is. Hanem a határozati javaslat elfogadása ellen alaki szempontból vannak kifogásaim, mert hi szén méltóztatnak tudni, jó ideje már, hogy a törvényhozás elé javaslatot terjesztettem a taní­tók fizetése szabályozásáról; akkor, mikor a javaslat tárgyaltatni fog — remélem, igen rövid idő múlva — lesz ideje megállapítani, hogy az általam kért 300 frt minimum biztosítása elég­séges-e vagy feljebb kell-e menni? (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) És akkor lehet majd a dolog érdemére nézve is határozni. (Helyeslés.) De más szemponból is és összefüggésben azokkal, a miket itt hallottam Bartók Lajo 4 *, Horánszky Nándor és Horváth Gyula t. kép­viselő uraktól is, nagy súlyt méltóztatott fektetni arra — természetesen mindenki nagy súlyt fektet rá — hogy a népoktatási intézetekben és kivált elemi iskolában a magyar nemzeti szellem meg­honosodjék, hogy ezek az intézetek a magyar nemzeti szellem ápolására szolgáljanak. Ebből természetesen folyik az, hogyha az állam a maga részéről a felekezeti iskolákat segélyben részesíti, ezen segélyezést feltételekhez is köti, oly feltételekhez, melyek a magyar állam és nemzet érdekeinek biztosítására vezetnek. (Úgy van! Űg 1 van!) Ha c határozati javaslatot most elfogadnék; ha ennek értelmében egyszerűen a jövő költségvetéshe nagyobb összeg volna teendő: akkor, t. képviselőház, ezen biztosíték nincs meg. De ha az az összeg az általam már a törvényhozás elé terjesztett javaslat tárgyalása alkalmával állapítta­tik meg, a mely javaslatban a feltételek is meg vannak szabva, természetes, hogy az összeg ezen feltételek törvénybe iktatása mellett biztosítva van. A mi pedig az időpontot illeti, az egyre megyén, mert ha az általam beterjesztett javas­latot a legközelebbi költségvetés előtt tárgyal­juk, természetes, hogy a legközelebbi évnek költségvetésében a fedezet már benne lesz; ha pedig az én javaslatom csak a legközelebbi költségvetés után következő időben volna tár­gyalható, még akkor is a jövő évben minden­esetre rendkívüli utón és a költségvetésen kivtíl fog kelleni hitelről gondoskodni, (Helyeslés.) hogy a jelen törvény intentioja eléressék. (Élénk helyeslés.) Ezek után arra kérem a t. házat, hogy a határozati javaslatot elfogadni ne méltóztassék. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök: A határozati javaslatot benyújtó képviselő urat illeti a szó. Okolicsányi László: T. ház! Mikor ezen határozati javaslatomat benyújtottam, nem tar­tottam szükségesnek bővebben indokolni annak nagy fontosságát, nagy horderejét és hogy erre valóban nem volt szükség, azt bebizonyították a mai felszólalások, a midőn úgy az igen t. túl­oldalról, mint erről az oldalról is melegen pár­tolni és lelkes szavakkal támogatni hallottuk ezt az ügyet, a népoktatás ügyét. Nem tartot­tam szükségesnek élénk színekkel ecsetelni azt a helyzetet, a melyben a néptanítóknak igen nagy része van és azon silány anyagi viszonyo­kat, a melyek között ezek a létért, a megélhe­tésért küzdenek Hogy ennek indokolására és ecsetelésére szintén szükség nem volt, ezt bizo­nyítja az, hogy általában elismeri mindenki, sőt /[ismeri a miöister úr is, hogy a 300 frtnyi összeg csakugyan csekély; abból pedig, hogy a tanítóknak száma, a kiknek fizetése még a kán­tori illetmények beszámításával is 400 frton alul marad, igen nagy, én azt következtetem, hogy e bajon az anyagi erők némi nagyobb megfeszítésével is kell segíteni. Ha t'zezeren felül van ezen tanítók száma, ez csak arra mu­tat, hogy a baj nagy és ezen a bajon még erőink megfeszítésével is segíteni kell. (Helyeslés a szélsőbalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents