Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-66
4ti«, owsságos ülés 1892 jttolns 2-án, csütörtökön. Azon összegekre nézve, a melyek az igen t. minister úrnak úgy jelentésében, mint az általa említett fizetésjavítási törvényjavaslatban foglaltatnak és a melyekkel ki akarja mutatni azt, hogy mennyire terheli meg államháztartá- I sunkat ezen fizetés-felemelés, hogy pl. a 300 forintnyi minimum elfogadása esetén 603 ezer forintnyi összeg igényeltetik, a 400 frtnyi minimum elfogadása esetén pedig 1,442.000 frt, csak azt vagyok bátor felemlíteni, hogy ezen adatok egyáltalában nem pontosak azon szempontból, hogy äz állampénztárt mennyivel fogja ez a fizetés-felemelés terhelni, mert az igen t. minister úr által a ház elé terjesztett törvényjavaslat úgy van tervezve, hogyha az így törvénynyé válik, akkor a fizetés-felemelés első sorban más iskola-fentartókat, az egyházakat és a községeket fogj'a terhelni és csak a menynyiben ezek nem lesznek képesek ezt a szükségletet fedezni és a mennyiben állami .segélyért folyamodnak a vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz, fogja az állampénztárt is terhelni. Épen azért nem határozhatjuk meg előre, hogy milyen összegű többkiadást fog e fizetésemelés az államkincstárnak okozni. Sem a minister úr, sem más nem tudhatja ezt pontosan. Hogy csak hozzávetőleg mutassam ki az arányt e tekintetben, felemlítem, hogy azon tanítók száma, a kiknek fizetése a 400 frton alul van, 10.025 s ezek közül 9015 felekezeti, mindezeknek fizetése tehát első sorban az egyházak által lesz javítandó. De még abban az esetben is, hogyha ez az egész különbözeti összeg kizárólag a kincstárt terhelné, még akkor sem tartanám helyesnek ily fontos kérdés felett oly könnyen kimondani, hogy az keresztül vihetetlen. Azt mondja az igen t. minister úr, hogy ezen terhet a mostani viszonyok között más közérclek csorbítása nélkül az állam el nem viselheti. Elismerem, hogy minden közérdeknek megvan a maga fontossága. De lehet talán találni oly közérdekeket is, a melyektől ha elvonnák is azt az 1,400.000 frtot, vagyis azon összeget, mely a népoktatás emelésére szükséges volna, azt bizonyára meg sem éreznék, a népokíatásügye pedig csak nyerne vele. El lehetne érni pl. azt, a mire Bartók Lajos t. képviselő úr rámutatott, hogy Schulmeister-einkkel verjük ki nemzeti létünk ellenségeit, el lehetne ezt érni, ha a nadUgyi czéloktól, a melyekre évtizedek óta oly sok milliót áldozunk, elvonnók ezt az összeget. Ezt ezek a czélok bizonyára nem is éreznék meg s én magam sem kívánom azt, hogy megérezzék, mert azt hiszem, hogy nem lehet jó magyar ember és jó hazafi, a ki azt ne kívánná, hogy az államnak a hadserege, ha az nem is nemzeti hadsereg, jó és erős legyen. Kívánom ezt, de meg vagyok győződve, hogy ezek a czélok nem szenvednének e csekély összegek megvonása által, sőt ha ezen összegeket, a melyeket tőle elvonunk, a népnevelés ügyére fordítanék, ismét csak a hadsereg nyerne vele, mert meggyőződésem, hogy a jó katonákat nem a kaszárnya udvarán s nem a káplárok és szakaszvezetők nevelik, hanem nevelik a jó népiskolák és néptanítók. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Én azonban a t. minister úr azon kifogására, hogy határozati javaslatom helyesebben, alkalomszerűbben a tanítók fizetésének emeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával volna vita tárgyává tehető és azon reményben, hogy e törvényjavaslat nem sokára, de mindenesetre a legközelebbi költségvetés tárgyalása előtt fog e házban tárgy altatni, mondom, a t. minister úrnak ezen alaki kifogását méltányolva, határozati javaslatomat ezen alkalommal visszavonom (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: E szerint a vita be van fejezve. A határozati javaslatot benyújtó képviselő úr határozati javaslatát visszavonván, az a fölött való szavazás szüksége elesik. Maga a tétel 1,590.500 frt meg nem támadtatván, az megszavaztatik. (Felkiáltások: Út f erezet kérünk l) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggeszitem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Bevétel 51.340 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Kisdedóvás. Rendes kiadások : XIX. fejezet, 31. czím. Kiadás 120.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Egyéb népnevelési czélok. Rendes kiadások: XIX. fejezet, 32. czím 162.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa).- Siket némák intézete Váczon. Rendes kiadások: XIX. fejezet, 33. czím. Rendes bevétel: VIII. fejezet, 24. czím 37.380 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Bevétel 18.352 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Vakok ország-os intézete Budapesten. Rendes kiadások: XIX. fejezet, 34 czím. Rendes bevételek: VIII. fejezet, 25. czím. Kiadás 40.688 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Bevétel 20.945 frt. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa).• A va-