Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-45

60 *>• országos ülés 1892. május 4-én, szerdán. kozat, azt nem vagyok hívatva megítélni; ele azt tudom, hogy azokat a szegény honvédeket nem úgy dressirozzák, hogy megvetőleg merjenek pillantani egy közös hadseregbeli tisztre, hanem nagyon alázatosan salutálnak neki. Itt van az a bizonyos homály a vizsgálatra nézve, melyet említettem, mert a honvéd állítása szerint ő, mikor észrevette, hogy tiszttel van dolga, szabályszerűen tisztelgett, a tiszt állítása szerint pedig megvetően pillantott, sőt kihívólag. Hogy ez mennyire állhat meg, azt kinek-kinek igazságos ítéletére bízom. A másik pontra vonatkozólag megjegyzi az államtitkár úr, hogy ez a tiszt nem tartozik a 39. ezredhez. Ennek Őszintén örülök, mert azt a hires Don Miguel ezredet a történetből dicsőség illeti és ez az ezred most is a legjobb viszonyban áll a polgársággal és a honvédtisztekkel, a mint azt interpellatiom indokolása alkalmával is kifejtettem. De ha más ezredből való is, a többi tisztnek érdekében áll őt minél előbb kinyomozni, mert nem hiszem, hogy még egy másik magáról megfeledkezett tiszt akad, a ki hasonló dologra vetemedne. Ismétlem, megelégedéssel veszem tudomásul, hogy az illető tiszt nem a debreczeni házi ezredből való, hanem idegen ezredből átutazó tiszt volt. De most már, t. államtitkár úr, ha az a szegény honvéd, a kin a bántalom elkövettetett, meg lett gyalázva a brutális tett által nyilvánosan, a mennyiben neve a hírlapokban közzététetett, akkor, azt hiszem, méltán követelhetjük, hogy a sértőnek, a ki önhatalmúlag vett magának ily módon elégtételt, nevét isme-rjük és tudjuk, hogy az a tiszt melyik ezredhez tartozik. (Élénk helyeslés szélsőbal felöl.) Ugron Gábor: Csak így lehet ellenőrizni! Thaly Kálmán: Igenis csak így lehet ellenőrizni, hogy jövőben ily esetek elő ne forduljanak. A katonai igazságszolgáltatásnak egyáltalában nagy baja az, hogy titokban iparkodik működni. Vájjon miért? Nézetem szerint a katona époly polgára a hazának, mint bárki más, a polgárok büntetése pedig nyilvános kihirdetés útján történik; miért volna tehát privilégiuma annak, a ki ily tettet elkövet, a mi a tiszti ranggal semmi féleképen össze nem fér, a mint maga is elismerte, hogy heves vére ragadta el és sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy egyik katona vitéztársát így meggyalázta. Minthogy azonban annak neve is meghurczoltatott, nem látom át, hog}

7 a tisztnek a neve miért tartassék titokban. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) És ez az a hézag, a mit én a t. államtitkár úr válaszában találok. Válaszának többi pontjait tudomásiil veszem, bár a 10 napi szobafogságot én egy kissé enyhe büntetésnek találom, mert bizony megérdemelte volna az illető azt is, hogy példásabban büntettessék meg, hogy kardbojtja elvétessék. (Helyeslés a szélsőbal felöl.) Azt nagyon óhajtanám, hogy a t. minister úr a honvédségen elkövetett ilyen megbecstelenítőt oly szigorúan büntettette volna meg, hogy ne legyen többé senkinek kedve, akármily csapattesthez tartozó tiszt legyen is, hasonló tettet elkövetni. Mert tíz napi szobafogságtól egy fiatal, szilajvéríí tiszt nem igen fog visszariadni. A büntetést tehát enyhének tartom. De ha a t. államtitkár úr a honvédelmi minister képviseletében jót áll arról, hogy ez a büntetés a hadi törvények ezikkei értelmében szabatott ki, akkor a tényleges viszonyokkal szemben természetes, hogy a büntetés mérve ellen kifogásom nem lehet. Azt azonban határozottan óhajtom, hogy az illető tiszt megneveztessék, a mi, ha megtörténik, részemről a választ tudomásul veszem, ellenkező esetben kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a választ tudomásul nem veszem. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Grómon Dezső államtitkár: T. képviselőház! Első felszólalásom alkalmával voltam bátor felemlíteni, hogy a vizsgálatban ott van a, homályos pont, hogy nem lehetett felderíteni, melyik vallomás az igaz és való. Tanuk nem lévén — ámbár járó-kelők voltak, sőt a szakaszvezető maga sem volt már a tett színhelyén, midőn az arczulütés történt, hanem már távolabb állott. Látta ugyan az arezulütést, de a közvitéz magaviseletét nem kísérhette figyelemmel, a tiszt pedig azt is állítja, hogy a közhonvéd szavakat is mormogott magában, a melyeket nem érthetett, ezt a pontot felderíteni nem lehetett. Ha be lehetett volna bizonyítani, hogy a közhonvéd egészen szabályszerűen cselekedett, hogy nem tudom miféle pillantásokat nem vetett a tisztre, (Derültség a szélsőbalon.) akkor a büntetés bizonyára még szigorúbb lett volna. T. ház! A közhonvéd meglett nevezve, mert az illető jelentésben neve benfoglaltatik. De midőn az a tiszt, eltekintve attól, hogy maga is beismerte, hogy szabálytalanságot követett el és e felett sajnálatát fejezte ki és ezért meg is lett büntetve, akkor nézetem szerint, az illető tisztet kétszer megbüntetni nem lehet és nem lehet kívánni, hogy az országszíne előtt megneveztessék és úgyszólván pellengérre állíttassék. (Élénk helyeslés jobb felöl. Zaj bal felöl.) Ugyanazon, habár hibás cselekedetért, senkit sem lehet kétszer megbüntetni. Azért újólag kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon. Zajos ellenmondások a szélsőbalon.) Thaly Kálmán: Méltóztassék megengedni, hogy egy-két szóval válaszoljak a t. államtitkár úr szavaira. Hogy a nyilvánosságot másodszori I büntetésnek tekinteni alkotmányos országban