Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-65

Ú omfigos Blés 1892. ítnüns i-én, szerdán. §3 azöfi haladástól függ, a melyet a szellemi élet terén népünk felmutatni képe? és szerepünk a monarchiában s Európában, sőt még közgazdasági haladásunk is azon eredményektől függ, a melyeket népiskoláink a serdülő nemzedékek értelmének fejlesztésében, j'ellemének képzésében és erkölcseinek nemesítésében felmutatni képesek lesznek. Ha pedig a népiskolák ezen nagyfontosságát belátjuk, valóban elszomorító hatást kell, hogy tegyen mindnyájunkra az, hogy az állam a népoktatás ügyét nálunk még mindig nem karolta fel kellőleg ; mert tény az, hogy a népiskolák nálunk csaknem kizárólag a felekezetek és a községek kezében vannak. Távol legyen tőlem az a föltevés, az a gondolat is, hogy én ezt panaszképen hozzam fel. Ellenkezőleg abban, hogy a felekezetek ily hathatósan, ily nagy áldozatokkal támogatják népoktatásunk ügyét, szerencsés körülményt látok az ügyre és a nemzetre nézve és egy cseppet sem aggódom a fölött, a mi talán némelyekben aggodalmat ébreszt, hogy a felekezeti iskolák veszélyesekké válhatnak; mert tudom azt, hogy megvannak az államnak a maga kellő eszközei arra, hogy a felekezeti iskolák felett gyakorolhassa a felügyeletet. És ha szükségét látná, vagyis ha államellenes törekvéssel találkoznék valahol, megvannak az államnak a kellő eszközei arra is, hogy ezen törekvéseknek gátat vessen, azok ellenében a megtorlást alkalmazza. De mikor azt látom, hogy hivatalos adataink szerint a népoktatás évi szükséglete — mely körülbelül 157* millió forintot tesz ki — önmagában véve a közoktatási tárcza összes költségvetésének kétszeresét is jóval felülhaladja; mikor azt látom, hogy az állam nálunk a népoktatás szükségleteinek mindössze 11%-át viseli; mikor azt látom, hogy népiskoláinknak 82% a és néptanítóinknak 76%-a működik, a nélkül, hogy az államnak egy fillérjébe kerülne: ebből én egyedül azt a következtetést vonom le, hogy az iskolafentartók ily óriási áldozatkészsége mellett, mikor az iskolafentartók az állam költségeit e téren ily óriási mértékben kímélik (Úgy van! a szélső baloldalon.) és segítenek megtakarítani, [Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) csak annál inkább hárul az államra az a kötelesség, hogy nagyobb mértékben segélyezze, támogassa ezen iskolafentartókat ott, a hol azok anyagi ereje már nem elégséges. (Igaz! Úgy van!) Hogy tényleg több hiánynak az indokát képezi az, liogy az iskolafentartók anyagi erői nem elégségesek, azt elismeri az igen í. minister úr, a ki eonstatálja jelentésében, hogy számos figyelmeztetése és kívánsága az iskolafentartóknál a legnagyobb jóakarattal találkozott; azoknak megvalósítását azonban az anyagi eszközök hiánya lehetetle mé tette. Nagyon természetes is ez az állapot, melynek előbb-utóbb be kellett következni és melynek idővel még fokozódnia kell, mert az iskolafentartók vagyona maradt ugyanaz, a mi volt előbb, a haladó kor pedig mindig több és több követelménynyel lépett fel velők szemben ós ugyanabból a vagyonból, melyből ők azelőtt teljesen ki tudták elégíteni az igényekot, egy későbbi kor igényeit többé kielégíteni nem képesek. Tudom és elismerem ugyan azt, hogy az iskolafentartók részesülnek is az állam részéről segélyezésben annyira, amennyire a költségvetés keretei megengedik. De épen az a baj, hogy ez a segélyezés nem elég hathatós és kívánatos volna, hogy a költségvetés keretei sokkal többet engedjenek meg. Mert jelenleg csakugyan az a szinte szomorú, de másrészt comicus helyzet áll fenn, hogy az anyagi eszközök hiányában szűkölködő iskolafentartókat segélyezi a költségvetés legszűkebb korlátai közé szorított ministeri tárcza. Azok az érdekek, melyek a népoktatás terén leginkább kívánnak kielégítést, azok a bajok, melyek leginkább kívánnak orvoslást, négy pontban foglalhatók össze: a tanügyi igazgatás jobb szervezése, az iskolák túltömöttségének megszüntetése, a tanítóképezdék igényeinek nagyobb mértékben való kielégítése és végre — és talán ez a legfőbb —• a tanítók anyagi helyzetének javítása. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) A tanügyi administratio bajairól tegiup volt szerencsém szólni, midőn kimutatni törekedtem azt, hogy tanfelügyelőségeink annyira túl vannak terhelve munkával, hogy hivatásuknak eleget tenni nem képesek. Nem kívánok erre vonatkozólag ismétlésekbe bocsátkozni, csak löviden válaszolni óhajtok arra, a mit tegnapi beszédem után az igen t. minister úr mondott, hogy legrosszabb hatással lesz az oly kijelentés, melyet t. i. én tettem és a melyben az lett volna mondva, hogy a tanfelügyelők általában nem állnak föladatuk színvonalán és magaslatán. A t, minister úr egészen félreértette szavaimat. Nem azt volt szándékom mondani, hogy a tanfelügyelők nem állnak feladatuk magaslatán, hanem azt mondtam, hogy az iskolák számát és az ő munkaerejüket egymással összehasonlítva physikai lehetetlenségnek tartom azt, hogy hivatásukat betöltsék, (Úgy van! a szélső baloldalon.) épen úgy, a mint például azt, hogy egy 12 lóerejű gépet egy három lóerejű motorral hajtsunk ,• pedig az a három lóerejű motor önmagában szintén képes munkát végezni, de nem azzal a 12 lóerejű géppel. És ha a lehető legrosszabb hatást tulajdonítja a t. minister űr e kijelentésemnek, meg vagyok győződve, hogy sokkal rosszabb hatással van épen a kötelességtudó és ügybuzgó emberekre annak látása, hogy híva-