Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-64

04. országos ülés 1892. május 31-én, kedden. 439 szabadság, csak a jogrend fentartása mellett létesíttessék. Sok más példát is idézhetnék még, a melyekből meggyőződhetnék mindenki, hogy a czímben magában elég a tárgyat magát megjelölni, a melyről kérünk törvényt alkottatni, a nélkül, hogy szükséges lenne, hogy a feltételek is, a melyek mellett a törvény alkotását indítványozzuk, abban benfoglaltassanak. Az, t. ház, a törvény szövegének van fentartva. Abban kell meghatározni a korlátokat, a melyek mellett valamely jog gyakorolható. Ez azonban kevésbbé fontos, mint az, a mit a t. minister úrnak ellen vetésére most lesz szerencsém mondani. A t. minister ár azért ellenezte — mondja — előbbi indítványaimat, mert azok egyszerűen vallás szabadságról szóló törvény alkotását tárgyazták. Nem néztem végig a naplóban mindazon indítványokat, a melyeket e részben 1869 óta tettem és előterjesztettem. Egyre azonban igenis világosan emlékszem s ez az, a melyet ezelőtt 4— 5 évvel benyújtani szerencsém volt. Ez az 1873-iki képviselőház által kiküldött bizottságnak a munkálata, az általa készített törvényjavaslat, a melyet 1875 ben a ház asztalára letett. Ez pedig a maga czímében a vallás szabadgyakorlatát és a felekezetek egyenjogúsítását foglalta. Ennek a sorsa azonban ugyanaz volt, mint az előbbieké. (Úgy van! a haloldalon.) De, t. képviselőház, hogy én mindig azon alapon állottam, a melyen most állok és azon állottunk mindnyájan 1869 óta, azt, ha megengedni méltóztatik, azonnal be is fogom bizonyítani. (Halljuk! Sálijuk!) Az első lépés ugyanis, a melyet e téren tettem, azon törvényjavaslat volt, a melyet 1869-ben nyújtottam be. Ennek a czíme, igaz, a vallásszabadságról szólt; de hogy azt nem feltétlenül, nem korlátlanul behozandónak értettem, ezt annak szakaszai tagadhatlanúl bizonyítják. Mert íme az első szakasz így szól (olvassa:) »A vallásszabadság ezennel kimondatik és biztosíttatik. A köztörvények megtartásának feltétele alatt mindenki szabadon vallhatja hitét és azt külsőkép kifejezheti és gyakorolhatja.« Hogy tehát nem feltétlen vallásszabadságot kívántunk, azt ezen szakasznak tartalma világosan mutatja. Altalán fogva, t. képviselőház, nem lehet feltenni sem rólam, sem barátaimról, hogy azt a mi a szabadságot, az egyéni, a társulati, a politikai, polgári vagy a vallásszabadságot tárgyazza, feltétlennek, minden korlátot nélkülözőnek kívánjuk. Hiszen nekünk az államról, az állam feladatairól, ezéljairól, rendeltetéséről, azt hiszem, elég világos fogalmaink vannak, semhogy oly követelésre vetemedjünk, mely az állam kétségtelen, magasztos és valódi czéljaival ellenkezik és a fennálló törvényekbe ütközik. Igen természetes, hogy azon czéloknak, melyeket szem előtt kell tartani, valóban állami czéloknak és nem az állam egyik része által követelt czéloknak kell lenniök. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A törvényeknek pedig, melyekkel a törvényhozás a polgárok jogait korlátozza, csak annyiban szabad korlátokat szabni badságnak, a mennyiben ezt az állam fennállása és érdeke, másfelől a polgároknak jogai követelik. (Elérik helyeslés a szélsőbalon.) De, t. képviselőház, ámbár azon törvényjavaslatban, a melyet az imént említettem, csakis a vallásszabadságról van szó, mindamellett, hogy a vallások egyenjogúságát is értettem alatta, azt bizonyítja a 4. §., a mely így szól: »Minden hitvallások és egyházak a. jogok és kötelességekre nézve egymás közt egyenlők.* És hogy már akkor is a szülők jogát, a gyermekek nevelésére, tehát vallási nevelésére is, sértetlennek kívántam kimondatni: kitűnik a 3. §-ból, a mely szerint »a gyermekek vallási nevelése a szülők, illetőleg helyetteseiktől függ s abba azoknak akarata ellen senki sem avatkozhatik«. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ismétlem, t. ház, hogy mi már 1869-ben ugyanazon elveket vallottuk, a melyeket ma hirdetünk és e tekintetben nem volt részünkről szükség semmiféle módosításra. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De hogy maga a. t. képviselőház a vallásszabadságot oly értelemben vette, a mint vettem én és vették elvtársaim: ez kitűnik a központi bizottság jelentéséből, a mely az általam benyújtott törvényjavaslat tárgyalására utasított osztályok előadóiból alakult s a mely a maga jelentését egy határozati javaslatban előterjesztette. (Halljuk! Halljuk!) E határozati javaslat így szól: »Szólíttassék fel a ministerium, hogy a teljes és általános vallásszabadság, egyenlőség és viszonosság gyakorlatáról mielőbb törvényjavaslatot terjeszszen a képviselőház elé.« Tehát ezen határozati javaslatban is csak a vallásszabadságról van szó. De hogy a bizottság nem értett egyebet, mint értettünk és értünk mi, az önként következik, valamint maga a ház, a mely egyhanglílag elfogadta ezen határozati javaslatot, nem akadt fenn azon, hogy csakis a vallásszabadságról volt szó a határozati javaslatban. (Úgy van! bal felől.) A későbbi törvényjavaslatok, a melyek benyujtattak, részint b. Eötvös József, részint az említett bizottság által, igaz, mind a vallás szabad gyakorlatáról és a felekezetek egyenjogúsításáról szóltak; azoknak tartalma azonban, méltóztassék arról meggyőződve lenni, tökéletesen megegyezett azon törvényjavaslattal, a melyet én kezdeményeztem és nyújtottam be. (Éljenzés a szélsőbalon.) Különösen b. Eötvös Józsefnek első törvényjavaslat!, de maga a bizottság által kidől-