Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-65
24/ Ö6» országos ülés 1892, Jttuitii 1-én, amrään. fásuknak a legnagyobb erőmegfeszítéssel sem képesek eleget tenni. A népiskolák egy másik bajaként említettem fel a tanítóképezdék szükségletének nagyobb mértékben való kielégítését. Nem akarok bővebben foglalkozni e kérdéssel, csak röviden említem meg, hogy a tanítóképezdéknek nagyobb része felekezeti és itt épen az az eset áll fenn, a melyre előbb voltam bátor rámutatni, hogy tudniillik az iskolát fentarfcó felekezetek a kívánalmaknak nem képesek eleget tenni; hogy számokban beszéljek, 47 felekezeti tanítóképezde közül mindössze 11 olyan van, a mely a négy éves tanfolyamot és a gyakorló iskolákat elfogadta. A népiskolák tiíltömöttségére szintén nem kíyánok hosszasabban kiterjeszkedni, de nézetem szerint ezen a bajon szintén csak pénzzel és ismét csak pénzzel lehetne segíteni. A minister úr számításai szerint körülbelül hat ezer tanteremre és hatezer tanítóra volna szükség, mindenesetre oly hiány, a melynek hátrányait nagyon is meg kell éreznie népoktatásunk ügyének. Tagadhatatlanul szomorú jelenség továbbá nálunk még az is, hogy tanítóink anyagi helyzete nagyon silány és kölcsönösen nagyon szomorúnak kell e jelenséget tekintenem, ha meggondolom azt, hogy az ország nngy részében népünk még mindég nem fektet kellő súlyt gyermekeinek iskoláztatására, sőt némely helyen határozott ellenszenvvel viseltetik az iránt. (Úgy van! a szélsőbalon^) Számos vidéken tapasztaltam, hogy mennél jobban van fizetve a tanító, mennél nagyobb az ügyhuzgalma és mennél jobbak az eredmények, annál kevésbbé constatálhatjuk ezt a bajt. (Úgy van! a szélsőbalon.) Ellenben ott, a hol a tanító valósággal nyomorral kénytelen küzdeni és így nemcsak munkakedve és lelkesedése csökken — a minek ismét az a következménye, hogy működésének eredménye sem kielégítő — ott e baj sokkal inkább forog fenn, mert a nép mind jobban meggyőződik arról, hogy az iskolalátogatásnak eredményét nem látva, gyermekeit fölösleges iskolába küldenie. Számtalanszor hallottam magam is a nép ajkáról ily kifakadásokat. Örömmel vettük tehát a t. közoktatásügyi minister úrnak azon javaslatát, a melynek czélja a népiskolai tanítók fizetésének felemelése. Minthogy azonban a javaslatban tervezett 300 frtnyi fizetési minimumot még mindig oly csekélynek tartjuk, mely sem a tanítóktól követelt minősítésnek, sem hivatásuk jelentőségének meg nem felel, sem nem biztosítja részükre a tisztességes megélhetést és családjuk fentartását.: ennélfogva nem elégedhetünk meg ezzel s azért én a magam, valamint elvbarátaim részéről bátor vagyok a tanítók fizetésének felemelése tárgyában egy határozati javaslatot be nyújtani, (Malijuk! Malijuk!) kérve a t. minister urat, hogy ha már az idei költségvetésben ^nem lehetséges, méltóztassék a jövő évi költségvetésben úgy intézkedni, hogy a tanítói fizetés minimuma 400 frtra legyen felemelhető. (Élénk helyeslés a bal- és ssélsőbalon.) Van szerencsém határozati javaslatomat felolvasni (olvassa): »A képviselőház utasítja a vallás- és közoktatásügyi ministert, hogy az 1898. évi költségvetés Összeállításánál a népoktatás czéljaira oly összeg előirányozásáról gondoskodjék, mely a népt mítói fizetés minimumának 400 frtra való felemelését lehetővé fogja tenni.« Ajánlom határozati javaslatomat elfogadásra. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Maga a képviselő úr felolvasván határozati javaslatát, annak újból való felolvasása, azt hiszem, mellőzhető. (Helyeslés.) A mennyiben az idő előrehaladt, a tanács kozást nem folytatjuk, hanem a legközelebbi ülésre halasztjuk annyival inkább, mert még a ministerelnök úr kíván előterjesztést tenni s ezenkívül iníerpelatio is van bejelentve. (Halljuk ! Halljuk !) Gr. Szapáry Gyula miniserelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Hivatalosan értesültem arról, hogy ő Felsége a királyné nem vehet részt azon üimepélyeken, melyek a koronázás negyedszázados évfordulója alkalmából legközelebb megtartatnak. Tekintettel azon legmagasabb érdeklődésre, melyet a királyné ő Felsége Magyarország sorsa irányában mindenkor tanúsított és jelenleg is tanúsít és tekintettel azon hódolatteljes ragaszkodásra, melyet a magyar nemzet ő Felsége irányában táplál: bátor vagyok azt a javaslatot tenni, hogy a képviselőház ezen alkalomból üdvözlő feliratot intézzen Magyarország koronás királynéjához. (Általa os élénk helyeslés.) Azon esetre, ha a t. ház javaslatomat elfogadni méltóztatik, felkérendő volna a képviselőház elnöke, hogy ezen üdvözlő feliratot elkészíttetvén, az a ház valamelyik legközelebbi ülésén felolvastassék s a ház nevében terjesztessék fel a királyné ő Felségéhez. (Általános helyeslés.) Csanády Sándor: T. ház! Meg lévén győződve arról, hogy királyné ő Felsége a legőszintébb tiszta jóindulattal viseltetik Magyarország, a magyar nemzet irányában, a mit azzal is tanúsított, hogy a magyar nyelv kérdésiéhozatala alkalmával a magyar nyelv érdekében nyilatkozott, én igenig elfogadom a t. minister úr által tett indítványt. (Altalános élénk helyeslés és éljensés.) Elnök: Méltóztatnak elfogadni a ministerelnök úr indítványát? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatott.
