Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-45
45. országos ülés 1892. májns 4-én, szerdán. 59 mikor ez az eset történt, a térparanesnokságnál már be is jelentette elutazását — mondom — mikor constatálva lett, hogy ez a tiszt még délután 3 és 4 óra között is Debreczenben tartózkodott és a tettet ő követhette el, az összes vizsgálati iratok — mivel ezen tiszt egy másik ezred kötelékében volt, a mely ezred viszont egy másik hadtesthez tartozott — áttétettek az illető hadtesthez. Ez volt az oka annak, hogy a tiszt oly sokáig nem lett megbüntetve. Az interpelláló képviselő úr 4-ik kérdése így hangzik: »Minő stádiumban van a nyomozás jelenleg és szándékozik-e a honvédelmi minister úr az illető csász. és kir." katonai hatósággal amaz embertelenül bántalmazott és nyilvánosan meggyalázott honvédnek a legteljesebb elégtételt a tettesnek példás megbüntetésével megadatni ?« T. ház! A stádium, melyben az ügy áll, az, hogy teljesen be van fejezve és az illető tiszt meg is van büntetve. A vizsgálatból kiderült, hogy azon tiszt, midőn megidéztetett, nemcsak bevallotta a cselekedetet, de annak szabálytalanságát is elismerte, sőt a feletti sajnálatát is kifejezte. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy itt semmiféle gyűlölet vagy ellenszenv a honvédség irányában va^y talán nemzetiségi gyűlölködés fenn nem forgott. De constatálva lett az is, hogy a tiszt avval akarta indokolni cselekedetét, hogy ő rendkívül fel volt hevülve, a midőn látta, hogy az a közhonvéd oly kihívó tekintetet vetett reá; fiatal korát, felhevűlését és véralkatát hozta fel mentségül. Annak igazolására, hogy semmiféle gyűlölködés a magyar nemzet ellen fenn nem forgott, még hozzá kell tennem azt is, hogy az illető tiszt magyar szülők gyermeke. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem mentség! Jobb felől: Nem is mentségül mondják!) Az illető hadtestparancsnok a tisztet mentegetőzése daczára szabályszerűen megbüntette, a mennyiben a hadnagy urat 10 napi szobafogsággal fenyítette. Ez a száraz tényállás előadása s ezek alapján kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Thaly Kálmán: T. ház! Midőn az inter pellatiot megtettem, hangsúlyoztam, mennyire szükségesnek tartom a jó egyetértést a véderő különböző csapatnemei közt. A legénységgel durván bánni sem az egyik, sem a másik csapat nemben nem szabad. De fájdalom, mégis gyakran értesülünk nemcsak a magyar, hanem a porosz hadseregből is, hogy bizonyos Junkerthum van elterjedve a tisztek között és hogy a közlegények ellen brutális cselekedeteket követnek el. Sűrűn fordulnak elő ily esetek, kivált a kaszárnyák zárt falai között, a hol az ilyesmit ellenőrizni bajos. De ha a tiszt közvetlen alárendeltjét bántalmazza, még ez könnyebben volna megbocsátható — bár ez sem szabad — mint ha idegen hadtestbelit bántalmaz, közös hadseregbeli honvédet, vagy megfordítva még pedig nyilvános helyen, a piaezon. Ez tette az esetet oly súlyossá, ez háborította fel a közvéleményt Debreczenben. Az esetet a hírlapok leírták s minthogy már egy hónap múlt el azóta, hogy megtörtént s a közönség még sem hallott semmit a tettes megbüntetés íről: szükségesnek tartottam az interpellatiot főleg azért, hogy ily esetek a véderő egyes ágai közti egyetértést meg ne zavarják és azért is, hogy kideríttessék, nem forgott-e fenn esetleg nemzetiségi gyűlölködés, vagy a közös hadseregnek a honvédség iránti ellenszenve, mint a hogy ez talán meg is volt, bár a tettes, mint hallom, magyar. (Zaj a jobboldalon.) Az államtitkár úrnak köszönettel tartozom a kimerítő válaszért, a mely azonban még sem volt oly kimerítő, mint a milyennek kellene lennie. Hiányzik abból egy lényeges pont. Minthogy az államtitkár úr az interpeílatio egyes pontjait felolvasta és azokra egyenkint válaszolt, legyen megengedve nekem is, hogy az ő válaszának egyes részeire, a mint hirtelenében lehet, szerény reflexiomut megtehessem. (Halljuk! Halljuk!) Megjegyzem, hogy az eset vasárnapi napon történt, délután, a mikor, a mint azt mindenki tudja, a ki az alföldi nagy városok élénk forgalmát ismeri, ezer meg ezer ember járkál. Ehhez járul, hogy kivált téli időben, mikor a tisztek is szürke köpenyben járnak, mint a pénzügyőrök, nadrágjuk színe a sűrű tömegben észre nem vehető. Ha tehát a honvéd a köszöntést elmulasztotta, én ezt ebből a körülményből kifolyó tévedésnek tartom, miután a másik honvéd, az altiszt, a mint az államtitkár űr is beismeri, szabályszerűen tisztelgett. Ha tehát az a honvéd elmulasztotta a tisztelgést, joga volt a tisztnek őt odaállítani és vele tisztelegtetni, de ez elég lett volna; legfeljebb feljelenthette volna az illető honvédparancsnokságnak, a hol büntetését kétségtelenül elvette volna. De önhatalmúlag igazságot szolgáltatni magának és ezt oly brutalitással tenni, mint az a tiszt tette, ez semmiféle hadseregben nem volna rendjén és az emberi érzést is fellázítja. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az ily tett a legszigorúbb büntetést érdemli, úgy a közvéleményre való hatásáért, mint azon szegény ember megaláztatásáért. Az;t mondta az a tiszt a maga mentségében, a mint azt az államtitkár úr tolmácsolja, hogy a honvéd megvető pillantást vetett rá, másodszor, hogy kihívóan viselte magát. Hogy mennyire lehet alapos ezen nyilat8*
