Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-45

44 ^*« országiís ülés 1892. május 4-éit, szerdán. mennyivel maga a tulajdonos rendelkezik, mert azok, a kik az onnan kikerült egyéneket alkalmazzák, elég nagy urak arra, hogy az illetőket meg birják tartani. De ezzel még nem segítünk Magyarország gazdaságán, nem segítünk azért, mert a mire a legnagyobb szükség volna, az úgynevezett ispánokra és a mire középosztályú földbirtokosoknak lenne szüksége, a béresgazdákra, ebben szenvedünk legnagyobb hiányt és e tekintetben történik a legkevesebb. (Helyeslés bal felől.) Egész vidékeket tudnék említeni, 3 — 4, sőt 5 vármegyét is, a hol még három képzett, a mai kornak megfelelő, az alsóbb munkára szükséges béresgazdát sem lehet találni, ha csak az illető birtokos maga nem neveli őket, de megtörténik, hogy akkor, a mikor már kitanította, másik birtokos szomszédja elcsalja és az illető kezdheti elölről. 2\em akarok e tekintetben speciális eseteket fölsorolni, de mindenesetre föltételezem a t. minister úrról, ha meg fog győződni arról, hogy ily földmííveaiskolákra egyes vidékeken nagy szükség van, gyámolítani fogja az illető vidékeket törekvésükben. Már a múlt betekben is hallottam a vádat, hogy localis politikát tízünk és helyi érdekekkel foglalkozunk ; de hiszen a leghelytelenebb felfogás azt követelni a ministertől vagy a ház akármelyik tagjától, hogy pl. én ismerjem a Mura-közt, vagy a Bánátságot, vagy más vidéket, vagy a minister minden egyes törvényhatóságot ismerjen: azért vagyunk itt, hogy mindenki saját vidéke viszonyait hozza fel, hogy figyelmeztesse, tájékoztassa a ministert és ha a minister meggyőződik róla, az összes megjegyzésekből alkosson magának helyes képet jövő teendőire nézve. (Élénk helyeslés bal felöl.) Ebből a szempontból kívánom megjegyezni, hogy pl. Beregmegyében, a mely a 40-es évekig a Tisza árjának volt kitéve, a hol a gazdaság a sertés- és marhatenyésztés és gyümölcsészetből állott s miután a védgátakat felemelték, csak akkor kezdődött a mezőgazdaság előbbre haladni. Én nem csodálom, t. ház, hogy a gazdálkodásban népünk sokkal hátrább áll és béresgazdákat nálunk legnehezebb találni, mert e vidék gazdasággal csak 30—40 év óta foglalkozik. Csak azért hoztam ezt fel, mert később, midőn erre kerííl a sor, kérdést leszek bátor a t. minister úrhoz e tekintetben intézni. Most már, t. ház, áttérek az ország egy nagy részének, a keleti résznek nagy jövedelmet biztosító kérdéséhez, a gyümölcs és szőlő kérdéséhez. A földmívelési ministerium jelentéséből azt látom, hogy az igen t. ministerium a maga ressortjában, a mennyire tőle telik, a maga erejéből igyekszik előmozdítani az egyes ágakat, de magából a jelentésből vagyok kénytelen levonni azt a következtetést is, hogy azon az alapon, a melyet ma a földmívelési ministerium a gyümölosészet kérdésében elfoglal, a gyümölcstenyésztés Magyarországon talán száz esztendő múlva sem lehet ott, a hol esetleg már 10 év múlva lehetne. És ennek magyarázata az, a mit a minister úr is elismer, hogy maguk a faiskolák olyan drágán nevelik a fákat, hogy a nép alig vásárolja, mert a ki ismeri a mi magyar népünket, az tudja, hogy a világon mindent szívesen tesz, csak pénzért nem szeret a láda fiába nyúlni és még akkor is sajnálja rögtön a pénzt kiadni, ha valamiről meg van győződve, hogy idővel hasznát veheti. De nem is csodálkozom rajta, mert magamból indulok ki, a ki ezereket költöttem gyümölcsfára és gyümölcsfatenyésztésre és magam arra a végeredményre jutottam, hogy egész eddigi ültetésem drága és sok tekintetben hibás volt. Drága volt azért, mert mint a minister úr maga is jelezte, ha az ember bejárja az összes faiskolákat és correspondál velük, hogy kérek ezer fát ebből a fajtából, akkor az összes faiskolák nem tudnak ezer drb. fát ugyanegy fajtából kiállítani. Villási Pállal történt egyszer, hogy Keszthelyből rendeltem ezer drb. fát, megjegyezve, hogy az nyolcz fajtából lehet. A vége az lett, hogy az ezer drb. fában, elkezdve Hunyadi Mátyástól Grroszpapa és Anyókáig volt vagy nyolczvan faj, a mit küldött, úgy, hogy midőn megjött, miután már megvolt, elültettem ugyan, de mind át kellett koronába újra az általam tenyésztett fajokkal ojtanom. Ez egy állami gazdasági faiskolában történt, úgy, hogy kénytelen voltam Francziaországból hozatni a fákat, mert itt kapni nem lehetett. De elhibázottnak tartom a gyümölcsfatenyésztést akkor, mihelyt valaki itt a fákat faiskolákból szerzi be. Először, mert azért a fáért, a mely a faiskola tulajdonosának nyolcz krajczárj ába van, elkérnek40 krt és ezen kívül tudom nagyon jól, mert magamnak is volt faiskolám, hogy minden faiskola-tulajdonos arra igyekszik, hogy a legjobb talajt adja azon fáknak és aztán elhozatják soványabb helyre, küzködik a fa 5 vagy 6 esztendeig, míg utoljára is vagy csak sínylik, vagy elpusztul. De másrészt a gyökérbe oltott fáknak az a nagy baja is van, hogy az nyúl- és egérrágásnak is roppant ki van téve. Ajánlok én a minister úrnak a gyümölcstenyésztésre nézve egy sokkal egyszerűbb eljárást és biztosíthatom, ha a megyei gazdasági egyletekuek csak ezer forint subvenciót ad tíz esztendeig, a gyümölcstenyésztés rohamosan