Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-65

22 fl&. omégos Blés 1892. janin* 1-én, szerdán. csakugyan javítva lesz? Nem is kérdeném én ezt a magas ministeiiumtól, ha nekünk volna autonómiánk, mert akkor találnánk mi módot arra, hogy a legelső és legnagyobb szükségben magunk nyújtsunk segédkezet azon szerencsétlenek és nyomorultak részére. Most mindennapi imánk után ez következik: »add meg uram mi nekünk a mi autonómiánkat!* (Helyeslés hal felől.) Minthogy pedig e részben a higgadtság helyreállt; minthogy semmi egyéb akadálya ennek ninc«, mint a ministeiium akarata; ez könynyen keresztül is vihető volna. Igaz ugyan, hogy a tárgyalás megszakad, és a közmondás azt tartja, hogy a fonalat, ha elszakad, össze lehet kötni, de varrni nem lehet vele, de én mégis biztosítom a minister uiat arról, ho^y ha ő az elszakadt fonalat össze fogja kötni, mi mégis fogunk tudni vele varrni, (Tetszés bal felől.) De bocsásson meg s tekintse át a helyzetet a t. minister úr. Ki indítványozza ezt? Mi nem indítványozhatjuk, mert akkor kérelmeznünk kellene, ez pedig hiába való lenne. Vagy amagasclernsnak kell ezt megtennie, vagy a minister úrnak. Akárhol szakadt el ez a fonál s ha mindjárt odafent a legfelsőbb helyen is szakadt volna is el, én azt gondolom, be fogják látni ennek szükségét. Be kell azt látniok, mert ez nemcsak az én óhajom, de az egész háznak óhaja, hisz más hitfelekezetííek óhajtják, hogy jöjjünk bele már egyszer mi is az autonómiába. (Helyeslés bal felől.) Ha tehát ily általános kívánságról van szó, nincs más mód, mint azt kívánni, hogy a minister úr legye.i az indítványozó és tegye meg az első lépést, majd mi folytatni fogjuk azt és miután a higgadtság visszatért, oly higgadtan fogjuk azt tárgyalni, a mint csak a legnagyobb érdekű dolgokat •— minő az autonómia —tárgyalni lehet. (Helyeslés a baloldalon.) Ha biztosít a minister úr arról, hogy a szóban levő igen jó törvényjavaslat a legrövidebb idő alatt elő fog terjesztetni, azt hiszem, evvel meg fogja nyugtatni azon szegény nyomorultakat is. A tételt megszavazom. Meg is kell szavaznom, mert ha az én szavazatomtól függne, hogy az ne szavaztassák meg s kimaradjon a költségvetésből, akkor még többen lennének az éhezők. Ezért, ismétlem, a tételt elfogadom. (Helyeslés bal felől.) Molnár Antal jegyző: Okolicsányi László! Okolicsányi László: T. ház! Mikor közoktatási, tanügyi kérdések forognak szóban e házban, csaknem mindig felhangzik az a panasz, hogy a legnélkíílözhetétlenebb szükségletekre, általánosan elismert kívánalmak kielégítésére pénzeszközeink nem elégségesek. Ilyenkor rendesen hangoztatni halljuk azt is, hogy ezek az érdekek, a melyekről szó van, a közoktatás, a közművelődés legfontosabb érdekei. Én ezekből két következtetést vonok le. Először azt, hogy pénzeszközeink csakugyan oly csekélyek, hogy a legfontosabb szükségletek kielégítésére sem nyújtanak módot. Következtetem másodszor azt, hogy érdemes volna talán vizsgálni azt a kérdést, hogy ha a pénzeszközök megengednék, mely intézeteknek s intézményeknek kellene* a támogatásban az elsőbbséget megadni, hogy úgy mondjam érdemes a tanügyi kérdések egymás közötti fontosságát mérlegelni. Azt, hogy általánosan elismert valódi szűk- , ségletek fedezésére pénzeszközeink nem elégségesek, megerősíti és igazolja a minister úrnak a ház előtt fekvő jelentése, mely a közoktatás állapotáról szólva, csaknem minden fejezetében említést tesz oly követelményekről, a melyek kielégítését maga a minister úr is kívánatosaknak ismeri el, de mindannyiszor kénytelen hozzátenni, hogy a költségvetés keretei a kielégítést meg nem engedik. Kifejezésre juttatja ezt a közoktatásügyi bizottságnak a ház előtt fekvő jelentése is, melynek utolsó pontjában ki van fejezve az a remény, vagy helyesebben mondva óhajtás, hogy a képviselőház jövőben ezen tárcza czéljaira nagyobb pénzösszegeket fog előirányozni. Ép ezért most azt a kérdést vetem fel, melyek volnának e tárcza keretében azon czélok, a melyeknek a képviselőház által előirányzandó e nagyobb pénzösszegek elsősorban volnának megadandók? Ennek mérlegelésénél különbséget teszek egyfelől oly intézmények és intézetek közt, a melyeknek fontosságát elismerem ugyan, de a melyek mégis csak bizonyos hivatásnak, tehát egy szűkebb társadalmi körnek érdekeit szolgálják s másfelől oly intézetek közt, a melyeknek hatása a legszélesebb körre terjed ki. Kétségkívül az utóbbiakat tartom a fontosabbaknak és ezeknek adom meg az elsőséget. Ha szabad az iskolák egész szervezetét hegyekhez hasonlítani, úgy, a mint azt tegnap Körösi Sándor t. képviselőtársam tette, a ki az egyetemekben látta az ország eulturalis magaslatait, hegytetőit: akkor azt mondom, hogy a népiskolák képezik a hegynek azt a széles alapját, a melyen nyugszik az egész tömeg, azt az alapot, mely hívatva van tartani mindazt, a mi az alaptól addig a hegycsúcsig, melyet a nap sugarai először -irányoznak be, fekszik. Ép azért, mert ez alapot, a melynek köre a legszélesebb, erősnek, egészségesnek óhajtom, vagyok hajlandó a népiskoláknak megadni az elsőbbséget és nem is hiszem, hogy bárki legyen, a ki a népiskoláknak ezen eminens fontosságát kétségbe vonná, mert mindnyájan érezzük azt, hogy nemzeti létünk és a nemzeti léthez való jogosultságunk