Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-46
g2 46. orsíágos ülés 1892. volna, a mint tényleg történt? Én csak szerény viszonyaimat hozom fel: ha gazdasági erőm megfogy, csak egy kártyámba kerül, bogy négy nap múlva annyi munkás jöjjön Olaszországból, a mennyire csak szükségem van. Vájjon nem lehetne-e oly beosztást eszközölni, hogy a haza polgárainak honi munkások álljanak rendelkezésére? Mert kérdem, lehet-e culturát csinálni ott, á hol a munkaerő egyáltalában fel nem található? A másik, a mi gyarapítja a munkát, az a tőke, még pedig az anyagi és szellemi tőke. Az anyagi tőke szükségsségét e házban, úgy tudom, senki sem sokallotta, sőt nagyon sokan kifejezést adtak véleményüknek annak kicsiny volta fölött. A t. túloldalról készségét nyilvánította különösen Boros Béni t. képviselőtársam, hogy a ház adjon módot arra, hogy a foldmívelési minister úrnak álljon nagyobb összeg rendelkezésére. Teljesen hozzájárulok e kijelentéshez és nagyon sajnálom, hogy a módozatot is nem volt szíves nyilvám'taui; mert az kétféle módon lehetséges. És pedig úgy, hogy vagy nem fognak minden olyat megszavazni a t. kormánynak, a mi nem égetően szükséges, vagy pediglen kicsinynek fogják találni e költségvetést és daczára a pénzügyminister xir költségvetésének és egyenlegének, egy nagyobb budgetet fog megszavazni a t. ház. Mert én, habár a jóindulatot semmi tekintetben sem tudjuk megtagadni a t. foldmívelési minister úrtól, de arra képesnek még sem hiszem, hogy ezen budgettel megalkothassa mindazt, a mit jelzett. Hiszen, t. ház, ha komolyan akarjuk a bajt orvosolni, nehogy az utánunk következők ismét mulasztással vádoljanak bennünket, el kell ismernünk, hogy ezen költségvetés egész szükségleti Összege sem lesz elég a phylloxera-kérdés gyökeres megoldására. (Igaz! a szélső baloldalon.) Miért jutottunk ennyire a phylloxera-kérdéssel, t. ház, miért jutottunk a pusztulás ily magas fokára? (Halljuk! Halljuk!) Egyes-egyedül azért, hogy akkor, a mikor én is fölemeltem szerény szavamat, hogy egyszerre vegyünk fel e kérdés megoldására egy nagyobb összeget — pedig még akkor csak arról volt szó, hogy vesszőt szerezzünk be, hogy mire a pusztulás bekövetkezik, az ország elláttathassék kellő mennyiségű vesszővel — mondom, akkor takarékoskodtunk s ma, nincs vesszőnk és most ismét takarékoskodunk s jövőre sem lesz szőlővessző s oda fogunk jutni, hogy a reconstructiot csak akkor fogjuk bevégezhetni, a mikor már az egész világ készen lesz a magáéval. (Helyeslés. Ügy van! hal felöl.) T. ház! Számos ily adatot kellene még felhoznom, de már a tárgyat annyira megvilágították, hogy ismétlésekkel nem akarom türelmüket ez alkalommal igénybe venni, de meg fogják május 5-én, csütörtökön. engedni, hogy majd a részleteknél tüzetesen foglalkozzam ezzel a kérdéssel. (Helyeslés hal felöl.) Hátra van még, hogy itt, a munkával való támogatásnál, szóljak a szellemi munkáról is. T. ház! Itt állunk szemben a legnagyobb mulasztással, mert meggyőződésem, hogy ezen ministeriumban, de nemcsak ebben, hanem kezdettől fogva a foldmívelési ministeriumban soha még csak nem is gondoltak arra, hogy itt nemzeti politikát kellene követni. (Igás! Igaz! hal felől.) Kell-e másra utalnom, mint arra, hogy a hány felszólaló volt, mind a hátramaradást hangsúlyozta. Ha számba veszem az igen t, minister úr kijelentéseit, el kell ismernem a legjobb, a legtisztább akaratot, sőt szaktudományát sem vonhatom kétségbe, de ezen dolgok megítélésénél lehetetlen egy bizonyos szellemi szegénységet nem constatálnom; mert bocsásson meg a t. minister úr, ennyi dolgot keresztülvinni akarni és azt állítani, hogy ily csekély eszközökkel majd eredményeket fog elérni, az képtelenség, természeti lehetetlenség. Azért kérem és figyelmeztetem az igen t. minister urat azon közmondásra: »Markolj keveset, de azt jól megszorítsd! Ne a földet szaporítsd, hanem a munkát.« Vegye ezt figyelembe és állítson fel egy nemzetgazdasági politikát s ne terjeszsze ki figyelmét a tulságig annyi felé. Elismerem ugyan, hogy jogosult az is, a mit Münnich Aurél képviselő rá mondott, hogy a minister úr még a fürdőket is tegye gondozása tárgyává, de az a kérdés: vájjon ez a legszükségesebb; vájjon nincsenek-e számos oly teendőink, melyek sokkal égetőbben szükségesek és a melyek a költségvetésnek, gazdasági fejlődésünknek alapfeltételeit képezik? (Igaz! Ugy van! hal felöl.) Én tehát ez alkalommal nem azért utasítom vissza a költségvetést, mintha bizalommal nem viseltetném a minister iir iránt, vagy mintha az előirányzott összegeket megszavazni nem akarnám, hanem ellenkezőleg visszautasítom azért, mert azok a nemzet jólétének megállapítására és fejlődésére nem elégségesek. (Helyeslés ha felöl.) Lits Gyula jegyző: Molnár Józsiás! Molnár Józsiás: T. ház! Midőn a t. ház nagybecsű engedelmével a szőnyegen levő költségvetésre vonatkozólag szerény nézetemet elmondani én is bátor leszek, mindenek előtt sietek kijelenteni, hogy szerény nézetem szerint a jelenleg szőnyegen levő költségvetés egy hajszálnyival sem áll hátrább azon költségeknél, a melyek megelőzőleg is évről-évre beterjesztettek s melyeket a t. ház elfogadott. Sőt ha e költségvetés részleteit vizsgáljuk, lehetetlen észre nem vennünk a foldmívelési minister úrnak jóakaratát, a melylyel a földmí-