Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-47
17. orszslgos ülés 189?. mftjus 6-án, pénteken. 8 fi Atzél Péteri . . • törvényes uzsorások. (Úgy tan! Úgy fan! a lal- és szélső baloldalon.) Méltóztassék figyelembe venni, hogy egészen hitelképes tárgyakra, első helyen való letáblázásra, amortisatio nélkül 7% a kamat. (Egy hang a középen: S% is.) Nem akarok példákkal élni, de ha kívánják meg is nevezhetem. És miképen támadnak ezek az intézetek? (Halljuk! Halljuk I) Van például egy kisebb székhely, van benne szolgahíróság, járásbíróság, egy pár államhivatal, néhány jómódú vagyonosabb polgár emher, van egy pár tőkepénzes, a kik pénzöket nem akarják a pénzintézetté letenni, mert csak 3%-ot hoz, uzsoráskodni nem mernek, azonban nc'gis fáradság nélkül nagyobb kamatot akarnám k kapni pénzök után. Mit csinálnak ? Összeszednek 30—40.000 frtot és ezzel elmennek ahba a vidéki kisebb városba, megnyerik ott tervöknek a íőbb tisztviselőket, elmondják, hogy minő fontos dolog e vidéken pénzintézetet alkotni, mely felvirágoztatja a gazdi ságot, a népnek olcfó hitelt nyújt — s több efféle — megnyerik őket ezen kívül azzal, hogy megteszik elnöknek, igazgatósági és felügyelő bizottsági tagnak és tantiémek czímén bizonyos honoráriumot helyeznek kilátásba fáradságukért; megnyerik a hatéságot, ez a hatóság ismét a felettes hatóságot, így jóhiszemííleg kieszközlik ezek az alapszabályok jóváhagyását, megalakul a pénzintézet s az illetők megkapván részvényeiket, azokat újra teteszik egy más, nagyobb helybeli pénzintézetbe, újra folyósítják a pénzt és 40.000 forint tőkéből 60—70 ezer forintot csinálnak, (Helyeslés.) 12,, 13,14 és nem tudom még hány százalékkal kamatoztatván tőkéjüket. Oly momentumok ezek, t. ház, a melyekre vonatkozólag — azt hiszem, nem fogja tőlem rossznéven venni a t. földmívelésügyi minister úr •— ha fölhívom figyelmét arra, hogy e kérdés sürgős orvoslást igényel. (Úgy van! lal felöl.) Tegnap a t. földmívelésügyi minister úr szíves volt nyilatkozatában hangsúlyozni, hogy a mezőrendőrségről szóló törvényjavaslatot a lehető legrövidebb idő alatt a ház elé terjeszti. Felszólalásomnak tehát e kérdésre vonatkozó része tárgytalan, de ezzel kapcsolatosan egy kérésem volna az igen t. földmívelésügyi minister úrhoz. (Halljuk! Halljuk!) Kérésem arra vonatkozik, hogy a mezőrendőri törvényben akár a mezőrendőrségre vonatkozólag, akár önállólag, úgy a hegyközségi, mint a szőlőrendőrség szempontjából némely paragraphus kidolgoztassék. Ma a helyzet olyan, hogy meghozatjuk a drága oltványokat Franeziaországból s a világ minden részéből, el is ültetjük azokat s azt hiszsztik, hogy gyönyörködni fogunk bennük, ha majd megfogamzottak és mikor azt hittük, hogy már az egész terület be van ültetve, akkor KÉPHV. NAPLÓ 1892 — 97. III. KÖTET. egyszerre arra ébredünk, hogy ellopták azokat. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a mezőrendőrségi törvény meghozatala után nem lesznek tolvajok, hanem azt akarom következtetni belőle, hogy e tekintetben drákói törvényekre van Szükség, mert azzal, hogy valaki, megcsípvén a tolvajt, kártérítés fejében 5 — 6 vagy 3—4 frtot kap, még nincs segítve a dolgon. Különben tudok esetet arra is, hogy mikor az illető tulajdonos kivágott fájáért 20 frtot követelt, a bíró szörnyűködve kérdezte tőle, hogy mikép lehet egy fáért 20 frtot kérni, elég lesz 2 frt is érte és a tolvajt 2 írttal büntette meg. De tudok arra is esetet, hogy Franeziaországban, Paris mellett, nem jut eszembe az illető helység neve, ott, a hol hires őszi baraezkok teremnek, az összes kertek alacsony, vékony terítéssel vannak egymástól elválasztva. Az egyik tulajdonos arra a kérdésemre, hogy nem fél-e, hogy ellopják a gyümölcsöket, mosolyogva azt felelte: Hát mire való a törvény? Ha egy baraczkot ellopnak és a tolvajt rajtakapják, az; első esetben 3, a másodikban 5 s a harmadikban 7 esztendei bagnót kap a tolvaj. Ott nem iszonyodnak el attól, hogy egy baraczkért a tolvajt 3 évi bagnóra ítéljék el. Felhívom tehát erre a t. minister úr figyelmét. (Helyeslés.) Szintén ily fontosnak és elkeiíílhetlennek tartom a müborgyártás kérdésének törvényjavaslatba foglalását és annak a ház elé való terjesztését. Ha jól tudom, már több év óta folynak a földmívelésügyi ministeriumban e tekintetben tárgyalások, sőt több törvényjavaslatot is készítettek már, de eredményt még nem értünk el. Hogy a kereskedelmi kamarák és a borkereskedők e törvényt nem szívesen látják, az magában a dologban találja megfejtését, mert igen természetes, hogy működési körüket annyira megnehezítik vele, hogy iparkodnak e nehézségek elől menekülni és ezért nem pártolják a törvényjavaslatot. Figyelmeztetem egyúttal a minister urat még egy jelentőségre. (Halljuk! Halljuk!) Mindenféle szereket hirdetnek, a melyek segélyével bort lehet előállítani. Tudomásom van — s ha szükséges, e tekintetben a földmívelésügyi minister úr dispositiojára bocsátom adataimat — hogy Arad mellett egy tekiutélyes városban ilyen szerekkel hetenkint 10 — 12 hordó bort készítenek s ugyanennyit adnak el. Már most kérdem, hogy ma, midőn a szőlőbirtokosság agyonsújtva a phylloxera által, mint félve őrzött kincset tartja pinczéjében pár hektoliternyi borát, a melyből beszerezhetni reméli azt, a mit újból szőlőjébe befektetve, annak jövedelmezőségét vele lehetővé teszi, szabad-e megengedni, hogy a bor értékét ilyen módon elvegyék? (Helyeslés.) Nagyon kérem tehát a :2